Szadomazo hétköznapok

2014.09.30. 14:28
Frissebb (1)

Miért sértődnek meg a férfiak, ha nőiesnek nevezzük őket és ennek ellenére miért komikus, ha egy férfi női ruhát vesz fel? Miért van az, hogy bizonyos közegben, például egy legénybúcsún vicces és menő nőnek öltözni, máskor meg buzizzák azt a férfit, aki egy kicsit is igényesebb az öltözködésére?

Miért várjuk el egy férfitől, hogy szeresse az autókat és a kerti munkát,

és miért kell egy nőnek, még ha politikus is, felmosás közben is megmutatnia magát, ezzel bizonyítva, hogy ő igenis nő maradt? Milyen szerepeket vállalunk magunkra szabadon és melyek azok, amelyeket ránk kényszerítenek?

Nincs különbség

Oltai Kata szerint a magyar művészeti világ még mindig szereti a skatulyákat, szeretik külön dobozokba zárni a az egyes művészeti ágakat. És ezeken belül is szigorúan külön kezelni például a divatfotót, a fotóriportokat és így tovább. Ezen a kiállításon viszont nem különítették el a sajtófotót vagy a művészi munkákat, ugyanúgy láthatunk divatanyagokat, portrékat, riportokat. Nem ez volt ugyanis a fontos, hanem a fotós hozzáállása, érzékenysége. „Meg kell szűnnie ennek a buta hierarchiának, Robert Capa is éppen ez ellen lépett fel”. 

Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ a Robert Capa Központ legújabb kiállítása, ami A Bőrödön viseled - Társadalmi konstrukciók vizuális kódjai címet kapta. Az alcímtől senkinek nem kell megijednie, a kiállítás könnyen befogadható és emlékezetes. Láthatunk a testünkkel, a testünk alakításával, a nemi szerepekkel, a divattal, a különböző szubkultúrákkal kapcsolatos fotókat, és mivel a kiállítás alapvetése az, hogy ezek mind társadalmi konstrukciók, ezek változását, ránk kényszerítését, vagy éppen önkéntes vállalását, kiszolgálását is vizsgálják.

Külön érdekesség, hogy a kurátor, Oltai Kata művészettörténész sok fotót választott a nyolcvanas, kilencvenes évek underground világából, megnézhetjük például Bánkuti András képeit a nyolcvanas évek legendás klubjában, a Fekete Lyukban szórakozó punkokról, Urbán Tamás fotósorozatát Pillangóról, aki

már a 80-as években az egész testét, az arcát is beborító tetoválást viselt, és egyszerre volt börtönviselt bűnöző és az alternatív kultúra fontos alakja,

amíg máig nem tisztázott körülmények között a Dunába nem fulladt. De láthatjuk a tavaly meggyilkolt Király Tamás divattervező egyik kilencvenes évekbeli, a férfi és női testeket összemosó divatshow-ját is. Ezeket egészítik ki a mai szubkultúrákról, például az idei Kurutáj résztvevőiről vagy a szerepjátékosokról készült sorozatok.

Külön termet kaptak a női és a férfilét konstrukcióit vizsgáló képek. A női teremben sok kép foglalkozik a házasság a kurátor szerint máig csontig hatoló alapvetésével, hiszen a kislányokat a mai napig arra nevelik, hogy nézzenek ki és viselkedjenek úgy, hogy a megfelelő férfi majd megtalálhassa őket. Több sorozatot látunk szépségkirálynő-választásokról, melyek Oltai Kata infantilis jelenségek, elég csak arra gondolni, hogy a végén egy lányt királynővé koronáznak. Nem véletlen, hogy az 1991-es magyarországi szépségkirálynő-választás MTI-fotói közül ide az esetlenségeket, nevetséges vagy megható pillanatokat megörökítő képek kerültek, és nem azok, amiket az akkori lapok leközöltek. (Az már csak hab a tortán, hogy az első két helyezett közül az egyik ma a Fidesz önkormányzati képviselőjelöltje, a másik pedig egy vezető MSZP-s politikus felesége.)

De megtalálhatjuk egy másik, jóval tragikusabb versengés dokumentumait is, az első magyarországi versenyét, melynek győztese, Molnár Csilla Andrea 17 évesen öngyilkos lett. Megnézhetjük a Széplányok című nagyszerű dokumentumfilmet, ami tökéletesen bemutatja, hogyan használták ki, életek vissza a versenyzők naivitásával, és hogyan kerültek a képeik egy olasz erotikus újságba, persze a tudtuk, beleegyezésük nélkül. De legalább ilyen megdöbbentő az a képsorozat, ami Csehák Judit, akkori szociális és egészségügyi miniszterről készült 1988-ban.

A képeken, melyek egy része a mai napig zárolt, a miniszter öltözködik, takarít, reggelit készít, gyereket nevel, fürdőruhában napozik a kertben,

hiszen nemcsak miniszer ő, hanem nő is, akinek ugyebár ez is a kötelessége.

Egy másik terem a férfiakkal kapcsolatos sztereotípiákkal foglalkozik. Kurucz Árpád sorozatán egy kiskamaszokat célzó katonai táborba leshetünk be, Hajdú D. András pedig a Magyarországon bulizó brit legénybúcsú-turistákat örökítette meg. A képei mellett láthatjuk Veledits Éva 1993-as sorozatát, a Zsuzsi, a férfit, a transzvesztitáról, aki akkoriban a Tilos az Á-ban lépett fel. Mindkét sorozatban nőnek öltözött férfiak vannak, a megítélésük mégis teljesen más. Barakonyi Szabolcs (aki egyben az Index fotórovatának vezetője) képein férfiakat látunk, ahogy legyőzik a természetet olyan férfiasnak tartott házimunkák végzésével, mint a fűnyírás vagy szivattyúzás. Oltai Kata szerint a férfi és a gép viszonyának ősszimbiózisa ez, alapelvárás, még mindig elválaszthatatlan a férfiasságképtől.

A kiállítás egy része 18-as karikát kapott, többek között Szent-Iványi Réka Nincs abban semmi című remek képsorozata Torgyánról (egy férfi, aki kedvenc politikusa után kapta a becenevét), aki egy lakótelepen él az anyjával és szeret időnként nőnek öltözni. Máskor meg görcsösen bizonygatja férfiasságát, például úgy, hogy prostituáltakat hív fel magához. Egy másik sorozaton egy szadomazo kapcsolatban élő pár hétköznapjaiba nézhetünk be, ahol semmi nem olyan egyszerű, mint elsőre látszik.

A kiállítás szeptember 30. és november 2. között látható, minden nap 11 és 19 óra között a Capa Központban. Több mint 30 kortárs fotográfus képeit láthatjuk a rendszerváltás előtti évektől máig.