Huba
17 °C
33 °C

Tömegsír a játszótér alatt

10256679 1565482617021209 5736267860434698795 o
2014.12.18. 13:17

Hol lehetne jobb helyen egy, a pesti gettó mindennapjait bemutató kiállítás, mint az egykori gettó közepén, a Klauzál téren? Ez a tér egyébként mindig a pesti zsidó élet központja volt, az 1897-ben megnyílt közeli vásárcsarnokkal és egyéb kis üzletekkel, ahol nyüzsgött az élet. De nem csak az élet zajlott, később a halál is itt aratott a leginkább. Az a több ezer zsidó származású budapesti lakos, aki megúszta ugyan a haláltáborokat, de nem élte túl a gettóba zárva a hideget, az éhezést és a nyomort, itt, a Klauzál téri tömegsírokban lett eltemetve.

Egy holokauszt-emlékkiállítás mindig megdöbbentő, ha azonban konkrétan ott állunk az események helyszínén, lehetetlen kikerülni a hatás alól. A Klauzál tér közepén látjuk a fényképeket, látjuk, hogy éppen ott, ahol álluk, halálra fagyott csecsemők holtteste feküdt egymás hegyén-hátán. Tőlünk balra, a Dob utca sarkán lévő játékboltban több száz holttest lett összegyűjtve, és közvetlenül a kiállítás falai, illetve a nyüzsgő játszótér alatt három tömegsír is volt. Több helyről hallani, hogy a játszótér alatt még mindig több ezer ember van eltemetve, ez így persze nem igaz. A gettó felszabadulása után a halottakat kihantolták, és elszállították a Kozma utcai temetőbe, illetve több mint kétezer embert a Dohány utcai zsinagóga udvarában temettek el. Tovább fokozza a borzalmak átélését, hogy nem egy fűtött teremben, hanem a hideg valóságban szembesülünk a tényekkel. Fázunk, pedig fel vagyunk öltözve, sokat ebédeltünk, és bármikor elmehetünk. Nem úgy, mint az a közel 70 ezer ember, akiket 1944 telén a gettóba zártak.

Az ideiglenes, szabadtéri kiállítás deszkából ácsolt fekete falai köré szigorúan csak 16 éven felüliek léphetnek. A pesti gettó emlékezete című installáció tulajdonképpen egyszerre két kiállítás: míg a szabadtéri részen a gettó történetét és az áldozatokat ismerhetjük meg korabeli történelmi dokumentumok alapján, addig bent az ablaktalan, sötét fekete deszkabódéban fiatal képzőművészek munkái reflektálnak a holokausztra. Van köztük, aki családja által személyesen is érintett, de van olyan is, aki most szembesült először a zsidóságot ért borzalmakkal.

A magyar, amerikai, izraeli és német forrásokból összeállított kiállításon eddig nem látott fényképekkel és dokumentumokkal szembesülhetünk. Még soha nem szerepeltek egy kiállításon ezek a képek a budapesti gettóról; sőt, van, amelyik még egyáltalán nem volt kiállítva, így a tárlat valóban egyedülálló, és sok új dolgot bemutat. Herbst Imre fotóit például kizárólag erre a kiállításra hozták el Izraelből. A cionista ellenálló Herbst a gettó felszabadulásakor ment be a területre, és készítette el történelmi dokumentumnak számító fotóit, hiszen amíg a gettó működött, a falai között egyetlen kép sem készülhetett. A mostani kiállításra sok kép helyszínét tudták beazonosítani, ami a történészeknek és a környéken lakóknak egyaránt tartalmaz új információkat.

A kiállítás révén a pesti gettó arcot nyer. Megismerhetjük azokat az embereket, például Stöckler Lajost, a Zsidó Tanács akkori elnökét, Domokos Miksát, akik nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy túlélhetőek legyenek a gettó borzalmai. Megismerhetünk újonnan előkerült dokumentumokat, például egy olyan felhívást, ami arra ösztönzi a magyarokat a háború után, hogy segítsenek a kisemmizett zsidó társaiknak.

Olyan borzalmas tényekkel ismerkedhetünk meg, amelyek többségével aligha voltunk eddig tisztában. Hogy egy hónap alatt 68 ezer ember zsúfoltak a gettóba, főként időseket, gyerekeket és nőket. Egy szobában 8-9 embernek kellett meghúznia magát, a napi kijelölt fejadag 800-900 kalória volt, de a gettólakók többségének még ennyi sem jutott. Hogy a vízcsapot csak napi két órára nyitották meg, akkor kellett a hidegben sorban állni vízért, nem volt tüzelő, nem volt gyógyszer. December 10-én a gettót lezárták, január 3-én pedig már a halottakat sem lehetett kivinni többé. A Klauzál téren, a volt fürdőkben, az üzlethelyiségben és a Dohány utcai zsinagóga udvarán mindenhol holttestek feküdtek. A fagyott földbe egy idő után már nem tudták elásni a halottakat, a gettó felszabadításakor 3099 temetetlen halottat találtak. Aki tehát túlélte, annak több ezer halott mellett kellett naponta léteznie.

De a Klauzál téri deszkafalak között ennél jóval részletesebben, mindent megtudhatunk arról a folyamatról, ami az első zsidótörvényektől a gettó kijelöléséig és több százezer ember halálához vezetett.

Maga a kiállítás helye, egy magas kerítéssel körbezárt terület – a mindennapokban focipálya – is egy jelkép. A  deszkafal által határolt udvarról egy pajtaszerű épületbe léphetünk, egy gyászfekete, ablak nélküli, sötét helyre, ahol a kiállítás másik része látható, Trauma-Tér-Terápia címmel. A kiállítók a holokauszt utáni harmadik generáció tagjai, műveikkel pedig a Klauzál térre mint élettérre reflektálnak. A kiállított művek, mint afféle kiállítás a kiállításban, megjelenített mikrotörténetek, és a cél szerint egyfajta traumaterápiaként kellene működniük. Hogy segítsenek feldolgozni mindazt a szörnyűséget, ami a Klauzál téren és gettó területén alig pár hónap alatt lezajlott.

Kiállító művészek

Koós Gábor (1986) grafikus. Koós munkája azért érdekes, mert számára a kiállításig  a Klauzál tér és a gettó borzalmai ismeretlenek voltak. Életében először szembesült azzal, hogy ezen a helyen emberek ezrei haltak meg, teljesen értelmetlenül. A padlóra helyezett dörzsnyomat technikával díszített rajza a sírgödörbe hantolt halottkara asszociál.

Magyarósi Éva (1981). A művész Láthatatlan rajzok című montázsfilmjén a szeretteink elvesztése fölötti érzéstől jut el a holokauszt traumájáig.

Moizer Zsuzsa (1979) festőművész az Otthon című sorozatával van jelen a kiállításon, ami jól illeszkedik a fekete deszkafalakhoz.

Rabóczky Judit (1979) szobrász. Az itteni kiállításon látható szobrát Kemény György grafikus Klauzál térhez kötődő gyermekkori történeteire reflektálva alkotta meg.

Réthey-Prikkel Tamás (1978), fotós. Újraélt emlékezet című munkája volt a kedvencünk a kiállításon. Munkája tulajdonképpen áldokumentum, a Klauzál tér különböző szegleteinek fényképeire ráírta az áldozatok neveit, ami így úgy tűnik, mintha jelen lenne a téren. A Klauzál tér az áldozatok előtt tisztelgő falként funkcionált. A neveket a művész a környéken lakókkal együtt karcolta meg, így a ma itt élők egy kicsit belehelyezkedtek a hetven évvel ezelőtti áldozatok sorsába.

Sándor Krisztián (1975) festő. Kitépett oldalak című művén kitépett újságoldalakra felrajzolt gyermekarcokkal találkozhatunk, utalva a gettó területén meghalt, ismeretlenül is ismerős gyerekekre.

Solt András (1986), grafikus. Solt András családi emlékezetében elevenen él a budapesti gettó, hiszen apja itt, a Kazinczy utcában vészelte át a holokausztot. Solt András Cím nélkül című munkájában a Kazinczy utcai lakás alaprajzát eleveníti fel, és kapcsolta össze a mával.

Tranker Kata (1989) festőművész munkái archív fotókat gyűjtenek egybe, köztük egy náci tiszt portréját. „Annyira megdöbbentő és brutális volt ez a fotó, hogy muszáj volt vele valamit csinálnom” – mondta el festő.  

A kiállítás január 18-ig tekinthető meg, kizárólag 16 éven felüliek számára.