Albert, Lipót
2 °C
12 °C

Tömegsír a játszótér alatt

10256679 1565482617021209 5736267860434698795 o
2014.12.18. 13:17

Hol lehetne jobb helyen egy, a pesti gettó mindennapjait bemutató kiállítás, mint az egykori gettó közepén, a Klauzál téren? Ez a tér egyébként mindig a pesti zsidó élet központja volt, az 1897-ben megnyílt közeli vásárcsarnokkal és egyéb kis üzletekkel, ahol nyüzsgött az élet. De nem csak az élet zajlott, később a halál is itt aratott a leginkább. Az a több ezer zsidó származású budapesti lakos, aki megúszta ugyan a haláltáborokat, de nem élte túl a gettóba zárva a hideget, az éhezést és a nyomort, itt, a Klauzál téri tömegsírokban lett eltemetve.

Egy holokauszt-emlékkiállítás mindig megdöbbentő, ha azonban konkrétan ott állunk az események helyszínén, lehetetlen kikerülni a hatás alól. A Klauzál tér közepén látjuk a fényképeket, látjuk, hogy éppen ott, ahol álluk, halálra fagyott csecsemők holtteste feküdt egymás hegyén-hátán. Tőlünk balra, a Dob utca sarkán lévő játékboltban több száz holttest lett összegyűjtve, és közvetlenül a kiállítás falai, illetve a nyüzsgő játszótér alatt három tömegsír is volt. Több helyről hallani, hogy a játszótér alatt még mindig több ezer ember van eltemetve, ez így persze nem igaz. A gettó felszabadulása után a halottakat kihantolták, és elszállították a Kozma utcai temetőbe, illetve több mint kétezer embert a Dohány utcai zsinagóga udvarában temettek el. Tovább fokozza a borzalmak átélését, hogy nem egy fűtött teremben, hanem a hideg valóságban szembesülünk a tényekkel. Fázunk, pedig fel vagyunk öltözve, sokat ebédeltünk, és bármikor elmehetünk. Nem úgy, mint az a közel 70 ezer ember, akiket 1944 telén a gettóba zártak.

Az ideiglenes, szabadtéri kiállítás deszkából ácsolt fekete falai köré szigorúan csak 16 éven felüliek léphetnek. A pesti gettó emlékezete című installáció tulajdonképpen egyszerre két kiállítás: míg a szabadtéri részen a gettó történetét és az áldozatokat ismerhetjük meg korabeli történelmi dokumentumok alapján, addig bent az ablaktalan, sötét fekete deszkabódéban fiatal képzőművészek munkái reflektálnak a holokausztra. Van köztük, aki családja által személyesen is érintett, de van olyan is, aki most szembesült először a zsidóságot ért borzalmakkal.

A magyar, amerikai, izraeli és német forrásokból összeállított kiállításon eddig nem látott fényképekkel és dokumentumokkal szembesülhetünk. Még soha nem szerepeltek egy kiállításon ezek a képek a budapesti gettóról; sőt, van, amelyik még egyáltalán nem volt kiállítva, így a tárlat valóban egyedülálló, és sok új dolgot bemutat. Herbst Imre fotóit például kizárólag erre a kiállításra hozták el Izraelből. A cionista ellenálló Herbst a gettó felszabadulásakor ment be a területre, és készítette el történelmi dokumentumnak számító fotóit, hiszen amíg a gettó működött, a falai között egyetlen kép sem készülhetett. A mostani kiállításra sok kép helyszínét tudták beazonosítani, ami a történészeknek és a környéken lakóknak egyaránt tartalmaz új információkat.

A kiállítás révén a pesti gettó arcot nyer. Megismerhetjük azokat az embereket, például Stöckler Lajost, a Zsidó Tanács akkori elnökét, Domokos Miksát, akik nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy túlélhetőek legyenek a gettó borzalmai. Megismerhetünk újonnan előkerült dokumentumokat, például egy olyan felhívást, ami arra ösztönzi a magyarokat a háború után, hogy segítsenek a kisemmizett zsidó társaiknak.

Olyan borzalmas tényekkel ismerkedhetünk meg, amelyek többségével aligha voltunk eddig tisztában. Hogy egy hónap alatt 68 ezer ember zsúfoltak a gettóba, főként időseket, gyerekeket és nőket. Egy szobában 8-9 embernek kellett meghúznia magát, a napi kijelölt fejadag 800-900 kalória volt, de a gettólakók többségének még ennyi sem jutott. Hogy a vízcsapot csak napi két órára nyitották meg, akkor kellett a hidegben sorban állni vízért, nem volt tüzelő, nem volt gyógyszer. December 10-én a gettót lezárták, január 3-én pedig már a halottakat sem lehetett kivinni többé. A Klauzál téren, a volt fürdőkben, az üzlethelyiségben és a Dohány utcai zsinagóga udvarán mindenhol holttestek feküdtek. A fagyott földbe egy idő után már nem tudták elásni a halottakat, a gettó felszabadításakor 3099 temetetlen halottat találtak. Aki tehát túlélte, annak több ezer halott mellett kellett naponta léteznie.

De a Klauzál téri deszkafalak között ennél jóval részletesebben, mindent megtudhatunk arról a folyamatról, ami az első zsidótörvényektől a gettó kijelöléséig és több százezer ember halálához vezetett.

Maga a kiállítás helye, egy magas kerítéssel körbezárt terület – a mindennapokban focipálya – is egy jelkép. A  deszkafal által határolt udvarról egy pajtaszerű épületbe léphetünk, egy gyászfekete, ablak nélküli, sötét helyre, ahol a kiállítás másik része látható, Trauma-Tér-Terápia címmel. A kiállítók a holokauszt utáni harmadik generáció tagjai, műveikkel pedig a Klauzál térre mint élettérre reflektálnak. A kiállított művek, mint afféle kiállítás a kiállításban, megjelenített mikrotörténetek, és a cél szerint egyfajta traumaterápiaként kellene működniük. Hogy segítsenek feldolgozni mindazt a szörnyűséget, ami a Klauzál téren és gettó területén alig pár hónap alatt lezajlott.

Kiállító művészek

Koós Gábor (1986) grafikus. Koós munkája azért érdekes, mert számára a kiállításig  a Klauzál tér és a gettó borzalmai ismeretlenek voltak. Életében először szembesült azzal, hogy ezen a helyen emberek ezrei haltak meg, teljesen értelmetlenül. A padlóra helyezett dörzsnyomat technikával díszített rajza a sírgödörbe hantolt halottkara asszociál.

Magyarósi Éva (1981). A művész Láthatatlan rajzok című montázsfilmjén a szeretteink elvesztése fölötti érzéstől jut el a holokauszt traumájáig.

Moizer Zsuzsa (1979) festőművész az Otthon című sorozatával van jelen a kiállításon, ami jól illeszkedik a fekete deszkafalakhoz.

Rabóczky Judit (1979) szobrász. Az itteni kiállításon látható szobrát Kemény György grafikus Klauzál térhez kötődő gyermekkori történeteire reflektálva alkotta meg.

Réthey-Prikkel Tamás (1978), fotós. Újraélt emlékezet című munkája volt a kedvencünk a kiállításon. Munkája tulajdonképpen áldokumentum, a Klauzál tér különböző szegleteinek fényképeire ráírta az áldozatok neveit, ami így úgy tűnik, mintha jelen lenne a téren. A Klauzál tér az áldozatok előtt tisztelgő falként funkcionált. A neveket a művész a környéken lakókkal együtt karcolta meg, így a ma itt élők egy kicsit belehelyezkedtek a hetven évvel ezelőtti áldozatok sorsába.

Sándor Krisztián (1975) festő. Kitépett oldalak című művén kitépett újságoldalakra felrajzolt gyermekarcokkal találkozhatunk, utalva a gettó területén meghalt, ismeretlenül is ismerős gyerekekre.

Solt András (1986), grafikus. Solt András családi emlékezetében elevenen él a budapesti gettó, hiszen apja itt, a Kazinczy utcában vészelte át a holokausztot. Solt András Cím nélkül című munkájában a Kazinczy utcai lakás alaprajzát eleveníti fel, és kapcsolta össze a mával.

Tranker Kata (1989) festőművész munkái archív fotókat gyűjtenek egybe, köztük egy náci tiszt portréját. „Annyira megdöbbentő és brutális volt ez a fotó, hogy muszáj volt vele valamit csinálnom” – mondta el festő.  

A kiállítás január 18-ig tekinthető meg, kizárólag 16 éven felüliek számára. 

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?