David Bowie és Zalai Imréné a Ludwig Múzeumba költözött

Vannak emberek, akik a szokásosnál is jobban rá tudnak gyógyulni az éppen aktuális internetes mémekre, mondjuk Tiv Tivy magvas gondolatait büfögik vissza, Nyan Cat-pólókban nyomulgatnak az utcán, vagy Szalacsi bácsi miatt képesek voltak kocsordi kirándulásokat szervezni. Számukra a Ludwig új, Rock/tér/idő nevű kiállítása is kihagyhatatlan, ahol Szabó Eszter Ágnes kultikus falvédőjét is meg lehet csodálni, ami nagymamája, Zalai Imréné és David Bowie ikonikus találkozását örökítette meg. A mű ráadásul a popkaméleon év eleji halálával egészen új értelmet kapott, hiszen már egyikük sem él, azóta talán valahol máshol üdvözlik egymást.

Akinek esetleg nem esett volna le a kiállítás címe Xantus János kultikus rockdokujára, a Rocktérítőre utal, amely a Neurotic problémás frontemberéről, Pajor Tamásról, pontosabban annak megtéréséről szól. “A drog helyére beült a Szentlélek” – kommentálta a pálfordulást az időközben a Hit Gyülekezetének egyik arcává váló Pajor. A film ráadásul május elején felújított változatban is moziba került, és épp aznap mutatták be (újra), amikor a Rock/tér/időt is megnyitották. Méghozzá nem más tette ezt, mint a Rocktérítő főszereplője, Pajor Tamás.

A magyar alkotásokra fókuszáló Rock/tér/idő szervesen illeszkedik a Lumúban nemrég nyílt, és jelenleg is futó Szenvedély. Rajongás és művészet című kiállításhoz, ami a zene és a rajongói attitűd kapcsolatát vizsgálta. A Rock/tér/idő ezzel szemben a zene és a képzőművészet kéz a kézben járó viszonyát mutatja be a kurátor, Készman József szemüvegén keresztül. Amit a tárlat láttatni szeretne az az, hogy a hetvenes-nyolcvanas évek magyar undergroundja és a kortárs képzőművészet mennyire elválaszthatatlan volt egymástól. Meg persze a későbbiekben is volt arra számos példa, hogy képzőművészek zenélni kezdtek, vagy éppen fordítva.

De a Ludwig új kiállításán nemcsak Bowie-t és Zalai Imrénét lehet látni – méghozzá két példányon keresztül –, hanem az iskolateremtő alkotás különböző variánsait (ezek Pittmann Zsófi munkái), amelyeken például Madonna, Deák Bill, Zalatnay Cini, illetve Yoko Ono és John Lennon párosa egy-egy dalszövegrészlettel kelt falusi hangulatot.

A kiállítás talán leghangulatosabb és legkifejezőbb része az a tér, amelynek egyik falán a monopol helyzetben lévő Hungaroton által, óriási példányszámban kiadott lemezek borítói, vele szemben pedig a különböző underground happeningek plakátjai láthatóak.

Olyanok, mint:

• a Talking Heads és a Tom Tom Club közös, 1982-es budapesti bulijának,
• az Einstürzende Neubauten ‘85-ös koncertjének,
• Grandpierre Attila felolvasóestjének,
• a ‘94-es Diáksziget,
• valamint egy csomó azóta kultikus státuszba emelkedett magyar zenekar (Trabant, Sziámi, Európa kiadó, Kontroll Csoport, 2. Műsor stb.)

plakátjai.

De a kiállítás nemcsak a múltra fókuszál, hanem például napjaink popkulturális jelenségeire is reflektál. Személyes kedvencem például Britney Spears Work Bitch című dalának Google Translate-be tett, majd azzal felolvastatott változata (Felsmann István remeke). Tényleg csodálatos élmény az erotikusan vonagló Britney-t nézni a képernyőn, miközben egy robotikus női hang a fejhallgatóból azt üzeni:

dolgozz, ribanc.

De hasonlóan erősek Nagy Kriszta (ex-Tereskova) saját testére írt feminista üzenetei is. “Verj újra szájba!”, “Férfi, az agyamat baszd szét!” – szólnak ezek. Minden poént azonban kár lenne lelőni, úgyhogy a többit inkább meghagyjuk saját felfedezésre. Annyit azért elárulunk, hogy a Rock/tér/időre érdemes némi időt szánni, hiszen akár QR-kódokkal is bíbelődhetünk, vagy filmezhetünk a sötétkamrában, ahol megnézhetjük például a Jégkrémbalett című Bizottság-filmet vagy az Edda feloszlásáról szóló, nagyszerű Kölyköd voltamot.

Annyit még talán érdemes elárulni, hogy a kiállításon külön termet kapott Cseh Tamás és a nevéhez köthető bakonyi indiánkodás, amiről három éve az Indexen is írtunk, ami miatt a teljesen ártatlan cikket szerző Földes András kollégánkat fenyegetni kezdték a hazai indiánok, amiről aztán a mikroblogján részletesebben is beszámolt.

Nagyon fontos tehát, hogy a Rock/tér/idő egy igazi kurátori kiállítás, egy személyes válogatás Készmantól, vagyis akár teljesen másmilyen is lehetne, ha mondjuk valaki más állította volna össze a tárlat anyagát – de azért a zene és a képzőművészet kapcsolatához hasonlóan szerencsés együttállás az is, hogy épp ő tette ezt meg.

A Rock/tér/idő című kiállítást június 26-ig lehet megnézni a Ludwig Múzeumban, ahol a kurátor mellett több zenész is tart majd tárlatvezetést. Például Beck Zoltán, Wahorn András, Bocskor Bíborka, Legát Tibor és persze kollégánk, Pándi Balázs.