István, Vajk
18 °C
33 °C
Index - In English In English Eng

Szerinted tényleg ilyen egy fesztivál?

2016.06.13. 13:08
A színészek panaszkodnak a szervezésre, nem tudják viselni a jegyként kínált karszalagot, szálláson, étkezésen spórolnak a szervezők.

„Te észrevetted, hogy elkezdődött a POSZT? Szerinted tényleg ilyen egy fesztivál?” – teszi fel a költői kérdést a POSZT egy visszajáró színésze, aki még emlékszik a tizenhat éves színházi találkozó olyan éveire, amikor a fesztiválhangulat részegítő ereje miatt sörre nem is volt szükség. 

2016-ban, hiába közeledik félidejéhez a Pécsi Országos Színházi Találkozó, az igazi fesztivál még el sem kezdődött. Vagy talán elveszett a nagy igyekezetben.

Ez az új, a korábbi botrányok miatt kifejezetten a fesztivál megújításával megbízott ügyvezetés első éve. Ilyenkor szokás megfizetni a tanulópénzt, csakhogy ha az volt a cél – márpedig az volt –, hogy végre valaki útját állja annak, hogy a POSZT a kicsinyes politikai csatározások miatt nevetségességbe, esetleg méla undorba fulladva kiszenvedjen, akkor nincs helye elnéző mosollyal elfogadott betanulóévnek. Mert hiába lehet tudni, hogy egy több százmillió forintos, tíznapos fesztivál megszervezése olyan dolog, ami elsőre senkinek nem megy kisujjból, a POSZT megújításáról szóló nagyszabású ígéretek mellett sem a nézők, sem a meghívottak nem lesznek elnézőek.

Pláne, ha a kívülálló számára úgy tűnik, mintha az előző és az új ügyvezetés – talán sértettségből innen, kivagyiságból amonnan – nemigen egyeztetett volna még a legalapvetőbb kérdésekről sem. Csak egy példa: idéntől már nem nyakba akasztható, a programokra való belépést biztosító kártyát kapnak a fellépők, hanem karszalagot. Amit természetesen egyetlen színész sem tud használni, hacsak nem akarja, hogy a nézők a Tartuffe vagy Don Quijote karján rikító szalagon röhögjenek az utolsó sorban is. De az olyan dolgokat sem sikerült igazán megszervezni, mint hogy az öltözőkben legyen legalább egy pohár víz, vagy hogy az érkező művészeknek ígért fogadás ne az előadás vége után két órával, egy kilométerrel arrébb legyen, de ha már ott van, legalább valaki mondjon pár kedves szót amellett, hogy ingyenessé teszik a színészeknek a sörfogyasztást. Apró-cseprő ügyek ezek, de az Indexnek nyilatkozó színészeknek azért épp elég rosszul esnek. 

De a szervezés gyerekbetegségeit nemcsak a fellépők, hanem egy szinten túl a nézők is megérzik. Például amikor az utolsó pillanatban derül ki, hogy elmarad a POSZT-nak mindig kiemelt részét képező szakmai beszélgetés a fesztivál egyik legizgalmasabb és legkülönösebb produkciója, a Forte társulat A te országod című előadása után, a szervezők szerint azért, mert a társulat mégsem ért rá a műsorfüzetben régóta megjelölt és kinyomtatott időpontban, másnap délelőtt. Horváth Csaba, a társulat vezetője ugyanakkor az Indexnek azt mondta: a szervezők a kezdettől fogva egyértelművé tették, jobb volna, ha a fesztiválnak nem kéne kifizetnie az előadás utáni éjszakát is a színészeknek és a stábnak, amibe ők bele is mentek. Aztán amikor a POSZT rájött, hogy így viszont elmaradna a beszélgetés, és mégis jobb lenne, ha maradnának, a Forte már tényleg nem ért rá.

A szakmai beszélgetések egyébként is évek óta neuralgikus pontjai a fesztiválnak. A korábbi módszer – amikor szakmabeliek elemezték az adott előadásokat – nagyjából akkor kezdett nemszeretemmé válni, amikor átalakult a POSZT tulajdonosi szerkezete, és az addigi szakmai tulajdonossal nyíltan szembehelyezkedő Magyar Teátrumi Társaság (MTT), Vidnyánszky Attila szervezete is bevásárolta magát – 2012-ről beszélünk. Az MTT prominensei korábban is többször hangot adtak sértettségüknek, amiért a tagszínházak előadásait szerintük nem elégszer hívták meg a fesztiválra, de a pohár alighanem akkor telt be végleg, amikor 2011-ben az egyik szakmai beszélgetésen Vidnyánszky annyira felháborodott az előadásáról mondottakon, hogy kirúgta maga alól a székét, és kiviharzott a teremből. A jövő évtől már a színházak kérhettek fel egy számukra szimpatikus embert, hogy a szakmai beszélgetésen értékelje az előadásukat, a másik megszólalót pedig a POSZT választott ki.

Ez a rendszer tavalyig működött, néhány értékes beszélgetéssel és néhány dühítő afférral (például amikor Vidnyánszky Attila előadása után a rendező nem jelent meg, a színház meghívott vendége pedig gyakorlatilag széttrollkodta az eseményt). Idén megint új, a német színházakból ellesett rendszert vezettek be: előbb két dramaturg két munkacsoporttal, drámafoglalkozás-szerűen megbeszéli az előadást, aztán a vezetők elmondják, mire jutottak, és innentől közönségtalálkozóként folytatódik az esemény, Lévai Balázs helyett idéntől Veiszer Alinda vezetésével. A módszerben van potenciál, bár az eredeti, szigorúan szakmai alapú elemzéshez persze nem hasonlít.

A probléma idén inkább az első alkalom teljes szervezetlensége volt – a beszélgetés vezetői az Indexnek azt mondták, teljesen más feltételek várták őket, mint amiket egyeztettek –, és az, hogy a délelőtti beszélgetések a belvárosból átkerültek a jó húsz percnyire lévő Zsolnay Negyedbe.

Azt ugyanakkor nem lehet mondani, hogy a fesztivál vezetése ne hallgatna a nép hangjára:

a negyedik alkalomra, hétfőtől visszaköltöztették a színház mellé a beszélgetéseket, a kérdés már csak az, erről honnan fognak értesülni azok a vendégek, akik egyszerűen csak hisznek a műsorfüzet iránymutatásának.

A 2010-es Európa Kulturális Fővárosa projekt keretében nagy melldöngetéssel és még nagyobb késéssel felújított Zsolnay Negyed kiemelt szerepén (a versenyprogramon kívül lényegében minden szakmai program ide került) persze aligha lepődik meg bárki, aki tudja, hogy az új ügyvezető igazgató, Magyar Attila a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. gazdasági igazgatója. És persze miért is ne használná ki a fesztivál Pécs új tündérkertjét? Pláne, ha a kis rásegítés amúgy sem ártana a várt siker megközelítéséhez. A POSZT sajtótájékoztatóján még az hangzott el, a távolság miatt nem kell aggódni, hiszen mind különbusz, mind a városnéző kisvonat egész nap díjmentesen fogja furikázni a fesztiválközönséget a bel- és a külváros között. Amiből a valóságban annyi maradt, hogy esténként valóban indulnak buszok, de a délelőtti és délutáni programokat ki-ki közelítse meg ízlése, pénztárcája vagy vádlija lehetőségei szerint.

A kézműves porcelánba burkolt, külvárosi mennyország ugyanakkor szebben ragyogna, ha legalább igazán alkalmas fesztiválhelyszín lenne. De amikor a néző leül az egyik itteni helyszín egyébként alkalmatlan, nem emelkedő, sportcsarnokszerű nézőterén, aztán az előadás alatt azt hallja, hogy a rosszul hangszigetelt ajtók túloldalán épp röhögő munkások építik a színpadot az esti koncertre, az első sorban pedig még az is hallható a rögtönzött, színpad melletti paravánon keresztül, ahogy a reflektorfényből távozó színész fojtottan káromkodik, amiért majdnem orra esett a lépcsőn – akkor az ember hirtelen negyedannyira sem szereti a Zsolnay Negyedet.

Szóval a POSZT félidejében félig sem tökéletes a fesztivál. Akármilyen szimpatikus is, hogy a vezetés láthatóan figyel a kritikára, nem biztos, hogy maradt elég idő arra, hogy helyrehozzanak mindent, ami valaha is elromlott a POSZT-on. Bár lehet, hogy nincs annyi nap a naptárban, ami ehhez elég lehet.

Ne maradjon le semmiről!