![Párizs minket is várt: az Index helyszíni stábja is rácsatlakozott az olimpiára](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5747/57478/574785/57478563_4251271_8faf1cbc1b9d98fe8cf5c41d22bcb69e_wm.jpg)
Közös tévécsatornát hoznának létre a Visegrádi Négyek
A keddi Magyar Közlönyben megjelent egy Orbán Viktor szignálta kormányhatározat, amely szerint a kormány "kifejezi elkötelezettségét és egyetért azzal", hogy közös televíziócsatornát hozzanak létre a Visegrádi Együttműködés keretében. A határozatban az áll, hogy az erről szóló javaslatot még szeptember 6-án tették meg a lengyelországi Krynica városában, egy gazdasági fórumon.
A kormányhatározat Balog Zoltánt, az emberi erőforrások miniszterét bízza meg azzal, hogy "gondoskodjon a televíziócsatorna megvalósításával kapcsolatban Magyarországot érintő feladatok összehangolásáról", és a Miniszterelnökséget vezető miniszter, a nemzeti fejlesztési miniszter, a külügyminiszter és a nemzetpolitikáért felelős miniszter bevonásával
készítsen előterjesztést a megvalósítási lehetőségekről, az ütemtervről és a költségigényről. A határidő minderre december 20.