Aki mélységesen megbánta, hogy Magyarországra költözött

“Tüneményes színésznő, kész csoda, de fel fogják zabálni az apró senkik” – mondta egyszer Bara Margitról a Kossuth-díjas Tímár József. Márpedig a szókimondó színész nem szívesen beszélt mellé, 1942-ben például, miután összeszólalkozott egy részeg társasággal, kijelentette, hogy a fiából inkább zsidót nevel, mert utálja ezt a tehetségtelen magyar középosztályt. Tímárnak aztán igaza is lett: a színésznőt tényleg az apró senkik csinálták ki, ezt azonban a kommunista senkik tették lehetővé.

Pedig Bara Margit akár igazi világklasszis is lehetett volna, a szintén Erdélyből érkező Széles Anna szerint például sem Greta Garbo, sem Karády Katalin nem volt annyira jó színésznő, mint ő. “Már főiskolás koromban sokat hallottam róla. Ha dicsérni akartak valakit, azt mondták: majdnem olyan szép, mint Bara Margit. Ha elmarasztalták, akkor pedig azt: olyan szép, mint Bara Margit, csak nem annyira tehetséges, mint ő” – mondta róla Széles Anna. Bujtor István is hasonló csodálattal mesélt róla Kocsis L. Mihály Bara Margit tekintete című könyvében. Latinovits Zoltán féltestvére szerint Lollobrigida vagy Sophia Loren semmivel sem volt jobb Baránál. “Ha Margit nem itt születik, hanem ott, Olaszországban, akkor ugyanolyan karriert fut be, vagy még sikeresebbet. Ez nem vitás!”

Bara Margit 1928-ban született Kolozsváron. Színházkedvelő apja félig magyar, félig román, anyja pedig tősgyökeres székely volt. A kislányt a szülők román iskolába íratták, ahol úgy végezte el az első osztályt, hogy – állítása szerint – azt se tudta, mi történik körülötte. A harmadikban viszont már jutalomkönyvet kapott, mert a magyar gyerekek közül ő beszélt a legszebben románul.

Szülővárosát 1955-ben hagyta ott. Ekkor települt át első férjével, Halász Géza pesti színésszel Magyarországra, ahol mindjárt az első próbafelvétele után filmszerepet kapott. Ennek ellenére évtizedekkel később egy riporternek azt mondta: élete egyik legnagyobb tévedése az volt, hogy a színészi pályára lépett, a másik pedig, hogy Magyarországra költözött.

Amikor elkerültem Pestre, állandóan gyötört a honvágy, három napra is hazamentem, ha tehettem. A nyári szünetben a kollégák utaztak Olaszországba, ki merre látott. Én alig vártam, hogy futhassak haza, Kolozsvárra.

Pedig Bara elképesztően népszerű lett Magyarországon, 1964 augusztusában az Esti Hírlap országos felmérése szerint ő lett a legnépszerűbb magyar színésznő hazánkban, a külföldi sztárok közül pedig Sophia Loren lett a magyarok legnagyobb kedvence.

Bara nevét akkor mocskolták be, amikor kommunista fejesek féktelen tivornyáiról és vadászházi orgiáiról kezdtek el pletykálni. Tischler János az Onódy-ügyről szóló munkájában arról ír, hogy idővel a hazai lapok is ingyenes pezsgős dáridókat és közpénzen végigszórakozott tivornyákat emlegettek, majd hamarosan a Times és több nyugati bulvárlap is beszámolt az ún. bolse vitáról. A bécsi Kronen Zeitung például arról cikkezett, hogy ezeken a tivornyákon a meztelen lányokat aszpikban, óriási ezüsttálcákon szolgálják fel, desszert gyanánt pedig csokoládéval leöntött stewardesseket lehet nyerni ruletten.

Közben itthon a kor népszerű színésznőit, például Bara Margitot és Törőcsik Marit, kezdték el az orgiák fő attrakcióiként emlegetni. Idővel Törőcsik és a többiek valahogy lekerültek a listáról, Baráról viszont az terjedt, hogy a komcsi mulatozások visszatérő vendége, akinek meztelen kebléről nyaldossák a csokoládét a dőzsölő résztvevők.

“Egy reggel bemegyek a színházba, s rögtön érzem, történhetett valami, mert megfagyott körülöttem a levegő. Major Tamás, aki akkor főrendező volt a Nemzetiben, nevetve köszön rám: na, végre egy színésznő, akivel az egész ország…! Én nem is értettem. De aztán felvilágosítottak a vadászházi dáridókról, s az egyre mocskosabb és kiszínezettebb történetekből megtudtam, hogy a botrányban rám osztották a női főszerepet” – mesélte a színésznő jóval később Gazsó L. Ferenc és Zelei Miklós Az elrabolt emberöltő című könyvében.

De hogy keveredett ebbe?

1964 decemberében írta meg a Népszabadság (tehát épp abban az évben, amelyikben Barát az ország kedvenc színésznőjévé választották), hogy az Éttermi és Büfé Vállalat igazgatója, Onódy Lajos és tizenegy társa ellen társadalmi tulajdont károsító bűncselekmények miatt nyomozott a rendőrség. A vádak szerint Onódyék éveken keresztül “csaltak, sikkasztottak, károsították a kezelésükre bízott társadalmi tulajdont, s bűnszövetségben elkövetett cselekményeikkel mintegy 400 ezer forint kárt okoztak a népgazdaságnak”. Onódyt már október végén megbilincselve vitték el otthonából (vagyis letartóztatásáról egy hónapig hallgattak), pedig telefonon figyelmeztették, hogy ne jöjjön vissza Bécsből, ő azonban nem érezte magát veszélyben, és visszatért Magyarországra – hiba volt.

Az Éttermi és Büfé Vállalathoz olyan helyek tartoztak, mint például a Kis Royal, a Budapest Táncpalota (Moulin Rouge), az Abbázia, a Gresham, az Emke, a Váci utcai Anna Presszó, a budai Rózsakert, a Baross kávéház és a margitszigeti Casino Étterem. Ezen felül ők gondoskodtak a Malév nemzetközi járatainak, valamint a Budapesten landoló külföldi gépek ellátásáról, valamint ők működtették a ferihegyi Tranzit Hotel éttermét, a színházak, a fürdők és a Népstadion büféit is.

Onódy mélyről küzdötte fel magát: 18 évesen a Ganz Gyárban kezdett dolgozni segédmunkásként, majd villanyszerelőként, később viszont ő lett az, aki elterjesztette itthon a szörpkocsikat, a krémkávét, a lágyfagylaltot, a turmixitalokat és a zenegépeket, illetve ő álmodta meg a hidegkonyhájáról és süteményeiről ismert Mézes Mackót is. A vállalat alá közel négyszáz üzemegység tartozott, amelyekben nyaranta akár 4500 ember is dolgozott. (Az akkori magyar kávéházi kultúráról, többek között a Mézes Mackóról itt írtunk.)

Onódy az évek alatt a hazai vendéglátás királya lett, az ellene indított koncepciós per nyomán azonban (mert az volt) 1965 márciusában hét és fél év börtönre és 32 ezer forint pénzbírságra ítélték. Büntetésének végül a kétharmadát ülte le a szegedi Csillagbörtönben, 1969. február 28-án szabadult. Börtönévei alatt az Alföldi Bútorgyárban dolgozott, ahol a belélegzett vegyszerek hatására tüdeje és szeme károsodott, több fogát elvesztette, valamint cukorbeteg is lett. Szabadulása után hat hetet töltött kórházban. Rehabilitációját már 1976-ban kérte, pere koncepciós voltát azonban a rendszerváltás után sem ismerte el a bíróság, noha az állampárt jogutódja 1990-ben elismerte, hogy Onódy kizárása a pártból “koncepciós jellegű” volt. A volt igazgató 1996-ban halt meg, előtte azonban az izraeli Yad Vashem Intézet a Világ Igaza kitüntetéssel jutalmazta, amiért a nyilas uralom ideje alatt zsidókat mentett. “Olyan ember volt, aki mindig, minden korban a mindenkori üldözötteket segítette. (...) Kiváló, rendes ember volt, úriember a szó klasszikus értelmében” – mondta róla ügyvédje, dr. Tímár György, akit szintén koncepciós per keretében meszeltek el, elrettentő példát statuálva ezzel.

Az Onódy-ügy kipattanásával kaptak szárnyra a féktelen dínomdánomokról szóló mendemondák is, amelyek szerint ezeknek a tivornyáknak az Onódy felügyelete alatt álló mulatóhelyek (Kis Royal, Budapest Táncpalota) adtak otthont. És ezen a ponton került Bara Margit is a képbe, pedig a színésznő és Onódy nem is ismerték egymást:

A nevét se hallottam Onódy Lajosnak 1964 kora őszéig. A kollégáim jöttek a színházba, képzeld Mara, teli a város a nagy botránnyal, hogy orgiáztak a főnökök, csalás, sikkasztás… Nem érdekelt különösebben. Boldog voltam, mert egyre-másra hívtak filmezni, külföldre is.

Ez a boldogság azonban nem tarthatott sokáig, a botrány hamarosan derékba törte a karrierjét, és rövidesen megkapta a felmondólevelét a Nemzeti Színháztól. Amikor túl volt az utolsó előadásán, lesminkelt, majd hazaindult. Korábban a kollégák gyakran felajánlották neki, hogy hazaviszik, azon az estén azonban senki. “Kijöttem a színház hátsó bejáratán, az egy nagyon ronda, piszkos udvar, és vigasztalanul szemerkélt az eső. Kiléptem azon a ronda kapun és ott álltam egy kicsit, ott, az esőben, és akkor arra gondoltam, hogy befejeződött az én pályafutásom. Szép lassan elmentem a buszmegállóba és hazamentem. Egyedül” – mondta 26 év hallgatás után, 1990 februárjában, a Vasárnapi Újságnak.

A kegyetlenkedések nem csitultak

Az első terve az volt, hogy visszatér Kolozsvárra a családjához, de a híresztelések hamar elterjedtek arrafelé is, ezért a Nemzeti után a József Attila Színházban próbálkozott, de úgy érezte, ott is fagyos légkör veszi körül, megtűrt személynek érezte magát, ezért végleg felhagyott a színészkedéssel. Más színésznők a csokiügyből talán reklámot csináltak volna, Bara azonban sokkal szemérmesebb volt ennél.

A színésznő nem értette, miért épp őt akarták tönkretenni, és egyre nehezebben viselte a folyamatos megalázásokat, amelyeket napról napra át kellett élnie. Utána kiabáltak az utcán, a buszon leverték a kalapját, otthon obszcén telefonokat kapott, illetve gyalázkodó névtelen leveleket. A kegyetlenkedések pedig nem csitultak. “Mikor már azt hittem, csönd lesz körülöttem, megint és megint kaptam egy döfést. Dezső (Gyarmati Dezső, a második férj) már a férjem volt, elmentünk pár napra a Tátrába. Ültünk a vacsoránál, egyszer csak beront egy magyar turistacsoport, rám néznek, nicsak, a Bara Mara! Odaültek a szomszéd asztalhoz, és jó hangosan, bele a képembe mondták, ami a szájukon kifért. Egy idő után azt vettem észre magamon, hogy félek az utcára kimenni” – emlékezett vissza a nehéz időkre Az elrabolt emberöltőben.

A pályáját elhagyó színésznőt a rágalmak és a szűnni nem akaró zaklatások teljesen kikészítették. “Irtó sokat szenvedtem emiatt, volt idő, amikor az öngyilkosságban láttam csak kiutat… igen, ez is megfordult a fejemben. Hogy végzek magammal. Nekem ez a pálya mindennél többet jelentett. Nem így akartam befejezni. Sőt eszembe sem jutott, hogy egyszer abba kell hagynom. Erre sehol semmi,  egyszer csak pokollá válik az életem.

Nem mertem bemenni a városba, mert újra és újra támadások értek.

Évekig nem szálltam buszra és villamosra, mellékutcákban jártam, ha el kellett hagynom a lakást” – mondta 1990 nyarán az Új Szónak. A színésznő a pályatársakra sem számíthatott, a bajban – ahogy fogalmazott – úgy hagyták el, mint a leprást. Egyedül Szirtes Ádám állt ki mellette: párttagkönyvét az asztalhoz vágta, jelezve, hogy ha Barával ezt meg lehet tenni, akkor ő köszöni szépen.

Bara végül úgy látta a legjobbnak, ha nemcsak a fővárost, hanem az egész országot itt hagyja, és egyúttal a színészi pályával is szakított. “Attól kezdve, hogy meghurcoltak, valósággal rettegtem attól, hogy kiálljak. Nem lehet úgy játszani, hogy az embernek közben az jár az eszében, ezek itt a nézőtéren biztosan mind arra gondolnak…” – indokolta a döntését. Második férje, Gyarmati Dezső, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó és a Nemzet Sportolója, épp ekkoriban kapott egy külföldi ajánlatot: Kolumbiában, Dél-Amerika talán legveszélyesebb országában vállalhatott munkát, de még ez is jobb választásnak tűnt, mint Magyarországon maradni. “Elkísértem Dezsőt az illetékes helyre (...), én mondtam nekik, hogy tegyék lehetővé a távozásunkat, mert teljesen tönkremegyek itt. Rám néztek, alig szóltak valamit és megkaptuk az engedélyt.”

A család másfél évet töltött Caliban, Kolumbia harmadik legnagyobb városában, ahol a férj a helyi gazdagok gyerekeit tanította úszni, Bara pedig minden idejét a gyermekükkel töltötte. Ám a vádak itt is utolérték, még az a pletyka is lábra kélt vele kapcsolatban, hogy drogcsempészettel foglalkozik. Kislányuk, Eszter közben megbetegedett, ezért New Yorkba vitték kivizsgálni. A férj Caliban maradt, a feleség pedig a gyerekükkel egy rokonuknál húzta meg magát a pezsgő nagyvárosban. “Ez az a város, ahol nagyon szerettem élni. El lehet tűnni benne, de nincs miért” – mondta. Ám miután Eszter rendbejött, vissza kellett térniük Magyarországra, amihez érthető módon nem sok kedve volt. “Ültem a repülőgépen és éreztem, minden kezdődik elölről. Biztos, hogy a kint tartózkodás miatt is csak irigykedtek.”

De miért pont ő?

Bara Margit hosszú évekig nem érthette, miért épp őt szemelték ki, és tették tönkre. Értetlenül állt az eset előtt. “Sokszor gondolkoztam azon, honnan eredhet bizonyos körök velem szemben tanúsított ellenszenve, aztán lassan rájöttem. Mert idegen vagyok, mert nem csapódtam semmilyen szervezethez,  mert soha nem állt mögöttem senki, és mert szeretett a közönség. S ez főbenjáró bűnnek számított néhány potentát szemében” – mondta a Képes Európának 1998-ban.

Négy évvel később a Magyar Nemzetnek beszélt arról, hogy elolvasott egy Kurva voltam című könyvet, amelynek a szerzője egyike volt azoknak a lányoknak, akiket kiszállítottak a pártbulikra, hogy ott az elvtársakat szórakoztassák. “Valakitől megtudtam, hogy ennek a lánytársaságnak az egyik tagja az egyik filmemben a dublőzöm volt. Előfordulhat, hogy valóban hasonlított rám, még az is, hogy tréfából az én nevemen szólították” – kereste a lehetséges okokat.

Pedig épp tíz évvel a Nemzetben megjelent interjú előtt, 1992-ben ő maga mesélte az Új Magyarországnak: “Sokévnyi magányos töprengés után rájöttem, hogy éppen én voltam kéznél. A népszerű sztár, a szépnek tartott színésznő, akinek a nevével az általánosítás síkjáról, vagyis hogy a vezetők orgiáztak, nőkkel szórakoztak, a konkrétumokhoz lehetett terelni az emberek figyelmét, irányt mutatva rögtön, hogy ki legyen a gyűlölet tárgya.

De ezzel is, meg Onódy Lajos kipellengérezésével is valójában csak el akarták terelni a figyelmet az igazi bűnösökről, a pártközponti és szakszervezeti fejesek dorbézolásairól, anyagi visszaéléseiről. Ennek az elterelő hadműveletnek estem én áldozatául.”

Ugyanebben az interjúban arról is beszélt, hogy egy kolleginája egy alkalommal, amikor a lejáratókampány kezdetét vette, megkérdezte tőle, nem lesz-e öngyilkos, hiszen neki már úgyis befellegzett. Olyan pályatársa is volt, aki azt hangoztatta, nem baj, ha nem igazak a híresztelések, terjeszteni kell őket. A féltékenység nem ismert határokat.

Amikor ugyanebben az évben megkérdezték tőle, elnézést kért-e tőle bárki is a történtek miatt, legalább a rendszerváltás után, azt felelte: “Csak nem képzeli? Az ilyen aljas embereknek nincs lelkiismeretük, miért kértek volna tőlem bocsánatot? Mellesleg nem is bocsátok meg, mert ez a szörnyűség nemcsak engem érintett, hanem a szüleimet is.”

Hogy ki tervelte ki Bara Margit tönkretételét, máig nem tudni. Az elrabolt emberöltő című könyv előszavában Pethő Sándor azt írja: vannak, akik szerelemféltésről beszélnek, vannak, akik Biszku Bélát, mások pedig Aczél Györgyöt sejtik a döntés hátterében. 2014 decemberében a könyv új, bővített kiadásának bemutatóján Gazsó L. Ferenc azt mondta, hogy bár nincs rá egyértelmű bizonyíték, a történtek hátterében Biszku állt. Bara férje, Gyarmati szintén ebben a könyvben elmesélte, hogy amikor 1978-ban szövetségi kapitányként Biszkunál járt, megkérdezte tőle, miért tették tönkre a feleségét. Biszku előbb hallgatott, majd csak annyit felelt, kérjen bármit a művésznő, megkapja. Bara Margit azonban nem kért semmit.