Volt népszabis lett a legjobb karikaturista

A Kétfilléres-díj a karikaturista szakma legkomolyabb saját díja, amelyet MÚOSZ Karikaturista Szakosztálya alapított 2011-ben, és amelyről a szakosztály tagjai évente titkos szavazással döntenek. A pályázaton a teljes tagság részt vehet fejenként öt munkával, a díj odaítéléséről ugyancsak a teljes tagság szavazhat. Az első díjat 2011-ben Nemes Zoltán kapta, 2012-ben Halász Géza nyert, 2013-ban szintén Marabut ítélték a legjobbnak, 2014-ben Pápai Gábor, tavaly pedig Szerényi Gábor vitte haza a karikaturista szakma anyagi elismertségét is szimbolizáló díjat, a lyukas kétfillérest. 2016-ban pedig ismét Marabu kapta meg.

"Marabu rendszeresen, naponta publikált a nemrég megszüntetett Népszabadságban. Azt hiszem, Magyarországon mindenki ismeri, és talán mindenki szereti is. Itt lett igazi politikai karikaturistává. Olyan karikaturista, aki úgy politizál, hogy nem egyik oldal mellett vagy ellen áll ki, hanem valami ellen, vagy valami mellett, mint például a tisztesség, vagy a szolidaritás, vagy a hazug politikai szólamok, a jogsértő hatalom ellen, függetlenül attól, hogy éppen ki van kormányon.

Marabu politikai karikatúrái valóban politizálnak, nem kinyilatkoztatnak, nem bunkóznak, hanem viccesen rávezetnek szerzőjük igazságára, meggondolkodtatják az ellenkező nézeten állókat is.

- mondta Maraburól, azaz az 54 éves Szabó László Róbertről Halász Géza, a MÚOSZ Karikaturista Szakosztályának elnöke a Kétfilléres-díj átadóján kedden.

Marabu első rajza 1985-ben jelent meg, 1990 óta publikál rendszeresen, a Marabu művésznevet 1992 óta használja. Kapott már Joseph Pulitzer-emlékdíjat (2007-ben), a képregényes Alfabéta-díjat háromszor nyerte meg Dodó-képsoraiért. Néhány éve az Index is interjút készített vele: a kérdéseinkre rendhagyó, vagyis nála eléggé megszokott módon rajzokkal felelt.

Marabu a lap megszűnése előtt már csaknem 20 éve publikált rendszeresen, jó ideje már heti hat alkalommal a Népszabadságban, így azon kevés karikaturista egyike volt, aki meg tudott élni a hivatásából. Nemrég azt írta a népszabis rajzairól Facebookon: "Na, most már nem jelennek meg. És sehol másutt sem jelenik meg már napi rajzom. Nem tudom, ki mit veszít ezzel, én azt tudom, hogy én nagyon sokat veszítettem. A családfenntartó jövedelem is hiányzik persze, de az az érzés, hogy azóta nap mint nap felkelek és üres a napom, és már nincs szüksége senkinek arra a tízszer tizenhat centis rajzos felületre azon a nyomtatott papíron, hát, mit mondjak, elég borzalmas. Úgy érzem, mintha pengésdrótos kerítés lenne körülöttem, ahol csak téblábolok ide-oda és telik az idő minden értelmes cselekedet, munka nélkül. Pedig még lett volna bennem néhány jó rajz, néhány jó poén, elhihetitek."

A Népszabadságról szóló cikkeknek viszont azóta is gyakran ő készíti az illusztrációját, nemrég például a dán Politiken közölte egy, a témába vágó rajzát, aztán amikor a francia Libération négyoldalas Népszabadság-mellékletet közölt, az ő karikatúrája volt a lap címlapján.

Minden rendszerben, az ókortól napjainkig a humor mindig ellenzékben van.

Napóleon rettegett a gúnytól. Moliere iróniájára a Napkirály nem volt vevő, Bulgakov Sztálint is célba vevő humora – éppen Moliere-drámája miatt vált kegyvesztetté. Nagy Endre kabaréját pedig Horthyt gúnyoló dalocskájáért záratták be" - mondta a díjátadón Halász Géza. Hozzátette: az emberek gyakran félnek, nehogy megsértsenek valakit azzal, hogy nevetségessé teszik. "Ez a félelem az, ami hiányzik a humor művelőiből."