Bíróság elé állhat az ittasan vezető Gesztesi
Lezárta a rendőrség a nyomozást Gesztesi Károly ügyében, aki novemberben autójával balesetet szenvedett a harmadik kerületben, írja a csütörtöki Bors. A színész november hatodikán, vasárnapra virradóra, hajtott neki egy járdaszegélynek, egy szemtanú szerint hullarészeg volt, és az autóból kiszállva mindjárt a jármű mellé vizelt.
![14-gesztesi-IMG 6070](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1431/14313/143131/14313180_eb9e53d35d4eda635825d073c279dbd7_wm.jpg)
Gesztesi először csak mosolygott a vádakon, később azonban beismerte, hogy hibázott. "Kilencvennégy napos nemivászat után ittam egy picit. Nem sokat. Amióta nem iszom, elszokott a szervezetem az alkoholtól. Nem volt ámokfutás. Egyszerűen hiba volt, amiből tanulni fogok" – mondta az eset után.
A Bors érdeklődésére a rendőrség megerősítette a hírt. "Az ügyet a BRFK lezárta és bíróság elé állítási javaslattal az ügyészség részére megküldte" – írták, a Fővárosi Főügyészség sajtószóvivője, dr. Bagoly Bettina pedig közölte, hogy érdemi ügyészi döntésről csak a későbbiekben tudnak tájékoztatni, ha már lesz ilyen.
A lap jogi szakértője szerint az ittas vezetést akár két évig terjedő börtönbüntetéssel is szankcionálhatják, de sokan pénzbüntetéssel megússzák az ilyen ügyeket.