Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMKit érdekel már Laura Palmer?
Magyar idő szerint hétfőn hajnalban Dale Cooper, az FBI különleges ügynöke újra beleharap a cseresznyés pitébe, ismét földöntúli boldogság tölti el egy csésze kávétól, és ez már önmagában elég ahhoz, hogy sok millió embernek legyen miért várni a jövő hetet. Még úgy is, hogy már régóta tudjuk, ki ölte meg Laura Palmert.
Melyik Cooper ügynököt látjuk?
David Lynch és Mark Frost sorozata 25 év után veszi fel újra a fonalat, és akármi is lesz belőle, az új Twin Peaks-évad mindenképpen 2017 egyik legfontosabb tévés eseménye. Pedig valamilyen szinten egész biztosan csalódás lesz ez a 18 új epizód - ha másért nem, azért, mert nem lehet az elsőhöz mérhető hatása, mint ahogy már egyetlen más sorozatnak sem.
Amióta 2014 őszén bejelentették, hogy a Showtime csatorna újjáéleszti a sorozatot, már számos indokot előhoztak a károgók, amik mind amellett szólnak, hogy az új Twin Peaks szükségszerűen nagy csalódás lesz. Így például azt, hogy David Lynchnek teljesen elgurult a gyógyszere, és nem véletlenül nem csinált már új filmet egy évtizede. Vagy azt, hogy számos kulcsszereplő hiányozni fog az új évadból, akár azért, mert már nem élnek, akár egyéb okok miatt. És abban is lehet igazság, hogy baromi nehéz lesz negyedszázad után, egy egészen megváltozott tévés közegben és sorozattúltengésben versenyképessé tenné a Twin Peakst, úgy, hogy a fő vonzereje is megmaradjon.
Bármennyire forradalmi volt ugyanis a maga idejében, azért egy mai, jobbféle sorozathoz képest a korai Twin Peaks igencsak vontatottnak tűnhet, és közben felnőtt egy teljesen új nemzedék, amelynek a True Detective, a Stranger Things vagy más, a Twin Peaksből is merítő új sorozat jelentette azt az élményt, amit sokan Lynchnek köszönhetően éltek át először. Aki az utóbbiakat látta először, annak nem biztos, hogy egy óriásokkal álmodó FBI-ügynök akkora revelációt jelent.
Többre lesz tehát szükség a szimpla felmelegítésnél ahhoz, hogy a Twin Peaks újra nagyot üthessen, de abból, hogy számos új karakter és nagyszerű színész jelenik meg a sorozatban, arra lehet következtetni, hogy az alkotók sem a korai évadokból akarnak megélni. Nem is lehetne könnyű: a legtöbb szálat elvarrták, igaz, egy kérdés, a legfontosabb nyitva maradt.
A második évad ugyanis jókora cliffhangerrel ért véget: ekkor fejelte le Cooper ügynök a fürdőszobatükröt, melyből maga a hátborzongató Gyilkos Bob bámult vissza rá, az egész sorozat egyik legijesztőbb fordulataként. Ez ugyebár azt jelentette, hogy az igazi Cooper bent ragadt a Fekete Barlangban, miközben a gonosz hasonmása rászabadult a világra. Az új évad legfontosabb kérdése tehát az lesz, melyik Coopert látjuk majd, és kiszabadult-e az igazi a Fekete Barlangból?
A régi és az új szereplők
A szereplőgárdát még tavaly hozták nyilvánosságra, és ebből tudható, hogy újra feltűnik a képernyőn Cooper ügynök (Kyle MacLachlan), mint ahogy a főbb szereplők közül visszatér Audrey Horne (Sherilyn Fenn), Shelly Johnson (Mädchen Amick), Norma Jennings (Peggy Lipton), Bobby Briggs (Dana Ashbrook), Ben Horne (Richard Beymer), a seriff-helyettes Tommy “Sólyom” Hill (Michael Horse) és kollégája, az ügyefogyott Andy Brennan (Harry Goaz), no meg Lucy Moran (Kimmy Robertson) is.
De visszatér Nagy Ed, Nadine, és nem ússzuk meg a szegény ember James Deanjét, James Hurleyt (James Marshall) sem, mint ahogy újra beugrik maga Lynch is, a hallássérült Gordon Cole szerepében, és még sikerült felvenni az azóta elhunyt Catherine E. Coulson (Tuskó Lady), Miguel Ferrer (Albert Rosenfeld FBI-ügynök) és Warren Frost (Dr. William Hayward) jeleneteit is. Sőt, a Twin Peakstől egyáltalán nem idegen módon feltűnnek már halott karakterek is, így Leland Palmer (Ray Wise) és maga Laura Palmer (Sheryl Lee) is. Ez nagyon sok, de a hiányzók névsora még így is elég hosszú.
Kapásból nem lesz ott Bob, miután az őt alakító Frank Silva még 1995-ben meghalt. Nem lesz ott Truman seriff sem, mivel Michael Ontkean végleg visszavonult a filmezéstől. Hiába keressük Donnát is, hiszen Lara Flynn Boyle sem kívánt szerepelni a sorozatban, ő egyébként már a Tűz, jöjj velem! című mozifilmben sem játszott. És hát nagyon fog hiányozni mindenki kedvenc táncoló és visszafelé beszélő törpéje, Michael J. Anderson is - e két szereplő nélkül a Twin Peaks egyszerűen nem lehet ugyanaz.
Végül pedig Lynch és Frost hála istennek nem ragaszkodtak a kisiklatott második évad feledhető szereplőihez: ez azt jelenti, hogy nem tér vissza Annie (Heather Graham), aki eleve azért került csak be a sorozatba, mert az akkor épp MacLachlannel járó Lara Flynn Boyle féltékeny volt Sherilyn Fennre, és megvétózta az amúgy logikusnak tűnő Cooper-Audrie románcot, és kellett egy új csaj. És szerencsére nem látjuk többet a második évad bénácska főgonoszát, Windom Earle-t, sem a bájgúnár Dick Tremayne-t, mint ahogy kiírták a teljes malom-szálat is, Josie-val, Catherine Martell-el együtt (a Pete Martellt alakító Jack Nance több mint húsz éve halott).
Lesz helyettük millió új karakter: Lynch egyik kedvenc színésznője, Laura Dern például vélhetően fontos szerepet is alakít majd, de mivel az új epizódokat még a kritikusok se láthatták, az újságok is csak találgatnak. Épp ezért azt sem lehet tudni, mekkora szerepe lesz a többi sztár közül Naomi Wattsnak, Monica Belluccinak, Richard Chamberlainnek, Michael Cerának, Tom Sizemore-nak, Tim Rothnak vagy Jennifer Jason Leighnek. És azt sem, mit keresnek olyan pop-rock sztárok a Twin Peaksben, mint Trent Reznor, Eddie Vedder, Sky Ferreira vagy Sharon Van Etten. De az biztos, hogy impozáns névsor.
Tanulni a korábbi hibákból
A Twin Peaks azzal együtt legendás lett, hogy rengeteg nehézség jött közbe, a második évad meg is bukott, a megrendelő ABC csatorna pedig rengeteget hibázott. Így például hiába kötődik a sorozat ezer szállal Lynch-hez, ő maga csak hat részt rendezett a harmincból, mivel a Veszett a világ című filmjével is kellett foglalkoznia közben, a második évadban ő is, és Frost is hátrébb léptek kicsit, és az atmoszféra hiába maradt továbbra is erős, az eredmény egyértelmű színvonalesés volt, különösen azután, hogy az ABC bepánikolt a csökkenő nézettség miatt, és ezért az évad kellős közepén ki kellett derülnie, ki volt Laura Palmer gyilkosa.
No, ilyen most nem lesz: valamennyi epizódot Lynch rendezte, és a kreatív irányítás is végig az ő és Frost kezében maradt. Nem kell attól félni tehát, hogy a Showtime menet közben beleszól abba, mikor derüljön fény egy rejtélyre, és egyáltalán, az akkori körülményekhez képest sokkal profibb lesz a sorozat: eleve már rég leforgatták az összes jelenetet, és bőven volt idő az utómunkára is. Nem menet közben kellett pofozgatni a forgatókönyvet sem, hanem Lynch és Frost alaposan kidolgozhatták a maguk vízióját, és így jóval kevesebb szerep jut az első két évadban folyton jelen lévő, de egy idő után a kohéziót nehezítő improvizációknak is.
Ráadásul a korai Twin Peaksnek még elnéztünk számos olyan gyerekbetegséget is, amelyek manapság, a Mad Men - Reklámőrültek és hasonló, minden apró részletre ügyelő sorozatoknak köszönhetően elképzelhetetlen: a pilot és a második rész, vagy az első évad utolsó és a második évad első epizódja közt ugyan a cselekmény szerint csak napok teltek el, a szereplők mégis gyakran egészen máshogy néznek ki, és még arra se figyeltek oda, hogy Donnának például ne nőjön egyik részről a másikra jó tíz centit a haja.
De miért forradalmi?
A Twin Peaks hatása nagyon sok mindenben tetten érhető, és tényleg nem túlzás azt mondani, hogy a ma divatos és elismert sorozatok túlnyomó többsége nem jöhetett volna létre nélküle. Még akkor is, ha nincs mindig szó közvetlen hatásról. De mik is ezek konkrétan, és miért mondják annyian azt, hogy ez az új évad nem lephet meg már senkit?
Eleve egészen másik közegbe érkezett 1990-ben, amikor nemhogy internet és Netflix nem volt, de tévécsatornából is jóval kevesebb akadt, és akkor még tényleg fél Amerika kereste Laura Palmer gyilkosát. Volt persze hasonló netes hisztéria például a True Detective első évada körül is, de azért a Twin Peaks egészen más szint volt - még az angol királynő is ezt nézte, Mihail Gorbacsov pedig állítólag az akkori amerikai elnöktől, az idősebb George Bushtól próbálta megtudni, ki lehet a gyilkos.
A Twin Peaks előtt is számos népszerű krimisorozat futott, de a túlnyomó többségük azt a mintát követte, hogy a főszereplő felügyelő vagy nyomozók minden epizódban más-más esetet oldottak meg. Lynch és Frost hozták divatba azt, hogy egyetlen rejtély van a sorozat középpontjában (igaz, eredetileg nem is szántak ennyire központi szerepet Laura Palmer megölésének), és minden egyes epizód segít közelebb kerülni a megoldáshoz (vagy éppen pont még jobban összezavar), és ahogy már említettük, a Twin Peaks követte el azt a szarvashibát is, hogy az évad kellős közepén megoldotta a fő rejtélyt - na, ezt már garantáltan nem követi senki.
Egyáltalán, a folytonosság sem nagyon volt jellemző a tévésorozatokra addig, a legtöbbször semmit nem veszített az, aki esetleg kihagyott egy-egy epizódot, hiszen mindegyik rész egy új sztorit mutatott meg. A Twin Peaks idején ráadásul már annyira elterjedtek voltak a videómagnók is, hogy bárki pótolhatta a kieső részt, mert itt tényleg minden egyes részt látni kellett.
Európában ugyan volt hagyománya annak, hogy elismert filmrendezők dolgozzanak sorozatokban - Ingmar Bergmannak például több filmje is eredetileg minisorozat volt (Színről színre, Fanny és Alexander), de rendezett sorozatot Fassbinder (Berlin Alexanderplatz) és Kieślowski (Tízparancsolat) is. Amerikában viszont teljesen új volt, hogy egy olyan, akkor már jó nevű rendező, mint David Lynch, egy krimi-szappanoperát forgasson. A Twin Peaks sikere pedig megmutatta, az addig lenézett tévésorozat is lehet hasonló hatású, mint egy mozifilm, amit ma már nem kell magyarázni, a kilencvenes évek elején viszont még ez újdonság volt.
Ugyancsak a Twin Peaks mutatta meg, hogy egy sorozat bátran elmehet a végletekig: megfelelő kézben nincs az az idiótaság, amit ne lehetne a képernyőre vinni. Az, hogy ebben a sorozatban a legtöbb szereplőnek van valami furcsasága, és hogy Lynch bátran nyúlt a korábban csak sci-fikben látható természetfelettihez, olyan gátakat szakított át, hogy utána már nem volt elképzelhetetlen, hogy Lars von Trier egy szellemek látogatta kórházról forgasson sorozatot, vagy hogy elkészüljön az X-akták, az álomjeleneteket ugyancsak használó Maffiózók, és így tovább. A True Detective-et és a Stranger Thingst pedig már említettük.
Az sem volt probléma, hogy a Twin Peaks nem volt valódi krimi, hanem látszólagos katyvaszként egymás mellett létezhettek vígjáték, szappanopera, ifjúsági filmes vagy horror elemek is, a “rendezett kisváros, ahol mindenki rejteget valamit” elem pedig azóta már közhelyessé is vált, annyian éltek vele.
Nem utolsósorban pedig megjelent a sorozatokban a kicsit fura, vidéki-kisvárosi Amerika: a Miért éppen Alaszka? egyértelműen magán hordozta a Twin Peaks stílusjegyeit, és utána jöttek divatba az olyan sorozatok, mint a Kisvárosi rejtélyek (Picket Fences) vagy épp a Gilmore Girls, ahol persze már nem voltak szellemek és óriások, de az alkotók nagyon is mertek furák lenni.
(A Twin Peaks új évada Magyarországon az HBO-n és az HBO GO-n látható.)