Katalin
-1 °C
3 °C

Közel egymilliárdot szán a kormány a Lotz-képek restaurálására

2017.08.18. 22:22

A pénteken megjelent Magyar Közlönyben az egyik kormányhatározat arról rendelkezik, az állami tulajdonú, de a Magyar Képzőművészeti Egyetem vagyonkezelésében lévő, Budapest, Andrássy út 69. szám alatti ingatlanban található Lotz-falképeket megmentik, ezzel együtt az épület tetőszerkezetét felújítják. A projekt felelőseként Balog Zoltán, Emmi-minisztert jelölik meg.

A kormány a határozat szerint felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy – az emberi erőforrások miniszterének bevonásával – gondoskodjon az ezen feladatok megvalósításához 2018-ban 702 millió forint, 2019-ben 219 millió forint biztosításáról a központi költségvetésből.