Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMMarton László bocsánatot kért
Marton László MTI-hez eljuttatott közleményét változatlan tartalommal közöljük:
Az elmúlt napokban napvilágot látott, személyemet érintő hírek mindent összetörtek körülöttem. Nem kímélték sem a családomat, sem a munkámat, sem önnön magamat. Igyekeztem egész életemben teremteni, alkotni és átadni. Mindez most megsemmisült, olyan - nagyrészt névtelen - közlések alapján melyekben egyoldalú értékelések is találhatók.
Pályám során arra törekedtem, hogy másokat ne bántsak, hanem segítsek. Úgy a színpadon, mint azon kívül. Soha nem akartam egy másik embert megalázni.
Most megértettem, hogy vannak, akik azt gondolják, úgy érzik, hogy oly módon közeledtem hozzájuk és olyat cselekedtem, amivel megsértettem őket.
Ezúton üzenem minden névvel vagy név nélkül megszólaló személynek, hogy bocsánatot kérek, ha olyat tettem vagy úgy viselkedtem, amivel megsértettem, nehéz helyzetbe hoztam őket. Tisztelettel kérem bocsánatkérésem elfogadását.
Bocsánatkérésem mellett, továbbra is a Vígszínház és a Színház- és Filmművészeti Egyetem rendelkezésére állok, hogy hallgassák meg vezetői, rendezői és tanári működésemmel kapcsolatban a társulat tagjait, a színház dolgozóit, valamennyi volt és jelenlegi tanítványomat.
Az ügy, amiről szó van egy szexuális zaklatási botrány, ami itthon a Harvey Weinstein-ügy és a #metoo-kampány nyomán robbant ki akkor, amikor Sárosdi Lilla színésznő először nevet nem említve, majd Marton Lászlót megnevezve jelentette ki, hogy a Vígszínház főrendezője zaklatta. Sárosdi (Schilling Árpád rendező felesége) a Facebookján tett közzé nyilvános bejegyzést egy fiatalkori traumájáról, amiben állítja, a posztban szereplő, (akkor még) meg nem nevezett híres színházi rendező és egy barátja orális szexre akarták rávenni egy autóban.
Nem sokkal később egy Facebook-videóban megnevezte Marton Lászlót, a Vígszínház egykori igazgatóját, rendezőjét, egyetemi tanárt. Marton a videó közzétételekor rendezőként dolgozott a Vígszínházban, és tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, de ezekről a tisztségeiről azóta lemondott. Először pert helyezett kilátásba vádlóival szemben, akiknek száma hamar nyolcra duzzadt, de erről azóta sem beszélt, inkább kiadta a fenti nyilatkozatot.