Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM#MeToo: Deneuve egy kicsit bocsánatot kért, Margaret Atwood is megszólalt
További Kultúr cikkek
Catherine Deneuve a múlt héten adta nevét egy száz befolyásos nő – köztük írók, előadók, tudósok – által aláírt nyílt levélhez, amely szerint a #MeToo-kampány túl messzire ment, a férfiakat pedig hagyni kell, hogy szabadon „ostromolhassák a nőket” vagy „csókot rabolhassanak” tőlük. Hangsúlyozták, hogy a „nemi erőszak bűntény, de a makacs vagy ügyetlen flörtölés nem az, és a nők körüli legyeskedés sem macsó agresszió”.
De feminista aktivisták úgy értelmezték, hogy ezzel a hozzáállással Deneuve és a többiek elfogadhatónak állítja be a szexuális erőszakot, és védelmezik az olyan pedofilokat, mint Roman Polanski.
Deneuve a vasárnapi Liberationban kiadott közleményében már sajnálkozását fejezte ki a „fertelmes” zaklatások áldozatoknak, akiket a Le Monde-ban publikál levél megbánthatott. „Ők, de csakis ők azok, akitől bocsánatot kérek” – írta a színésznő cikke utolsó mondatában, miközben tovább érvelt álláspontja mellett.
Ki biztosít arról, hogy a feljelentések közül mind igaz? Hogy nem lesznek olyan megvádolt ártatlanok, akik öngyilkosságot követnek el?”
Hozzátette, bár a médiában sokan elferdítették az eredeti levelet, abban semmi nincs, ami azt sugallná, a zaklatás jó dolog lenne. Deneuve azt írja, ő is látott a szakmában „nem túl kellemes” eseteket, de nem az ő dolga, hogy mások nevében felszólaljon. Szerinte a #MeToo helyett csak az lehet a helyzet jó megoldása, „ha jól neveljük fiainkat és lányainkat”, az intézményekben pedig kialakulnak a megfelelő protokollok hasonló esetekre, amelyekben végül az igazságszoltatás dönt.
A szolgálólány rémmeséje
Deneuve-vel nagyjából egy időben megszólalt Margaret Atwood írónő is, A szolgálólány meséjének szerzője: a regényből készült sorozat 2017-ben épp a feminizmus egyik szimbóluma lett. Atwood „Rossz feminista lennék?” címmel írt cikket a The Globe And Mail című lapba.
Atwood szerint „A nők is emberi lények, és így képesek a démoni és a szent viselkedés minden változatára, a bűncselekményeket is ideértve. Nem angyalok, akik képtelenek rosszat tenni.” Az írónő kifejti, mennyire rossz a „megvádolták, tehát bűnös” gondolkodásmód, ami, mint írja, elsősorban diktatórikus rezsimekben és a fehér terror alatt volt elfogadott.
„Túlságosan gyakori, hogy a nők és a szexuális zaklatás más áldozatai nem kapnak lehetőséget arra, hogy tisztességes körülmények között mondják el, ami velük történt – igaz ez a vállalatokra és más intézményekre is –, úgyhogy egy új eszközhöz folyamodtak: az internethez. És a csillagok, a sztárok lehullottak az égből. A módszer nagyon hatásos volt, egy hangos ébresztő. (…) De ha a jogrendszer hatástalan, mi áll a helyébe? A jogrendszer megjavulhat, vagy a társadalmunk fog megszabadulni tőle. A cégek, az intézmények és a háztartások öntisztuláson mehetek át, különben még több csillag hullik le, de aszteroidákkal együtt.”
Az írónő azzal kapcsolatban, hogy mi lehet a jövő, ha nem ez történik, azt írja: „Szélsőséges időkben a szélsőségesek nyernek. Az ideológiájuk vallássá válik, és aki nem visszhangozza azt, az hitehagyott, áruló vagy eretnek lesz, akik pedig középen állnak, azokat elpusztítják.”
Ne maradjon le semmiről!