A Párduc, aki leverte a Ku Klux Klánt

A Fekete Párduc első, nyilvános vetítése egy kenyai városban volt. Abban a 230 ezer fős városban, ahol a film női főszerepét játszó Lupita Nyong'o született. Az a színész, aki a 12 év rabszolgaságért kapott Oscar-díjat. A film rendezője pedig az a Ryan Coggler lesz, aki az amerikai feketéket érő rendőri erőszakról készített filmjével, a Fruitvale Stationnel futott be. A filmhez pedig az a Kendrick Lamar rakott össze albumot, aki a rapszámaiban rendszeresen foglalkozik faji kérdésekkel. Tudom, már érthető mire akar kilyukadni ez a bekezdés, de még egy utolsó: a főszerepet játszó amerikai Chadwick Boseman pedig azt nyilatkozta újságíróknak, hogy azért beszél a filmben furcsa, afrikainak hangzó akcentussal, hogy a karakter minden szaván érezhető legyen, hogy

Szóval az látszik, hogy itt már marketingkampány előtt jóval, alaposan átgondolták a Marvel-stúdiónál, hogy a fehér milliárdosok, tudósok, szőke istenek és szuperkatonák után egy kicsit színesebbé kéne tenni a filmes univerzumot. És az az igazság, hogy erre kevés alkalmasabb karakter van, mint a Fekete Párduc.

Király, szuperhős

A Marvel, amikor jó, akkor azért jó, mert a szuperhősös zsánert igyekeznek valami mással keverni. Hol az akciódús kémfilmekkel (Amerika Kapitány: A tél katonája), hol a retró, Flash Gordon-szerű scifikkel (A galaxis őrzői, Thor: Ragnarok), hol a középsulis, coming-of-age vígjátékokkal (Pókember: Hazatérés). A filmről szóló első kritikák alapján a Fekete Párduc egy shakespeare-i királydrámához hasonlít, ami kézenfekvő, mert a maszk alatt lévő T’Challa, amikor épp nem a világot menti meg, akkor királyként uralkodik a valóságban nem létező afrikai országban, Wakandában.

T’Challa a képregényben az erejét úgy szerezte meg, hogy a lelke eggyé vált a Párducistennel, de ezt később – amikor a tudományosabb magyarázatok lettek a divatosabbak – részben megváltoztatták, és azóta az emberfeletti erőt, gyorsaságot és állóképességet egy gyógynövény adja neki. Emellett királyként hozzáfér az országa haderejéhez, katonai járművekhez, fegyverekhez. Innen vannak a szuperkütyüi, meg a golyóálló jelmeze. Utóbbi abból vibránium nevű – a valóságban nem létező – fémből készült, amely törhetetlen, plusz képes elnyelni minden rezgést, az ütéseket és a puskagolyót is. (Ebből készült Amerika Kapitány pajzsa is.)

A Fekete Párduc kitalálása, rengeteg másik hőshöz hasonlóan Stan Leehez és Jack Kirbyhez kapcsolódik, ők készítették azt az 1966-os Fantasztikus Négyes-számot, amiben először megjelent. Itt felmerülhet a kérdés, hogy van-e köze a képregénykarakternek a szintén ‘66-ban alapított szocialista Fekete Párduc Párthoz. Nincs.

A karakter megjelenése 3 hónappal megelőzte a párt alapítását, és Stan Lee többször nyilatkozott már arról, hogy eszükbe se jutott a radikális mozgalom, amikor kitalálták. A Marvel ‘72-ben egy időre át is nevezte a karaktert emiatt, de

És nem csak azért, mert a párduc jobban hangzik, hanem, mert a képregényolvasók nem értettek egyet a változtatással. Történetesen azért nem, mert képregényeket leginkább 18 és 25 év közötti, egyetemet végző vagy végzett férfiak olvasnak, és ez a hatvanas évek végén és a hetvenes évek elején könnyen azt jelentette, hogy a képregényolvasóknak és a kor ellenkultúrájának tagjai között nagy átfedés volt, hiszen utóbbiak is ebből a társadalmi csoportból kerültek ki. És ennek az ellenkultúrának része volt mind a feketék polgárjogi mozgalmának támogatása, mind a radikális baloldali gondolatok terjesztése. Emiatt a kor képregényolvasóinak kifejezetten szimpatikus volt az áthallásos, politizálósabb Fekete Párduc név.

(Érdekesség: A kilencvenes években a mozivásznon majdnem összehozták a hatvanas éveket a szuperhőssel. Wesley Snipes nyilatkozott arról, hogy az ezredforduló előtt pár évvel – a karrierje csúcsán – John Singleton rendező (Fekete vidék, Halálosabb iramban) megkereste őt azzal, hogy nem akarná-e eljátszani a Fekete Párducot egy hatvanas években játszódó filmben, amiben T’Challa nem egy afrikai király, hanem a polgárjogi mozgalom tagja. Az ötlet Snipesnak nem tetszett, a projektből végül nem is lett semmi, Snipes végül egy másik Marvel-karaktert, a vámpírvadász Pengét játszotta el három filmben is.)

Na, de ha a neve és a polgárjogi mozgalomhoz való közvetlen kapcsolat miatt nem is érdekes, a Fekete Párduc mégis mérföldkő lett az amerikai popkultúrában. Ő volt az első fekete szuperhős a két legnagyobb kiadónál. Se a Marvelnél, se a DC-nél nem volt előtte egy fekete karakter sem hősszerepben. És ez csak a kezdet, a Párduc-képregényekben nem egyszer jelentek meg olyan történetek, amik a feketéket érő elnyomással, egyenlőtlenségekkel foglalkoztak.

A Párduc, aki végigpolitizálta a Marvel-univerzumot

A Marvel-füzetek egyébként még az egy évig tartó Black Leopard-időszakban is foglalkoztak faji kérdésekkel. A Fantasztikus Négyes 1972-es 119-es számában T’Challát bebörtönzik egy – a valóságban nem létező – afrikai országban, ahol apartheid van, Rudyardiában. Amikor a Fantasztikus Négyes odautazik, hogy kimentse, a reptéren szembesülnek azzal, hogy a feketéknek és a fehéreknek külön folyosón kell közlekedniük. A szuperhősök aztán rácsodálkoznak, hogy léteznek még olyan helyek a világon, ahol ilyen direkt módon elnyomják a feketéket. Az ország neve, a Rudyardia egyébként egy kikacsintós utalás Rudyard Kiplingre, aki Magyarországon szinte kizárólag Balu maci kitalálójaként, A dzsungel könyve szerzőjeként ismert, de ő jegyzi a “Fehér ember terhe” című verset is (White Man’s Burden), ami azon kesereg, hogy szegény fehéreknek arra megy el az egész életük, hogy a távoli országokban felvilágosítsák a civilizálatlan, vad, ostoba sárga/fekete/barna népségeket. Ezt a verset szokás a brit imperializmus, a gyarmatosítás egyik himnuszaként is emlegetni.

De a legkonkrétabban politikai Párduc-sztori nem is a Rudyardiás volt, hanem az a ‘75-ös képregény, amikor T’Challa szembesül a déli államok Amerikájával, és a Ku Klux Klánnal. Utóbbiak el is fogják, felkötözik egy fakeresztre, majd alágyújtanak, de persze nem nagy szpojler, hogy végül leugrik és összeveri a csuklyásokat. És még van rengeteg hasonló példa.

A Root egyenesen arról írt, hogy feketének lenni bármelyik fehérek által uralt közösségben politikai tett, ezért a Fekete Párduc maga is az:  “T’Challa szinte mindig valamilyen célt szolgált. Olykor azt, hogy sokszínűbbnek láttassa a Marvelt, olykor pedig, hogy a fekete alkotók a karakter történetein keresztül kifejezhessék a saját tapasztalataikat.” És ez most akármennyire is hülyén hangzik, a Root-cikk szerint fehér szuperhősök közé behozni egy feketét, szintén politikai tett. Egyébként, ha kicsit kevésbé tartjuk el a tömegektől a kisujjunkat, és figyelembe vesszük, hogy a szuperhősök az évtized legmeghatározóbb popkulturális témái, és olyan filmek készülnek róluk, amiket világszerte milliók néznek, akkor már nem is hangzik ez olyan nagy hülyeségnek.

Afrofuturizmus

Nagyon fontos a Párduc-sztorikban, hogy T’Challa Wakandának nem csak a védelmezője, hőse, ikonja, hanem a királya is. Ő az uralkodó, és emiatt ő a vallási vezetője is a népének. A képregény szerint Wakanda a legfejlettebb ország a Földön, ami a világ többi része elől elzárva él, idegeneket nem enged be, hogy így rejtse el a legféltettebb titkát és erőforrását, a vibrániumot. Wakanda emiatt egy olyan afrikai ország, amit nem fosztottak ki a gyarmatosító fehérek.

Afrikát elég sokáig vad és civilizálatlan kontinensként ábrázolták a tömegkultúrában is. Mostanában már ezek az előítéletek nem annyira jelennek meg, de nem tűntek el, inkább átalakultak. A kontinens újabban: segítségre szoruló, misztikus és megzabolázhatatlan. Ehhez képest hatalmas ugrás egy olyan mese, amiben a világ legfejlettebb országa Afrikában található. És az is példa nélküli, hogy egy hollywoodi film olyan kérdéseket feszegessen, hogy 

Márpedig itt ez történik, és emiatt a Fekete Párduc lesz az első afrofuturista hollywoodi szuperprodukció. Ami elég komoly dolog, tekintve, hogy a világ nagy részének fogalma sem volt eddig az afrofuturizmusról. A Fekete Párduc előzetese után viszont már a Washington Postban jelent meg egy afrofuturista olvasmánylista. Na, és akkor a definíció: “Az afrofuturizmus az afrikai kultúra, kultúrák szemszögéből vagy az afrikai származású emberek szemével tekint a jövőbe, vagy más, alternatív valóságokba. Része a fekete kultúra, a fantázia, a felszabadulás, technológia, miszticizmus. Főleg művészeti, esztétikai irányzat, de világnézetként is fel lehet fogni” – mondta a Polygonnak Ytash Womack, aki könyvet is írt a témában, Afrofuturism: The World of Black Sci-Fi and Fantasy Culture címmel.

A Marvel-film forgatókönyvén dolgozó Joe Robert pedig arról beszélt az io9-nak, hogy a Ryan Coogler rendezőt pont azok a kérdések érdekelték, amelyekkel az afrofuturista alkotások foglalkoznak: “Az egyik kérdés, amit megpróbált megválaszolni, hogy mit jelent afrikainak lenni a Marvel filmes univerzumában.” Robert azt is elmondta, hogy először azt kellett kitalálniuk, hova képzelik Wakandát a kontinens térképén, majd miután ez megvolt, olyat csináltak, amit amerikai filmesek ritkán: elmentek kutatni arra a területre, hogy az ott élő törzseket, kultúrákat megismerjék, beszéljenek a helyiekkel.

Persze az, hogy ezek az afrikai tapasztalatok, a faji, politikai kérdések, az elnyomás, és lényegében a feketeség hogyan jelenik meg a filmben, egy másik kérdés. De a karakter története bőven ad lehetőséget arra, hogy a filmesek fontos társadalmi ügyekről beszéljenek.