A Horváth Mihály téri Emerenc

Csak a ház, más nem érdekelte

A Horváth Mihály téri madonnás házról szóló cikkben már felbukkant

 a házfelügyelő Zsófi néni, akinek sorsa évtizedekig összefonódott a házzal és lakóival.

A házban született Muzsay András, a Paff, a bűvös sárkány fordítója visszaemlékezésében nemcsak a Bambi üdítőital születését írta meg, hanem Eőri Zsófia legendákkal körülfont portréját is.

...az udvari részen volt Zsófi néni kétszintes házfelügyelői lakása. Ide az udvarból egy vaslépcsőn lehetett feljutni, mert az egyszobás lakásrész a félemeleten, a hátsó lépcsőül szolgáló 'torony' hátsó traktusán volt, míg a konyhája az alagsorban, ide egy belső csigalépcső vezetett. Zsófi néni igen lelkiismeretes házmester volt, akit még a háztulajdonosok vettek fel, ezért ő az egész házat és minden lakóját sajátjának tekintette. Neki köszönhető, hogy a házból senkit se deportáltak, mert ő mindenkiért kiállt, még a feljelentgetős korszakban is. Abban az időben még szigorú lakásbejelentési kötelezettség volt, Zsófi néni is egy nagy lakónyilvántartó könyvbe vezette be a házunkban lakó, ide született, ide költözött, vagy innen elköltözött lakók nevét és adatait. Ezt a könyvet magam is láttam."

Zsófi nénit gyereklányként Balázs Angéla, a házat építtető Balázs Ernő műépítész egyik lánya hozta a bérházba, és idővel anya-lánya viszony alakult ki a gyermektelen háztulajdonosnő és a házmesterségbe belenőtt parasztlány között. Ezt már Dóczy Katalintól tudjuk, aki férjével Eőri Zsófia rokonaként és örököseként csaknem húsz éve az említett házmesterlakást felszámolta.

Eőri Zsófia Rábcakapiban született valamikor a századfordulón, testvérei közül ő volt az, aki feljött a városba, „karriert csinált”. A házépítő és máig a házban lakó Balázsékkal olyan szoros volt a kapcsolata, hogy ő is a családi sírba temetkezhetett. Angéla a hatvanas években, Zsófi néni a nyolcvanas években halt meg. Sokáig még az államosított házban is együtt ellenőrizték padlástól a pincéig a házat, hogy az esti kapuzáráskor nem bújt-e el benne valaki. A nagyszámú Balázs család gyerekei sokat játszottak a gyönyörű kovácsoltvas belső lépcsős házmesterlakásban, és menedéket kaptak ugyanitt 1956-ban, amikor a felnőttek egy ideig a pincében laktak.

Dóczy Katalin azt meséli, a lakás mindent elmondott Zsófi néniről. Nem költött semmire, de sok különös dolgot felhalmozott. Volt csont- és ételmaradék-, meg gyászszalag-gyűjteménye, miközben az Angélától kapott monogramos ezüstök és damasztok használatlanul hevertek, és egy dunsztosüvegben Napoleon aranyat épített be a lépcső alá. Csak a ház, más nem érdekelte.

Hasonlított az egykor a Horváth Mihály téri gyakorlóiskolában tanító és a tér körüli utcákba, szinte minden ház minden otthonába bejáratos Szobotka tanárnő Szeredás Emerencéhez. Szabó Magda Az ajtó című könyvének bejárónője titkokat, kilenc macskát és (érintésre porrá váló) kincseket hagyott az írónőre. 

Az ajtóban a szúette jelző túllép az irodalmi túlzás fogalmán.

Filmekben van ilyen, de ott is nehezen hiszi el a szem, az arasznyi port, ami bevonja a bútorokat, s a minden moccanásnál a szereplők arcába, hajába lengő pókhálók szövetét. […] Meghalt a huzat, a bútor, meghalt itt minden. […] Nem brutális gyorsasággal, hanem szépen, lassan, elkezdett olvadni, olyan lett, mint az arany fűrészpor, elomlott, a figurák leestek, az óra is, a konzoltükör asztala, kerete egyszerűen megsemmisült, a fiók, még a lábak is, porrá váltak."

Zsófi néni kincsei nem tűntek el ennyire brutálisan. Balázs Angéla neki ajándékozott leánykori, 1905-ös naplóját és néhány régi fotóját most Dóczy Katalin jóvoltából a Balázs család egyik leszármazottja ismét kézbe vehette.

A kisasszonykori napló visszatér

Ez a leszármazott nem más, mint Görög Ágnes – Balázs Angéla unokahúga, a századforduló ismert építészének dédunokája.

Róluk mesélt az eddig nem ismert naplót lapozgató Görög Ágnes, akinek a szülei a háború végén Szegedről költöztek ideiglenesen az egyik lakásba. Egy ideig  fräulein is tartozott a térnévadó Horváth Mihállyal is rokonságban lévő családhoz: Magda, aki aztán Angliába emigrált, így Angliai Magdaként élt tovább az elbeszélésekben. Az ötvenes években tizenegyen ültek a kihúzott asztalnál, „az őskommunizmusban akinek volt pénze, beszállt a kosztba”– mondta. Az építész dédapa 123 év alatt, minden összeköltözéskor alakuló bútorai között a naplót és a régi fotókat nézegetve a fiókokból előkerültek a születéskor kezdett, akár évszázados családi iratok.

Balázs Angéla 1905 januárjában kezdte írni a ciklámenes-indás naplót íróasztalánál, ahogy ő emlegette: „a Tavaszban”. A fő téma a Zomborban (ma Szerbia, Balázs Ernő szülővárosa) eltöltött szép napok emléke és a „nagyon tehetséges, csak sokat mulató” M. Béla iránti romantikus érzései. Az ún. első szerelem??!!

A lámpák már el voltak oltva, s a szobákban sejtelmes, kékes félhomály uralkodott. Mi ketten egyedül voltunk. [...] B. folyton a kezemet csókolta, de nem csak rendesen, de még a tenyeremet is, de ezt én már nem engedtem. Mégiscsak szemtelenség!! De roppant édesen tud kezet csókolni!! Milyen lehet az, ha valaki szájon csókol??! Vajon van-e a csókban valami jó?? Igaz-e az, amit Gy. állít, hogy az első csók minden lányra nézve egy nagy kiábrándulás?"

A tizennyolc éves lány a középosztálybeli kisasszonyok életét élte a korabeli Budapesten és a vidéki rokonoknál. Jelmezes bálba nem engedte a szigorú mama, de házi bálon és rendkívül fényes bálon, leányjouron, teaestélyen és a jégen szabad volt a flört.

Én is beletanulok a mulatásba, most már sokkal többet merek, s élénkebb is vagyok. Azt hiszem, idővel egész víg leány lesz belőlem. Kissé kacér is vagyok, de csak nagyon kicsit, még nem vagyok elég bátor."

És bár B. szinte kompromittálta Angélát, és a zombori társaság összevonta szemöldökét szertelenségük láttán: Már beszélik, hogy B. őrülten udvarol nekem, és azt is tudja az egész város, hogy télen karonfogva mentünk az utcán” – az ügyből mégsem lett házasság. A pár hónapig írt napló adós marad a történet további fordulataival, de a benne őrzött esküvői meghívó szerint Balázs Angéla 1910-ben feleségül ment hidegkúti Steinbach Ervinhez, egy vagyonát korábban elkártyázó bank-főhivatalnokhoz.