Bele lehet nézni a magyar filmtörténet első időutazásos sci-fijébe

A Filmarchívum könyvtárába 1989-ben került egy aranybetűs, bőrkötéses album, hatvanhat fotóval. A képeket 1914-ben készítette Szőnyi Lajos fotóriporter A háromszázéves ember című némafilm forgatásán. Egy részük megjelent a korszak népszerű lapjaiban is: az Új Idők és a Színházi Magazin közölte le őket az olvasókat izgalomban tartó, szigorúan osztályalapon szerveződő filmről szóló beszámolóiban.

Balogh Gyöngyi és Löwensohn Enikő, a Filmarchívum munkatársainak kutatása szerint a mágnásfilm természetesen jótékony célra készült, semmi köze a high society exhibicionizmusához. A gróf a magyar aviatikát (repülést) akarta népszerűsíteni, a grófné a Poliklinika (a mai Szövetség utcai kórház) javára akart gyűjteni – ebből született meg a magyar filmtörténet első időutazásos sci-fije. Gróf Zichy Béla Rezső és gróf Andrássy Gyuláné a kortárs magyar irodalom két, azóta legendássá vált alakját kérték fel a mozidarab megírására: Bródy Sándor és Nagy Endre eltérve a magyar játékfilmgyártás realista irányvonalától, egy évszázadokon átívelő, időutazással bonyolított fantasztikus történetet írtak. A fantasztikumtól idegenkedő, műfajszegény magyar filmgyártásban nem sok követőjük akadt: az 1912 és 1930 között készült nagyjából 600 játékfilm közül mindössze 10 választott fantasztikus témát, a hangosfilm korszakban pedig még ennyi sem.

A méltóságos színésztársulat

A történeten kívül a szereposztás is pompás, különösen százegynéhány év távlatából. A casting és a jelenetezés főúri palotákban zajlott, gróf Andrássy Gyuláné Zichy Eleonóra irányításával.

A női főszerepet, Borbálát a legendás szépségű grófné egyik lánya, a később vörös grófnőként emlegetett Andrássy Katinka játszotta (a társasági rovatok lázadó kedvence a film készítése után nem sokkal Károlyi Mihály felesége lett). Állítólag egy hirtelen komplikáció miatt került a stáblista élére, a kiválasztott Hadik-gróf kisasszonynak ugyanis le kellett mondania a mozisztárságról.

Ebben a lemondásban nem volt semmi a primadonnák ismeretes szeszélyéből: édesatyjának támadt kifogása az ellen, hogy a komtesz címszerepet vállaljon. Nem akarom, hogy Hella a plakátokra kerüljön

– hangzott a tiltó mondat a lapok szerint.

Így aztán Andrássy Katinka nevelte helyette a százados fenyőfát, andalgott, lovagolt és ült fel az aeroplánra a Bálint grófot játszó, az elegáns társaság portréfestőjeként befutott gróf Batthyány Gyula társaságában. A reménytelen szerelmes gróf háromszáz évet felölelő álma adja a film sztoriját: ami a 17. században nem sikerült, az sikerülhet a 20.-ban, végre megszerezheti Borbálát. Közben időből kiszakítottként úgy viselkedik, mint egy arisztokrata elefánt egy főúri kastély féltve őrzött porcelángyűjteményében: teniszezik, de baltával, a kor menő macsicstáncára értelmezhetlen mozdulatokkal reagál, a géplóval (bicikli) nem boldogul.

Külön érdekesség, hogy a film hátterekén feltűnik a századelő Budapestje, köztük a Stefánia út azóta lebontott víztornya, a dunaparti Ritz szálló, a rákosmezei reptér hangárjai. A háromszázéves ember nemcsak az első magyar sci-fi, de az első film, amelyben Budapest légifelvételen debütált.

A film ünnepélyes bemutatója 1914 áprilisában volt a Zeneakadémián, utána az Apolló és a Tivoli, illetve nagyobb vidéki városok mozijai játszották. Az eredeti cél az volt, hogy a készítő Kinoriport a mozifilmet a legnagyobb árat ígérő forgalmazónak adja el, és az így befolyt összeget fordítják jótékony célra. Nem tudjuk, mekkora sikerrel jártak – a némafilmmel együtt ez az információ is elveszett.

Nézze meg ön is a magyar filmtörténet első időutazásos sci-fijét megelevenítő kisfilmet!

A szeptember 4. és 9. között megrendezett Budapesti Klasszikus Magyar Film Maraton részletes programjáért kattintson ide.