Alföldi Róbert két díjat is kapott a kritikusokól
További Kultúr cikkek
-
Az Oktogonon történt lövöldözésre a mai napig nincs épeszű magyarázat - „Egy ribancot akarok, nem egy feleséget” – így vált trenddé a nőgyalázás a magyar könnyűzenében
- Ókovács Szilveszter: Dehogy fogadom el, mindenképpen perre megyek
- Magyar Péter négy éve Facebook-kommentben méltatta Ókovács Szilvesztert
- Megjelent az AWS utolsó dala, amelyben még a 2021-ben elhunyt énekes, Siklósi Örs hangja hallható
Alföldit az év legjobb rendezéséért és a legjobb férfi főszerepért díjazta a 24 színikritikusból álló grémium. Néhány kategóriában az első körben nem volt egyértelmű nyertes, így második körös szavazásra is sor került. Az elmúlt évad legjobbjainak díjazása mellett a Színházi Kritikusok Céhe életműdíjat adott át Lázár Kati színművésznek, kihirdette a Koltai Tamás kritikapályázat győzteseit, a Színházi Dramaturgok Céhe pedig kitüntette az évad legjobb új magyar drámáját, ami Szilágyi Eszter Anna A Nyíregyháza utca című darabja lett.

A Céh önerőből, illetve támogatók (pártoló tagok, Dumaszínház, Orlai Produkciós Iroda) segítségével rendezte meg a díjátadó gálát, amin immáron nyolcadik alkalommal adtak át életműdíjat: Törőcsik Mari, Senkálszky Endre, Zsámbéki Gábor, Fodor Tamás, Molnár Piroska, Székely Gábor és Radnóti Zsuzsa után 2018-ban Lázár Kati vehette át a Varga Viktor ötvösművész által készített műtárgyat.
A kategóriagyőztesek és a többi különdíjas:
- Kurázsi különdíj: Sárosdi Lilla
- Koltai Tamás kritikapályázat győztesei: Gergics Enikő, Dézsi Fruzsina és Kollár Zsuzsanna
- A legjobb új magyar dráma/színpadi szöveg: Závada Pál, Mohácsi István és Mohácsi János - Egy piaci nap
- A legjobb férfi főszereplő: Alföldi Róbert - III. Richárd
- A legjobb férfi mellékszereplő: László Zsolt - III. Richárd
- A legígéretesebb pályakezdő: Sodró Eliza és Korodi Janka

- A legjobb zenés/szórakoztató előadás: Chioggiai csetepaté
- A legjobb zene: sZempöl Offchestra - Alice
- A legjobb jelmez: Kiss Zsuzsanna - Alice
- A legjobb előadás: Borisz Davidovics síremléke
- A legjobb díszlet: Rosmersholm
- A legjobb rendezés: Alföldi Róbert - A salemi boszorkányok
- Különdíj: A Weöres Sándor Színház első tíz évéért
- A legjobb női főszereplő: Hernádi Judit - A félelem megeszi a lelket
- A legjobb női mellékszereplő: Jordán Adél - Ascher Tamás Háromszéken
- A legjobb független színházi előadás - Utas és holdvilág
- A legjobb gyerek- és ifjúsági előadás: Antigoné