Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMTovábbi Kultúr cikkek
Ahogy arról mi is beszámoltunk, hétfőn 95 éves korában elhunyt Stan Lee, a Marvel atyja. Lee a Marvel Comics egyik alapítójaként írta be magát a történelemkönyvekbe, és bár egy időben nem volt fényes a viszonya a Marvellel – 2002-ben pert is indított az egyre inkább a filmek felé kacsintgató cég ellen az első Pókember film jogdíjai miatt –, később aztán rendeződött a dolog.
Ennek már csak azért is örülhettek a rajongók, mert Lee nemcsak hogy nem veszett össze végleg az általa sikerre vitt céggel, de a képregénypápa így nem hagyott fel a cameózással, az évek során pedig összesen
56 alkalommal jelent meg valamilyen módon a Marvel filmjeiben.
A legelső szerepe az 1989-es Trial of the Incredible Hulk című tévés filmben volt, 2000-ben pedig az X-Men hotdogárusaként az első mozifilmes cameóját is megejtette. Ezt aztán egy csomó másik követte, nemcsak a mozifilmekben, hanem a különféle Marvel-sorozatokban is – általában mondjuk csak plakátokon, vagy a Cloak & Dagger esetében egy festményen.
A videóban egyébként a tavalyi Pókember: Hazatérés az utolsó, de azóta csak a moziuniverzumot számítva szerepelt még
- a Thor: Ragnarokban,
- a Fekete Párducban,
- a Bosszúállók: Végtelen Háborúban,
- a Deadpool 2-ben,
- A Hangya és a Darázsban,
- és a Venomban is.
A legutolsó, Pókember: Irány a Pókverzum!-os cameóját a New York-i Comic Conon mutatták be október elején. Ez persze nem klasszikus cameo, hiszen animációs filmről beszélünk, ráadásul 2014-ben a Hős6osban már ebben a kategóriában is volt hasonló szerepe a Marvel atyjának.
Mind közül a legfontosabb cameo egyébként kétségtelenül A galaxis őrzői vol. 2.-
ben volt, ahol Lee az univerzum fejlődését figyelő földönkívüli lényekkel, a szemlélőkkel beszélget, itt ugyanis egészen konkrétan bebizonyosodott az a rajongói elméletet, ami szerint a cameók – a Marvel-moziuniverzumban legalábbis biztosan – összefüggnek egymással.