Milliókat érő Banksy képeket foglaltak le Belgiumban

2018.11.25. 10:10

Nem sikerült túl jól egy üres Brüsszeli szupermarketbe tervezett Banksy kiállítás, a belga hatóságok ugyanis lefoglalták a rejtélyes brit  utcaművész  kiállításra szánt 58 művét, mert a kiállítók nem tudják, hogy azok biztosítva vannak-e. 

De ha ez nem lenne elég, az se igazán tiszta, hogy bárki engedélyezte volna, hogy a kiállító Strokar művészeti központ közzé tegye a képeket. Hogy Banksytől nem kértek engedélyt, az biztos, hiszen a kiállítás címe is az lett volna, hogy Banksy Unautharized, vagyis Banksy engedély nélkül. A BBC cikke szerint viszont a festményekből, fényképekből és szitanyomatokból álló kollekciót összeállító Steve Lazaridestől, Banksy korábbi ügynökétől sem. 

A kiállító ügyvédje szerint minden engedélyük megvan, bár az nem tiszta, hogy hogyan és kitől, Lazarides szerint viszont illegálisan állították volna ki a képeket, többek között a híres Lány Léggömbbel című kép egyik változatát. A felek a bíróságra bízták, hogy tegyen igazságot, aminek az lett a vége, hogy a nagyjából 15 millió eurót, vagyis több mint 4,8 milliárd forintot érő tárlatot lefoglalták, azzal az indokkal, hogy a képek nincsenek biztosítva. A bíróság a következő hónapokban dönt majd arról, hogy ki lehet-e állítani a műveket. 

Dssk0yhWoAAAVht
Fotó: Twitter

A késő-kapitalista fogyasztói társadalmát rendszeresen kritizáló graffity művész alkotásai, úgy tűnik, nem nagyon engednek a klasszikus művészetfogyasztásnak. Banksy legutóbb azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy miután elárverezték a Lány Léggömbbel egy vászonra vitt változatát a New York-i Sotheby's aukciós házban 1,1 millió dollárért, a kép keretébe épített iratmegsemmisítő ledarálta a képet. Persze becsüsük szerint ez így már kétszer annyit ér