Elemér
-4 °C
9 °C
Index - In English In English Eng

Misztikus horrorhuszárokról készül magyar képregény

00 NAGY-JPEG web
2019.03.12. 16:58 Módosítva: 2019.03.12. 18:37

Az Indiegogo közösségi finanszírozással foglalkozó oldalon a kitűzött célhoz képest több mint háromszor annyi pénz gyűlt össze egy olyan magyar képregényre, ami egészen új köntösben ábrázolja a magyar történelmet. Az Utolsó Előtti Huszár az ígéretek szerint egy olyan történelmi dráma, amelyben keveredik egymással a horror, a természetfeletti és a népmesék világa, és annyira ráharaptak a felhasználók a készítők ötletére, hogy már közel hárommillió forintot dobtak össze előre a projektre.

A képregényhez készült egy bárki számára hozzáférhető nulladik rész, és a tervek szerint a sorozat első ciklusában hat rész jelenne meg, az első 30 oldalon. A leírás alapján egyébként talán nem is akkora csoda, hogy ilyen mértékű az érdeklődés a misztikus huszárhorror iránt, hiszen a leírás szerint a történet egy paranormális ügyeket vizsgáló titkos huszárszervezettel, a Fekete mentésekkel foglalkozik, azon belül is egy Csillagszeműnek nevezett huszárral, aki egyike a „boszorkányosok” nevű alakulatnak. A készítők azt ígérik, hogy több legendás háborús helyszín is felbukkan majd, és valós történelmi személyekkel is lehet találkozni.

Nem ez az első alkalom, hogy magyar képregény óriási sikert ér el közösségi finanszírozással, a legismertebb példa a Csaknekedkislány zenekar frontemberéhez, Csepella Olivérhez fűződik, aki az Indiegogón keresztül majdnem annyi pénzt gyűjtött össze a Nyugat+Zombik c. Pilvax-horrorra, mint Az Utolsó Előtti Huszár készítői most. Csak ez a történet az első világháború idején játszódik, és már van hozzá egy rövid nulladik kötet, hogy tudni lehessen, mit kapnak azok, akik pénzt áldoznak rá. Mi is elolvastuk a nulladik kötetet, és kifejezetten biztatónak tűnik a koncepció,  főleg a karakterek.

A képregényt Varga Bálint Bánk és Tuli Krisztián készíti. Előbbit a képregényes körökben otthonosan mozgók olyan alkotások miatt ismerhetik, mint a Hegy, a Bukottak vagy a Nekronin, de író-rendezőként részt vesz egy Chicken Police nevű magyar videojátékban is. Utóbbi pedig főleg videós grafikusként és animációs tervezőként dolgozott eddig, de megkeresésünkre azt írta, hogy már főállásban foglalkozhat a képregény rajzolásával. A készítők azt is elárulták, hogy ugyan számítottak a sikerre, mégis rizikós vállalkozás volt, hiszen a közösségi kampányért cserébe volt olyan kiadó, akinek elutasították a megkeresését. A kampánynak köszönhetően viszont olyan rajzolók is csatlakozhattak a projekthez, mint László Márk, Németh Gyula és Nóthóf Ferenc.

A Nyugat+Zombikkal kapcsolatos mizériával egyébként ők is tisztában voltak, tanultak a projekt pozitív és negatív oldalából is, illetve fel is kérték Csepellát, hogy rajzoljon nekik egy alternatív borítót is, több másik alkotó mellett.

Egy nap alatt értük el a 100%-ot, és jelenleg 300% fölött vagyunk, ami szinte hihetetlen, de ez is csak arra ösztönöz minket, hogy még jobban odategyük magunkat, és a lehető legmagasabb színvonalú képregényt rakjuk le az asztalra. A magyar közösségi finanszírozás egy járható út, de iszonyatosan sok energia, kitartás és egy érdekes projekt kell hozzá, hogy működjön

– írta Tuli Krisztián a kérdéseinkre.

A tervek szerint június közepére készül el az első képregény, de legrosszabb esetben sem szeretnék nyárnál későbbi időpontban kihozni. Eleinte biztosan csak az Indiegogo-támogatóknak lesz elérhető a termék, de valószínűleg később több webshopból is meg lehet rendelni. Viszont az extra csomagok kizárólag a támogatókhoz jutnak el. 

Azzal kapcsolatban, hogy miért pont huszárokról készítenek misztikus horrorképregényt, Varga azt írta:

Először csak magyar folklór témakörben szerettünk volna egy nyomozós-horror történetet alkotni. A magyar népi hagyományok és hiedelemvilág ugyanis mindkettőnk szíve csücske. Aztán bejöttek a képbe a huszárok, és ha már huszárok, akkor az első világháború, mert számunkra ez volt a legérdekesebb éra a huszárság történetében. A huszárok alkonya, úgy is mondhatjuk. Szóval egymásra épültek az ötletmorzsák, de igazából az egész hihetetlen gyorsasággal született meg, mintha mindig is a fejemben lett volna az alap, valahol mélyen elrejtve, amit csak meg kellett töltenünk eseményekkel és karakterekkel.