György
8 °C
23 °C

Ugyan már, nem haltak bele, mondta Barbra Streisand a molesztált gyerekekről

2019.03.23. 15:53

A négyszeres Grammy-díjas énekesnővel, a 76 éves Barbra Streisanddal a Time magazin készített hosszú interjút, amelyben szóba kerül a Neverland elhagyása című dokumentumfilm is, pontosabban az, hogy ebben két állítólagos áldozat számol be részletesen arról, hogyan zaklatta és erőszakolta meg őket Michael Jackson. Streisand először is közölte: "abszolút elhitte" a vádakat. 

De azt is hozzátette Michael Jacksonról szólva:

Megvoltak a saját szexuális szükségletei, akárhonnan is jöttek ezek, a saját gyerekkorából vagy a DNS-éből. Mondhatjuk, hogy »molesztálták« ezeket a gyerekeket, de azt ők maguk is elmondták, hogy szétvetette őket az izgalom, amiért ott lehettek. Ma már mindketten házasok, gyerekeik is vannak, szóval nem haltak bele a dologba."

Streisand azt is elmondta, a történtekért elsősorban a molesztált - vagy ahogy ő mondja, »molesztált« - gyerekek szüleit hibáztatja.

Többféle érzelem kavarog bennem. Sajnálom a gyerekeket. Sajnálom Michaelt is. Azt hiszem, leginkább a szülőket hibáztatom, akik megengedték a gyerekeiknek, hogy vele aludjanak."

A Neverland elhagyása című film miatt újra feléledt pedofilvádakról ebben a cikkben írtunk, magáról a dokumentumfilmről szóló cikkünk pedig itt olvasható:

Ne maradjon le semmiről!

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!