15 kilónyi aranyozott ezüsttárgy került vissza a Festetics-kastélyba
![D VG20190403004](https://kep.index.hu/1/0/2724/27240/272408/27240841_ddc5ae458a4792d6c9a9479432ede4a7_wm.jpg)
Aranyozott ezüsttányérok és -kelyhek kerültek vissza a keszthelyi Festetics-kastélyba, miután a magyar állam egy tavalyi, Bécsben tartott árverésen visszavásárolta a műtárgyakat, írja az MTI.
A 12 tányért és 12 nagy, valamint 9 kisebb kelyhet a bécsi Dorotheum tavalyi árverésén kikiáltási áron, több mint hatmillió forintért vásárolta meg a magyar állam – mondta el Virág Zsolt, a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram végrehajtásáért felelős miniszteri biztos.
Az egykor a Festetics család tulajdonában lévő aranyozott ezüsttárgyakat az 1700-as évek végén az éppen kétszáz éve elhunyt Festetics György rendelte, többségükön az 1796-os régi bécsi fémjel is látható.
A tízszögű, aranyozott ezüsttányérok összsúlya csaknem tíz kilogramm. A kelyheken gravírozott címer látható F monogrammal, grófi koronával, valamint a Festeticsek címerállataival, a daruval és a két oroszlánnal. Összsúlyuk megközelíti az öt kilogrammot.
![Manninger Jenő, a térség fideszes országgyűlései képviselője, Tuzson Bence, a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára, Nagy Bálint alpolgármester Virág Zsolt, a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram végrehajtásáért felelős miniszteri biztos és Pálinkás Róbert, a kastély igazgatója (b-j) a műtárgyak átadása alkalmából tartott sajtótájékoztatón.](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2724/27240/272408/27240835_4d720ef0f2d9652a7b7f48b8465f0d98_wm.jpg)
Tuzson Bence, a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára az átadás alkalmából tartott szerdai sajtótájékoztatón elmondta: a kastély a műkincseinek jelentős részét a második világháború után elveszítette, pedig egy 1942-es leltár szerint még külön ezüstkamrája is volt a kincseknek, amelyek most mint "Keszthely Seuso-kincsei" kerültek vissza.
A háromszor 12 darabos készletből a tányérok és a nagyobb kelyhek sora hiánytalan, a kisebbekből azonban csak 9 szerepelt az árverésen, a tizedik kisebb kehely pedig egy Ausztriában élő családnál lett meg. Tuzson szerint a kormány azon van, hogy a hiányzó két darab is előkerüljön.
A Festetics-kastély a visszakapott műtárgyakat a jelenlegi tükörteremben helyezi el, ahol 12 személyes hercegi ebédlőt rendeznek be. A korhű berendezéshez nemrég székeket is vásárolt az állam egy aukción.