Ez volt a 90-es évek: Tereskova mellei és a szabadság

Kortárs festőművész vagyok

– áll Nagy Kriszta x-T (korábban Tereskova) emlékezetes fotóján, amiből annak idején óriásplakát is készült, amit a Lövölde téren állítottak fel. Az 1998-as képen a művész a kor divatfotóinak megfelelő stílusban, fehérneműben látható. A kép eredetije most a szentendrei MűvészetMalom Publikus magánügyek – A kilencvenes évek művészete magyarországi magángyűjteményekben című kiállításán látható. Ahogy a tárlat címe is jelzi, az itt kiállított több mint kétszáz mű, festmények, grafikák, fotók, szobrok, installációk mind magángyűjteményekben vannak (szám szerint harmincban), és csak most, erre a kiállításra kerülnek a nagyközönség elé.

A kiállított művek Nagy Krisztáéhoz hasonlóan mind a kilencvenes években készültek, ahogy a kurátorok, Muladi Brigitta és Schneller János fogalmaztak: „a rendszerváltás utáni színes, bátor hangú, felforgató évtizedben”. A kiállított többtucatnyi művész közül voltak, akik ekkorra már befutottak, és pályájuk csúcsán, magabiztos, érett alkotóként dolgoztak. De a többség inkább a szárnyait bontogatta, ígéretes, fiatal tehetségek voltak. Mára vagy sikeres, közismert alkotók, vagy elfeledett, esetleg az alkotással is felhagyó művészek lettek. És vannak köztük néhányan, akik már nem élnek.

Csak néhány név a többemeletnyi, impozáns méretű kiállítás alkotói közül: Bada Dada Tibor, Bak Imre, Bakos Gábor, Borgó Csaba, Bukta Imre, Csáky Marianne, Deim Pál, efZámbó István, El-Hassan Róza, El Kazovszkij, Fehér László, feLugossy László, Földi Péter, Gerber Pál, Gyémánt László, Hencze Tamás, Jovián György, Komoróczky Tamás, Koncz András, Koronczi Endre, Milorad Krstić, Kupcsik Adrián, Lovas Ilona, Maurer Dóra, Nagy Kriszta x-T, Nemes Csaba, Rónai Péter, Roskó Gábor, Saxon Szász János, St. Auby Tamás, Sugár János, Szász Lilla, Szigeti András, Szíj Kamilla, Szilágyi Lenke, Szirtes János, Uglár Csaba, Ujj Zsuzsi, Wahorn András és Wolsky András.

A tárlat három tematikus részből áll. Az első részbe a médiumtudatos alkotásoknak nevezett műveket válogatták össze, vagyis olyan munkákat, „amelyeket egy adott médium önreflektív használata határoz meg”. Ilyen például a már említett Nagy Kriszta-fotó, ami óriásplakáton jelent meg, vagy Braun András hatalmasra nagyított, színes képei, amelyek szintén az akkoriban újdonságnak számító óriásplakátok apró részleteiből kiindulva váltak óriási, pszichedelikus látomásokká.

A nyugati vagy nyugati mintára készült reklámokban ábrázolt világ és a maguk körül látott magyar valóság ellentétének hatására egy csomó művész készített erősen társadalomkritikus munkákat. A második egységben többek között ezeket az alkotásokat láthatjuk. De a nemi szerepekről szóló vitától kezdve a közösség és az egyén szembenállásán át egészen a magaskultúra és a popkultúra párbeszédéig sok más téma is megjelenik.

Ebben a részben látható többek között Nagy Kriszta híres fotósorozata, amelyben hat, őt ábrázoló félmeztelen fotóra hat másik nő melleit illesztette. Vagy Koronczi Endre Testnyomatok sorozatának két darabja, az emberi bőrbe nyomot hagyó harapással és melltartóval. De itt láthatóak St.Auby Tamás a Szabadság lelkének szobra című projektjéről készített képek is. A nagy port felverő akcióban az 1992-ben svájci emigrációjából hazatérő művész a gellérthegyi Szabadság-szobor főalakjára egy fehér leplet húzatott. A szobor így óriási szellemalakká vált, ezzel pedig a róla ekkortájt zajló vita (meghagyják vagy lebontsák) kapott új irányt. Négy nap után került le a lepel, a mű elemeit, a róla készült fotókat pedig a filmrendező, műsorvezető Till Attila vette meg, az ő gyűjteményéből kerültek a kiállításra.

A harmadik egység a továbbélő neoavantgárd és a posztmodern kapcsolatát mutatja be, különös tekintetettel arra, hogy a gyűjtői preferenciákat jelentősen befolyásolta még a kilencvenes években is a '60-as, '70-es évek művészete. Néhány képen egyébként maguk a műgyűjtők is megjelennek, például Fehér László 1993-as portréján, ami Victor L. Menshikoffot ábrázolja, a Magyarországon élő orosz műkereskedőt és gyűjtőt.

Ami közös a temérdek különböző stílusú, korú, tehetségű művész munkáiban, az az, hogy így vagy úgy, de mindegyikben megjelenik a korszak. A kilencvenes évek szabad, kísérletező, nyitott légköre, a rendszerváltás friss szele, amit a szentendrei MűvészetMalom valamennyi termében érezhetünk.

(A Publikus magánügyek - A kilencvenes évek művészete magyarországi magángyűjteményekben május 12-ig látható a szentendrei MűvészetMalomban.)