A költészet napja szovjet mintára született, de ettől még a miénk

Április 11. ötvenöt éve a költészet napja, a magyar irodalom ünnepe. Arról kevesebben tudnak, hogy ez az ünnep olyan, mint a pesti troli: szovjet import, de már annyira a sajátunk lett, hogy senkinek eszébe se jutna megszüntetni. A „líra tömegmozgalommá lett ápolása” eredetileg a pártállami diktatúra időszakában jelent meg Magyarországon.

A szovjet költészet egy könnyű felderítő osztag

A Szovjetunióban 1955-ben tartották meg először a költészet napját: a Sztálin halála után hatalmi harcokba süllyedő (kultúr)politika kizavart néhány kortárs költőt verset szavalni és dedikálni pár moszkvai könyvkereskedésbe. 1956-tól rendszeresen megjelent a Gyeny poezii (Költészet napja ) című antológia is.

„A moszkvai Majakovszkij téren az emberek még hófúvásban is szívesen hallgatnak két-három óra hosszat verseket”– írta meg a hol az októberi forradalom, hol karácsony környékén megtartott eseményről a baráti magyar sajtó a hatvanas években. A költészet napját idővel igazi tömegrendezvénnyé fejlesztették: a szerzők üzemekben, iskolákban, laktanyákban szavaltak, 1963-ban tizenkétezren voltak a moszkvai sportcsarnokban rendezett költészetnapon, és ekkor már televízión is több millió ember hallgatta a verseket.

Fejlődés és harc volt akkoriban a szovjet líra. Jevgenyij Jevtusenko, a Hruscsov idején feltűnt, később több mint hetven nyelvre lefordított fiatal sztárköltő így magyarázta az állami ünneppé vált költészet napja létét:

„Nálunk most új virágkorát éli a líra. A költészet gyorsabban fejlődik. A költészet hírnökhöz hasonló. Hogy katonai, háborús hasonlattal éljek: a poézis a könnyű felderítő osztag, utána következnek a nehéz harci egységek: a prózai műfajok.”

A magyar megoldás

A Magyar Népköztársaság már 1956 júniusában követte a szovjet példát, a nyári ünnepi könyvhéten rendezték meg a magyar költészet napját: előadóművészek szavaltak, írók, költők, tanárok és fiatalok beszéltek a kortárs és klasszikus költészetről.

A napot a kultúrpolitika 1964-ben kapcsolta József Attila születésnapjához, vagyis április 11-hez. 

„A cél az élő magyar költők alkotásainak széles körben való megismertetése és megkedveltetése. A költészet napját korábban a könyvhét keretében rendezték meg, s a tapasztalatok szerint az egyéb műsorok között ez a rendezvény elsikkadt. Ezért vált szükségessé, hogy kiemeljék a könyvhét keretéből. Ugyancsak helyes volt az ünnepi eseményt József Attila alakjához fűzni”– értékelt Simó Jenő, a Kiadói Főigazgatóság vezetője.

A központi megnyitót a Magyar Írók Szövetsége rendezte az Egyetemi Színpadon, és az eseményt a televízió is közvetítette. Pilinszky János, Nemes Nagy Ágnes, Zelk Zoltán, Devecseri Gábor, Kassák Lajos ott volt, Juhász Ferenc, Benjámin László, Illyés Gyula, Hidas Antal és Weöres Sándor verset küldött. A könyvesboltok, a könyvtárak, a KISZ, a Hazafias Népfront, a Nőtanács, a magyar kultúrpolitika minden harcba állítható helyi egysége író-olvasó találkozókat szervezett, a színházak esti előadásai előtt egy-egy színész elszavalta valamelyik kortárs költő versét. Ebben az évben jelent meg először a máig élő Szép versek antológia.

Irányba állított József Attila

József Attiláért 1945 után előbb a szociáldemokraták és a kommunisták harcoltak, aztán Rákosi pártállamában Petőfi és Ady mellett az irodalom népi demokratikus költőikonja lett. A hatvanas évek kultúrpápája, Aczél György József Attila-rajongó volt, minden versét fejből tudta. Az ideológiai szempontok szerint szűrt életműre éberen vigyáztak. Kosztolányi Ádám 

az akkori József Attila-kutatás első számú alakjának, Szabolcsi Miklósnak felkérésére írt emlékeiből is minden olyan részletet kihúztak, ami akárcsak a legkisebb mértékben is megkérdőjelezte József Attila baloldaliságát, még ha azt maga a költő mondta a visszaemlékezés szerint.  

Ahogy az Egyetemi Lapok írta az első, a költőhöz kötött ünnepen:

„József Attila születésének napja ettől az évtől kezdve, a költők, a versszerető közönség ünnepe lesz. A költészet napja, azé a költészeté, mely éltető forrását a proletárköltő munkásságában találta meg. A költő utódainak ünnepe, azé a költőé, aki a szép szó énekese, a külvárosi emberek dalosa volt, aki nem ismerte a vitrinbe zárkózott l’art pour l’art alkotók az egyszerű néptől idegen magányát.

A szocialista költészet napja, egy új világot építő nép örömeinek, gondjainak, rímbe szedett életének ünnepe.

Az 1964-es ünnepségsorozat fontos állomása volt a József Attila Emlékszoba megnyitása. A költő szülőházában, a ferencvárosi Gát utca 3.-ban a Petőfi Irodalmi Múzeum által létrehozott kiállítóhely máig működik. 

A költészet napjának eredeti ideológiai tartalma már az 1970-es évek elején csökkenni kezdett, és az ünnep fokozatosan elvesztette szoros kötődését a „munkásmozgalmi líra” gondolatához. Az 1980-as években már csak elvétve bukkantak fel utalások a szocializmus építésére az ünnepi rendezvényeken, a rendszerváltás után pedig a költészet napja egyértelműen politikamentessé vált.