Beléphetünk a Mona Lisába, de nem leszünk tőle boldogok

Légcsavar, csapkodó szárny, sárkányrepülő, helikopter, vitorlázó repülő, módszer a vízen járásra, árokásó gép, hidraulikus fűrész, lapátkerekes hajó, mentőmellény, autó, daru, robot, tükörszoba: csak néhány azok közül a találmányok közül, melyeket a Leonardo da Vinci: Művész – Feltaláló – Zseni című kiállításon megcsodálhatunk. Pontosabban a találmányok makettjeit lehet megnézni. Ezeket a kiállítás leírása szerint “egy mai olasz mérnökcsoport Da Vinci eredeti rajzai alapján állította össze olyan anyagokból, amik Leonardo idejében is elérhetőek voltak”.

A hatvan makett már turnézik egy ideje a világban, állítólag több százezren látták a szerkezeteket. Budapestre március közepén éreztek, és ugyanott láthatóak, ahol a lényegesen más hangulatú, sorozatgyilkosokról szóló Murder - A gyilkos tárlat nemrégiben, a Central Passage földszintjén. (A szervező cég is ugyanaz, de a Murder egy magyar fejlesztés volt, míg a Leonardo-kiállítást csak importálták.)

A Leonardo da Vinci: Művész – Feltaláló – Zseni tehát Leonardo számtalan szerepe, a festő, a szobrász, a feltaláló, a tudós, a matematikus, az építész, a zeneszerző, a költő és író közül a feltaláló-mérnök Leonardóra koncentrál. Nem is igazán van más választása, hiszen a Leonardónak tulajdonított húsz kép mindegyike nagy múzeumok legféltettebb kincse, és soha nem adnák őket kölcsön ilyen utazó kiállításokra. A találmányok makettjeit négy nagy csoportba osztották: hidraulikai (a víz tulajdonságaival és mérnöki alkalmazásukkal foglalkozó), mechanikai, háborús és a repüléssel kapcsolatos találmányokra. Mivel a makettek nagyjából egyforma méretűek és többnyire ugyanolyan fából készültek, nem különülnek el élesen ezek az egységek, nem kaptak külön termet sem. Egyszer csak átjutunk a repülés világából a hajózással és vízzel kapcsolatos találmányok közé, majd a mechanikai szerkezetek világába, végül Leonardo háborús találmányai közé.

Bár minden egyes találmányhoz részletes leírás tartozik arról, hogy Leonardo hogyan képzelte el a működésüket, milyen természeti jelenségek, például milyen állatok mozgása inspirálta egy-egy szerkezet kiagyalásában, jó lett volna ismerni a tágabb kontextust is. Az életrajz tényei ugyan fel vannak sorolva (pontokba szedve a padlón, ezeket a pontokat követve haladunk a kiállításon), de jelentősen szórakoztatóbb lett volna a tárlat, ha tudjuk például, hogy a kegyetlen háborús szerkezeteket kiötlő Leonardo amúgy annyira nem bírta az erőszakot, hogy húst sem evett, mert ahhoz meg kell ölni az állatokat. Vagy ha a repülő szerkezeteknél kiderül, hogy nem egyet kipróbáltak közülük évszázadokkal később is, és az ejtőernyő például működik.

Ezek hiányában, pusztán a találmányok makettjeivel és a hozzájuk tartozó leírásokkal, a kiállítás egy idő után kicsit egysíkúvá válik. Legalábbis engem nem kötött le a hetedik hasonló mechanikai szerkezet, de az igazsághoz tartozik, hogy a kiállításon láttam jó pár idősebb urat, akik ugyanolyan lelkesedéssel vetették rá magukat a háromgolyós csapágyra, mint húsz találmánnyal később a csavarmenetes szerkezetre.

A kiállítást interaktívként hirdetik, ami ez esetben annyit jelent, hogy a makettek egy részét ki is lehet próbálni. Minden egyes szerkezetre rá van írva, hogy hozzáérhetünk-e. Nagyjából a kiállított tárgyak harmada mozgatható. Emellett a találmányok működését számítógépes szimulációk segítségével is meg lehet ismerni. Mindenki kiválaszthatja azt a szerkezetet, ami a leginkább érdekli, megnézheti Leonardo eredeti vázlatait, aztán a találmány modelljét többféle kameraállásból és megismerheti működésének fizikai alapjait is.

Ami a legfurcsább a Leonardo da Vinci: Művész – Feltaláló – Zseni kiállításban, hogy nem merték bevállalni azt, hogy kizárólag a mérnök Leonardóra koncentráljanak. Ezért beleszuszakolták a festő Leonardót is, legalábbis “23 leghíresebb festményének reprodukcióját”. Hogy erre mi szükség volt azontúl, hogy egy szórakoztató, széles közönségnek szóló Leonardo-tárlatot nem tudtak vagy mertek Mona Lisa és Az utolsó vacsora nélkül elképzelni, rejtély.

A hivatalos magyarázat mindenesetre elég vicces: “A reprodukciók eredetijének megtekintéséért keresztül-kasul kellene szelniük Európát a látogatóknak. A Mona Lisa a párizsi Louvre-ban, Az utolsó vacsora Milánóban, az Angyali üdvözlet Firenzében, a Madonna Benois Szentpéterváron, a Hölgy hermelinnel Krakkóban, a Sziklás Madonna Londonban található meg. Kiállításunkon a művészetkedvelők Leonardo 23 leghíresebb festményének reprodukcióját egyszerre, együtt csodálhatják meg”.

Bár egyes képeknél (vagyis repróknál) megjegyzik, hogy kétséges, hogy valóban Leonardo festette-e, azt a meglepő tényt, hogy a mester egész életművéből csak négy festmény van, aminek a szerzőségét soha senki nem vitatta, azért nem merték kiírni. Pedig nemrég a Szépművészeti Múzeum izgalmas kiállítást rendezett egy olyan kisméretű bronz lovas szobor köré, amelyről szintén nem tudjuk száz százalékos bizonyossággal kijelenteni, hogy Leonardo műve.

A két leghíresebb kép, a Mona Lisa és Az utolsó vacsora nem csak repró formában tekinthető meg. VR szemüvegek segítségével ezekbe a festményekbe be is léphetünk. Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy miközben érdekességeket hallgatunk a festmények keletkezésének vélt körülményeiről, a képek körüli legendákról, a VR szemüvegen át jobbra-balra kalandozhatunk a képben. Ennek a Mona Lisa esetében ennek értelemszerűen semmi, Az utolsó vacsoránál a semminél éppen egy kicsivel több értelme van.

(A Leonardo da Vinci: Művész – Feltaláló – Zseni a budapesti Central Passage földszintjén, a Kiály utca 8.-10.-ben tekinthető meg 2019. augusztus végéig.)