A világirodalom első survivora máig a leghíresebb

Az angol Daniel Defoe majdnem hatvan volt, amikor 1719-ben Robinson Crusoe yorki tengerész élete és különös, meglepő kalandjai címmel kiadta műfajteremtő regényét. Mert bármilyen fura, 1719. augusztus 25. előtt túlélőregények nem léteztek, maga az irodalmi zsáner is a regény elképesztő nemzetközi sikerének köszönheti születését. Sőt, egyesek szerint ez a fiktív önéletrajz – mert az első kiadás még úgy tesz, mintha szerzője maga Robinson, egy létező személy lenne – az első igazi angol nyelvű regény, legalábbis az első olyan, ami nem történelmi, mitológiai vagy mese témájú, és nem kifejezetten vallásos példázat.

Defoe (1660–1731), aki gyerekként végigélte a nagy londoni pestist és tűzvészt, a harisnyakereskedéstől a téglagyártáson, a kémkedésen és a politikán keresztül érkezett meg az irodalomba. Különböző vállalkozásaiba sorra belebukva és általában nyakig eladósodva pártviszályokba keveredett a kora újkori Angliában, egy vallási témájú vitairatáért börtönbe is került, és háromszor egy órát utcai pellengérben kellett töltenie. Kiszabadulva Review címmel megalapította az első angol lapok egyikét, ezután itt jelentette meg politikai és vallási röpiratait, pamfletjeit. Elmúlt ötven, amikor a szépirodalomra váltott, és bár rengeteg írást hagyott hátra a legváltozatosabb műfajokban, halhatatlanná a Robinson tette, az összes többi műve ma már legfeljebb az irodalomtörténészeket érdekelheti. (Kivéve talán még a Moll Flanderst, ami az első viszonylag modern felfogású, egy női főhőst a középpontba állító regény – ennek a '90-es években tévés feldolgozása is született.)

Az író egyes források szerint kereskedőként, mások szerint a belpolitikai harcok elől menekülve bejárta Angliát és Európát, de a lakatlan szigeten rekedt Robinson egyes szám első személyben megírt történetét személyesen nem élte át. Robinsonnak több előképe lehetett, a leginkább elterjedt verzió szerint Alexander Selkirk elhíresült kalandjai indíthatták be Defoe fantáziáját. A The Englishman című lap 1713-ban nagy feltűnést keltő cikkben számolt be a skót tengerészről, akit kapitányával való összetűzése után büntetésből a Chile partjaihoz közeli Juan Fernandez-szigetcsoport egyik lakatlan szigetére tettek ki. Selkirk négy évet töltött itt teljes egyedüllétben, mire 1709-ben egy arra járó angol hajó felvette és visszatérhetett hazájába.

Az irodalomtörténészek később több úti beszámolót, hajótöröttekről szóló szöveget és egy középkori arab író akkoriban népszerű, egy gazella által egy lakatlan szigeten felnevelt gyerekről szóló szövegét is a könyv forrásaként azonosították. A Robinsonnak nincs egyetlen forrása, a téma benne volt a levegőben – a felfedezések korában, amikor rengeteg hajótörés történt, és a távoli földrészeket járó tengerészek hosszú évekre eltűntek, majd megkerültek, Defoe számtalan izgalmas, színes sztorit hallhatott, amelyeknek motívumaiból a saját regényét összegyúrhatta.

Hamarosan megszületett francia, német és holland fordítása mellett számos átdolgozása is készült. A Robinson-őrületet jelzi, hogy több német tartomány kitermelte a saját változatát: volt Sziléziai Robinson, Alsó-Szászországi Robinson, Thüringiai Robinson . Az irodalomtörténet robinzonádoknak nevezi ezeket a Defoe könyve által inspirált irodalmi alkotásokat, melyek nem csupán a kalandregény egyik válfajai, de olvashatók a 17-18. századi gyarmatosító országok civilizációs tanmeséiként is. Hiszen a hajótörést szenvedett Robinson magányos túlélőként két kezével és Isten segítségével felépítette kis birodalmát, amelyet sikeresen megvédett az idegen betolakodóktól. Az európai civilizáció előretolt helyőrségeként kultúrmissziót is teljesít: jó kereszténnyé neveli és leszoktatja az emberevésről a szolgájává tett bennszülöttet, Pénteket.

A magyarok sem maradtak nemzeti Robinson nélkül. A számos kalandba és a Holland Kelet-Indiai Társaság szolgálatába keveredett bajai szabólegény, Jelky András életéről és kalandjairól szóló első könyvecske 1779-ben jelent meg németül, majd pár év múlva magyarul. Ez még inkább csak műfajában hasonlított az angol regényre, ami Közép-Európába tetemes késéssel jutott el. A Robinson  magyarul kivonatos formában 1844-ben jelent meg először, a teljes szövegű kiadásra 1922-ig kellett várni. Ifjúsági regényként egykori közkedveltségét mutatja, hogy az 1940-es évekig szinte öt-hat évente jelentek meg újabb fordításai, és jelenleg is mindenféle – átdolgozott, kivonatolt, újramesélt – modern változatban kapható.

A Robinson Crusoe-t feldolgozták vígoperában, színdarabban, rajzfilmben, képregényben, rengeteg tv- és mozifilmben, legutóbb a Számkivetettben Tom Hanks főszereplésével. Defoe két folytatást írt a könyvhöz, ezek azonban sem olvasottságban, sem izgalmakban nem közelítették meg az elsőt.

„Robinson egyfelől a gyarmatosító angol típusa, az okos, higgadt elméjű angolé, másrészt a regény érdekes rajza az ember és a természet között való szakadatlan harcnak. Persze hogy van egy igen nagy hibája, hogy nincs benne nő, aminek azonban a tanférfiak igen örülnek, mert így a Robinson Crusoe igazán fiatal diákoknak való olvasmány s még csak át sem kell dolgozni az ifjúság külön használatára”– írta a Pesti Napló 1897-ben a könyvről.

Az egykori tanférfiak számára oly megnyugtató szemérmesség ma már inkább tűnik hátránynak, de a főhős leleményessége és szívóssága, és Defoe mesélőkedve máig egészen fogyasztható olvasmánnyá teszi a Robinsont a kamaszok számára – ami nem túl sok háromszáz éves könyvről mondható el. Habár Defoe egyáltalán nem ifjúsági irodalomnak szánta, hanem komoly – méghozzá erős vallásos, puritán üzenetet hordozó – tanmesének felnőttek számára, a világ az idő múltával valahogy túlságosan felnőtt lett a Robinsonhoz, és Defoe regényéből a kamaszirodalom klasszikusa lett. Már Babits is így ír róla:

Ahogy Robinson a természettel szemben áll, abban van valami rousseau-i. Valami Rousseau-ból, a pedagógusból is. Az ember egy nagy, magára hagyott gyermek: tessék kiigazodni a világban! Nem véletlen, hogy a Robinson gyermekkönyv lett. Még az író különös reálizmusa is úgy tűnik föl, mintha pedagógiai eszköz volna: a tanító mutogatja pálcáját, mely mindenre fölhívja a figyelmet.