Orsolya
11 °C
26 °C
Index - In English In English Eng

Kötet készült a New Yorkba menekült magyar holokauszttúlélők emlékeiből

2019.04.26. 08:20

Vasárnap könyv formájában is megjelenik a 2019 januárjában, 40 éves korában elhunyt fotográfus, Hermann Ildi Hiányzó történetek című, korábban az Indexen is közölt cikk- és portrésorozata.

A fotóművész Amerikába elszármazott magyar holokauszttúlélőket keresett fel New York-i otthonaikban, hogy meghallgassa a történetüket, feljegyezze, hogyan élték túl a vészkorszakot, valamint fényképeken is megörökítse őket.

pipi neni
Fotó: Hermann Ildikó

“Nem az volt a cél, hogy a holokausztról újat mondjak, hanem hogy olyan történeteket mutassak meg képpel és szöveggel, amelyeket eddig nem ismertünk” – mondta egy az NLCafénak adott, 2017-ben megjelent interjúban Hermann Ildi, aki még azelőtt vesztette el nagymamáját, hogy megkérdezhette volna tőle, miket élt át a vészkorszak alatt.

A képeket és a hozzájuk tartozó történeteket 2017-ben és 2018-ban tízrészes cikksorozatban hoztuk le az Indexen, ezek képezik a most megjelenő, posztumusz kötet alapját. Ez a tíz történet bővített változatban lesz majd olvasható a Scolar kiadó gondozásában megjelenő könyvben, amelyben további négy korábban nem ismert életút is helyet kapott.

A képeket először a budapesti 2B Galériában állították ki, majd a a New York-i Balassi Intézetben, végül pedig az Index is közölte őket.

A több szempontból hiánypótló anyag alapötlete a fotós saját, elvesztett lehetőségéből született. Holokauszt-túlélő nagymamájának meg-nem-kérdezett története adta a lökést, hogy másokét olvashatóvá, láthatóvá tegye. A jól szituált, látványosan jól lévő, néhol egészen hasonló enteriőrt kedvelő portréalanyok talán így még nem mesélték el senkinek az életüket

írta Somogyi Zsófia, a kiállítás kurátora.

Hiányzó történetek – New York-i magyar zsidók történetei című kötet angol nyelven is megjelenik, a bemutatója április 28-án, vasárnap lesz a a 26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, ahol Winkler Nóra művészeti újságíró, Fabricius Anna fotográfus és Zsofia Somogyi művészettörténész beszélget majd Hermann Ildiről és a projektről. (További részletek az esemény Facebook-oldalán.)

Hermann Ildi Hiányzó történetek című cikksorozata (a link alatt olvasható mind a tíz rész) mellett ugyancsak az Indexen jelentek meg válogatások a magyar víkendházak világát bemutató, a Saul fia forgatásán készült, valamint a balatoni strandok legszembetűnőbb tetoválásai közül merítő (első rész ittmásodik itt) fotósorozataiból is.