Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMMégis egy laktanyába költöztetik a nemzeti könyvtárat
További Kultúr cikkek
FRISSÍTÉS: cikkünk megjelenése után az OSZK az alábbi közleményt küldte: "A téves tájékoztatásokkal ellentétben 2019. május 14-én, a Magyar Nemzeti Névtér bemutatásáról, illetve az Országos Széchényi Könyvtár informatikai fejlesztéseiről szóló szakmai és sajtónyilvános esemény köszöntő szavaiban Dr. Tüske László, az OSZK főigazgatója nem jelentette be a nemzeti könyvtár költözését." Az intézmény állítása szerint a költözés a Kilián- (Mária Terézia-) laktanyába csupán az egyik szóban forgó lehetőség, amiről nincs kormányzati döntés.
A helyesbítés annál is meglepőbb, mert cikkünk megjelentetése előtt megkerestük az OSZK sajtószolgálatát, és külön rákérdeztünk, hogy az MTI híradása minden elemében pontos-e, amire azt a választ kaptuk, hogy igen.
Hónapok óta keringett a sajtóban az az információ, hogy az Országos Széchényi Könyvtárat kiköltöztetik a Budavári Palota F épületéből az Üllői út és a Ferenc körút sarkán álló egykori Kilián-laktanyába. Ezt a sokáig hihetetlennek tűnő hírt most egy teljesen más témájú sajtótájékoztatón erősítették meg, amit a „korszakos fejlesztésnek” nevezett Magyar Nemzeti Névtér nevű digitalizációs projektről tartottak.
A Rétvári Bence államtitkár részvételével megtartott eseményen Tüske László, a könyvtár főigazgatója az MTI szerint kijelentette:
2014-ben kezdték el tervezni az OSZK kettős költözését, amely egyrészt a digitális átállást, másrészt a könyvtár új épületének megtalálását tűzte ki célul. Az OSZK a Budavári Palota F épületéből a Kilián-laktanyában kialakított új könyvtárba költözik át, valamint folyamatban van egy archivális raktár tervezése is Piliscsabán.
Mindez azért is meglepő, mert alig két héttel ezelőtt a szokásosnál hosszabb nyári zárva tartást még az OSZK vári épületének belső felújítási munkálataival indokolták, és amikor rákérdeztünk, miért beszélt az Átlátszónak Tüske László főigazgató „területátadásra vonatkozó egyeztetésekről”, vagyis kinek és milyen területeket adna át a könyvtár, ezt a kérdésünket az intézmény válasz nélkül hagyta.
Az Átlátszó szerint a főigazgató már tavaly ősszel beharangozta a munkatársaknak, hogy a nemzeti könyvtárnak mennie kell:
Sokkal hatásosabbnak érezzük azt, ha a könyvtár elmehet innen, összepakol és átadja a területet a borászati, sörészeti, csokoládégyártó cégeknek és az őket mozgató közönségszervezőknek, mert egyébként nem lesz nyugalmunk.
A Kilián-laktanya épülete jelenlegi állapotában teljesen alkalmatlan egy korszerű nemzeti könyvtár számára, mivel a 19. század első felében épült kaszárnyának, és sem nagy méretű raktárak, sem olvasótermek nincsenek benne. Az épület alulról vizesedik, a műszaki állapota az évtizedek óta elmaradt karbantartás miatt kifejezetten rossz. Szinte biztos, hogy a hiányzó funkciók még akkor is csak egy teljes átépítéssel helyezhetők el a kaszárnyában, ha a könyvállomány jelentős része végül nem ide, hanem a Pázmány Péter Katolikus Egyetem piliscsabai campusán felépülő új raktárbázisra kerül.
A Budavári Palota F épületét az épületegyüttes teljes rekonstrukcióját célzó Hauszmann Terv miatt tervezik kiüríteni, de azt egyelőre nem hozták nyilvánosságra, hogy milyen jövőt szánnak az épületszárnynak.