Amikor Pintér megkapta a seriffcsillagot

Egy forró nyári délután jutott az eszembe, amikor válogatni kezdtem a képeimet. Alapvetően nagyon különböző eseményekre járunk fotózni. Egyik nap az ország távoli csücskében megindító történeteket próbálunk a lehető legsallangmentesebben, érthetően dokumentálni, másnap egy bírósági tárgyaláson órákig unatkozunk, ahol sok esetben kiderül, hogy még képet sem közölhetünk. Én kimondottan a furcsább eseményekhez vonzódom, ahol nem feltétlenül derül ki az első pillanatban, mi is amit látok, és mi az, amit ebből ki lehetne hozni.

2012. július 3-án is egy ilyen eseményre mentem. Egy nappal az USA függetlenségének 236. évfordulója előtt az amerikai nagykövetség különös dresszkódos ünnepséget tartott a Várban. A meghívóban az állt, hogy western casual, aminek én nem tudtam eleget tenni, de szerencsére az összes többi vendég igen.

Hamar az volt az érzésem, hogy egy jelmezbálba csöppentem, ahol mindenki vidáman tűri a fényképezést. Ez is egy ritka és üdítő pillanat a fotóriporter életében, amikor nem hajtják el, mert éppen dolgozni szeretne. Szóval jöttek a cowboyok és a cowgirlök, volt néhány indián, countryzene, hamburger, sör, meg minden, ami egy vadnyugati kerti partihoz kell. Érdemes elolvasni az esemény beszámolóját is itt.

Hende Csaba akkori honvédelmi minisztert én már seriffcsillaggal a mellén láttam meg a tömegben. Ez már önmagában szuper volt, ekkorra már teljesen beindultam, éhséggel-szomjúsággal nem törődve rohangáltam a tűző napon, mert minden képet élveztem, amikor a keresőbe néztem. Próbáltam azért a fontosabb emberek környékén ólálkodni, hiszen ritka az, amikor ennyire oldott helyzetben találjuk őket.

A pillanatot nem láttam, amikor történt, de egyszerre csak ott volt három igen fontos szereplő egy képen: Pintér Sándor belügyminiszter, Hende Csaba és Eleni Tsakopoulos Kounalakis nagykövet asszony (állítólag ő tűzte Hende mellére a csillagot). De ez mindegy is volt már, mert a csillagot Pintér viselte, és a kép végre teljesen összeállt. Itt abba is hagyhattam volna, mert ennél jobb helyzetre már nem nagyon lehetett számítani, viszont engem elkapott a gépszíj. Lemondtam a potyahamburgerekről, hideg italokról, inkább mentem tovább, és élveztem a szabad fényképezés örömét. Nem lehetett tudni, hogy pár év múlva ilyen kaliberű politikusoknak már a közelébe se mehetünk, nemhogy együtt bulizunk velük.