A morfinista varázsló élveboncolta magát, és nem élte túl

Lehetett volna a korszak egyik legmenőbb festője vagy zeneszerzője, de inkább elmeorvos és író lett. Nemcsak mások lelkét analizálta, hanem a sajátját is: tízéves korától haláláig vezetett naplója pontos és kíméletlen élveboncolás, amelyben a „mindent megértés nem válik mindent megbocsátássá”. Erről a legteljesebben dokumentált, végigírt, morfinizmuson keresztül gyilkosságba és öngyilkosságba vezető életről szól a Petőfi Irodalmi Múzeum Csáth Géza halálának századik évfordulójára rendezett kiállítása, A varázsló halála.

Naplóba zárt, felbomló élet

Kevés az olyan élet, amelynek szinte minden részlete rekonstruálható, de Csáthé ilyen. A Brenner Józsefként Szabadkán kezdett, két évtizedet felölelő és az elmeosztályon született utolsó feljegyzésekkel lezáruló naplók kiállítási tárgyként a PIM egész jubileumi tárlatát átfogják. Itt vannak a gyerekkori naplók: zárva, jelezve az anyját korán elveszített és mostohát kapott fiú személyiségéhez való nehéz közelférést. Később külön és elképesztően részletes naplót vezetett szexuális együttléteiről, háztartási kiadásaikról. Az utolsó években nemcsak tartalmukban, de formájukban is egyre töredékesebbé és bomlottakká váltak jegyzetei: külön füzet helyett orvosi könyveibe, keze ügyébe akadó halottügyi jelentésekre és fecnikre írt. (A Brenner család sosem látott, privát fotóalbumáról nemrég külön cikket írtunk.)

„Mit gondoljak? Nincs segítség!! Apám, Dezső, jöjjetek!” – írta nem sokkal halála előtt az általa vizsgált betegek adatai mellé. Felesége, Jónás Olga 1918-ban kislányt szült, a morfiumfüggő Csáthot ezután irányíthatatlanul eluralták féltékenységi, paranoiás és hipochondriás kényszergondolatai. „Senkim sincs!! Feleségem – ellenségem. [...] Az utolsó kutya boldogabb nálam. Irigylem a fákat, az állatokat, a felhőket, mind élik a magok biológiai vagy fizikai életöket, csak nekem kell beszüntetnem mindent. Talán ölnöm kell! Hova juttatja az embert a női rossz szív és lelketlenség!”

Csáth naplói már nyomtatásban is megjelentek, az utolsó kötet két éve Sötét örvénybe süllyedek címmel (az 1912 és 1913 között írt pedig itt is olvasható). A szövegkiadás azonban nem képes arra, amire a kiállítás érintőképernyős felülete igen: belelapozhatunk magukba a rajzokkal és kottákkal tűzdelt füzetekbe. Megrázó a szembesülés a novellák állandó témájaként is felbukkanó test- és lélekboncolás önmagára is érvényes könyörtelenségével, nem gyógyító, hanem pusztító hatásával.

Az elmegyógyintézetben is tiszta dallamokat írt

Kosztolányi Dezső, a szabadkai kuzin és társ a budapesti kalandokban nevezte Csáthot hármasművésznek, mert életművében az írás, a zene és a képzőművészet elválaszthatatlan, egymást átható és értelmező egység. Külön hangsúlyozza ezt az összetett világérzékelést és összművészeti látásmódot a kiállítás is.

Itt van egy saját szerzemény, a Hangok című darabjának kottája, amellyel a Bácskai Hirlapba tizenévesen zenekritikát író Csáth a budapesti Zeneakadémiára felvételizett. De megzenésített Ady-verset is, Kosztolányi-szöveget, lekottázta ismerősei és barátai neveit (például Moravcsikét és Hajdu Lillyét) és nyomtatásban is megjelent Volt egy kislány című zongoradarabja. A Szabadkán dalárdát alapító apa mellett házi koncertező Csáth fedezte fel Puccinit a magyar közönség számára, és észrevette Bartók jelentőségét is. A legutolsó időkig dallamokban gondolkodott, a bajai elmegyógyintézetben is tiszta dallamokat jegyzett le. A kiállításon több, eddig el nem hangzott műve hallható.

Egyetlen ismert, 1903-ban keletkezett festménye, vázlatfüzetei és naplóbejegyzései is azt mutatják, hogy a kortárs modern képzőművészet erős hatást gyakorolt rá. Rippl-Rónaitól, Kacziány Ödöntől, Gulácsytól és Nagy Sándortól inspirálódott, bérlete volt a Műcsarnokba. Valószínűleg Gulácsyval akarta elkészíttetni A varázsló kertje című novelláskötete borítóját, amely végül illusztráció nélkül jelent meg.

Nagymama, szívtál te már ópiumot?

Csáth nemcsak hármasművészként volt jelen a kortárs mainstreamben, hanem elmeorvosként is: az, hogy Freud és Jung nyomán elsőként alkalmazta a pszichoanalízist az elmekórtan területén, elképesztő újítás volt. Moravcsik Ernő Balassa utcai klinikáját, a pszichoanalízis steril és mélységekbe ásó világát is megidézi a kiállítás. A naplófal itt húzódó részében ott a huszonnégy évesen írt Egy elmebeteg nő naplója című orvosi tanulmányának kézirata, amelybe dr. Brenner beleillesztette K. G. kisasszony naplójának felhasznált részeit.

Talán sohasem volt alkalom egy paranoiás téves eszme rendszerének olyan, a maga teljességében és szépségében való áttekintésére, mint a mi esetünkben, ahol a beteg határozott írói talentuma [...] ezt lehetővé tette

– írta Csáth Kohn Gizellláról 1912-ben Az elmebetegségek pszichikus mechanizmusa címen is ismert műben. A megállapítás szólhatna a doktor utolsó éveiről is.

Kezdetben a pszichoanalízis volt a közös nevező a lélek működése és a művészetek iránti mély érdeklődése között, később a morfiummal párosítva elvette tőle az alkotás és a traumák feldolgozásának a képességét. Két évvel az első morfiumadag befecskendezése után ez áll a naplóban:

„Rettenetes és nyomasztó gondolat, hogy nincs többé kedvem az íráshoz. Mióta az analyzissel behatóan foglalkozom, és minden ízében elemezem az öntudattalan lelki életemet, nincs többé szükség rá, hogy írjak. Pedig az analyzis csak szenvedést hoz, keserű életismeretet és kiábrándulást. Az írás pedig gyönyört ad és kenyeret. Mégse!”

Amikor végleg elvesztette a saját magával és az ördöggel játszott sakkjátszmát (naplójában valóban lejegyzett Csáth vs. Brennner vs. ördög meccset), alig harminckét éves volt. De az is lehet, hogy harminckettőezer. A Hamvazószerda című egyfelvonásosában mondja „Az utolsó vendég”:

„Bocsáss meg, nagymama, én sokkal többet éltem, mint te. Szívtál már ópiumot? Nohát, aki azt szív, egy nap alatt tíz esztendőt él. Én jelenleg húszezer éves vagyok. Emellett te még csak nyolcvan évet éltél. Roppant fiatal vagy, kedves nagymama.”

A gyerekkor és az utolsó pillanatig vitt öndokumentáció, a címadó novellából vett idézetek tartják össze a PIM kiállítását, ahol a morfinizmus és Csáth különös szexualitása csak búvópatakszerűen bukkan fel. A februárban nyílt és még látogatható Ady100-kiállításról azt írtuk , hogy „a százéves évforduló kapcsán nem akart mélyre ásni: beérte azzal, hogy végigköveti egy tetem halottas ágytól a sírig tartó útját. A boncolás elmaradt.” Most ennél sokkal többet kapunk, igaz, az élveboncolást Csáth már saját maga elvégezte.

A Csáth Géza halálának századik évfordulójára rendezett A varázsló halála című kiállítás 2019. április 30. és 2020. május 31. között látható a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A kiállítást 16 éves kor felett ajánlják. 

Kurátorok: Molnár Eszter Edina, Sidó Anna

(Borítókép: A kiállítás részlete. Fotó: Pavel Bogolepov / Index)