Miért nem lehet jegyet kapni a Pál utcai fiúkra?

További Kultúr cikkek
-
„Nem kell, hogy tetsszen, amit én csinálok” – reagált a tiltakozási hullámra a Munkácsy-díjas festő
- Felfüggesztett börtönt kér az ügyészség Gérard Depardieu-re
- Lemondott a teljes Munkácsy-díj Bizottság
- Jó páran a föld alatt gyűltek össze, amíg a felszínen több százan tüntettek
- Meghalt Tamás Menyhért
“A Vígszínház Pál utcai fiúk előadására képtelenség jegyet venni legálisan. Nyolc hónapja nézem folyamatosan, de online lehetetlen, személyesen kilométeres a sorbanállás, de többszörös áron fenn vannak a jegyek a Vaterán meg a Jófogáson. Van egy ismerősünk, akinek a gyereke már kilencszer látta, mi egyszer nem tudtunk bejutni”.
Egy olvasónk keresett meg azzal, hogy a Vígszínház musicaljére konkrétan lehetetlen bejutni. De a Pál utcai fiúk népszerűségéről akkor is meggyőződhet bárki, ha megnézi a Vígszínház jegypénztárainál kígyózó sorokat minden hónap első munkanapján, amikor elkezdik árusítani a két hónappal későbbi előadások jegyeit. A többség erre az előadásra akar jegyet venni, ezért áll be órákkal a pénztárnyitás előtt a sorba, de sokan még így is hoppon maradnak. “A Pál utcai fiúk című előadásunkra nem áll módunkban telefonos jegyfoglalásokat fogadni” - áll a színház honlapján, és erre az előadásra csoportos jegyeket sem árulnak.

Annak ellenére ilyen nehéz jegyet szerezni rá, hogy a Pál utcai fiúk nem új bemutató, 2016 vége óta játssza a színház. A korábbi nagy musicalsikereik, a 29 éve futó A padlás és a 21 éves A dzsungel könyve utódjának szánták, és úgy tűnik, hogy sikerben nem is marad el a nagy elődök mögött. A Geszti Péter, Dés László és Grecsó Krisztián által Molnár Ferenc műve alapján készült előadást eddig összesen 453 ezren látták.
A színház a bemutató óta 235 előadást tartott a darabból. Nem játsszák ritkán, csak júniusban hat előadás lesz belőle, pedig ez egy fél hónap lesz csak a színházban, ugyanis június közepén bezárnak a nyári szünet miatt. Egy alkalommal pedig zártkörű előadást tartanak, amikor a korábban jelentkező iskolai csoportokat fogadják, erre az előadásra egyénileg nem lehetett jegyet venni.
Ennél számottevően több előadást nem tud a Vígszínház vállalni a Pál utcai fiúkból. "A közönség kiszolgálása és a repertoár sokszínűségének megtartása érdekében szinte minden évadban 10-13 bemutatót tűzünk műsorra, melyeket minden hónapban játszunk, ráadásul legtöbb előadásunk bérletben is megtekinthető. A Vígszínház állandó, több mint 40 fős társulatának egyeztetése a rendkívül sikeres darabokban már önmagában nagy logisztikai feladat" - válaszolták az Index kérdésére.
Természetesen nem a Pál utcai fiúk az egyetlen olyan színházi előadás ma Budapesten, amire nehezen lehet jegyet venni. Többek között a Katona József Színház bizonyos előadásaira vagy Pintér Béláék legnépszerűbb darabjaira sem egyszerű feladat. De ezek a Vígszínháznál jóval kisebb játszóhelyek, és sokkal kevesebb nézőt tudnak befogadni egy-egy estére.
Megjelentek a jegyüzérek
Ahhoz, hogy a Pál utcai fiúk ennyire népszerű legyen, egyrészt kellenek a fanatikus rajongók, akik egymás után hatszor-nyolcszor is megnézik az előadást. Hogy mekkora kultusza van a Pál utcai fiúknak, az abból is látszik, hogy a magyar színházi világban manapság már elég szokatlan módon az előadások után a rajongók a művészbejárónál várják a színészeket, hogy autogramot vagy szelfit készíthessenek velük. A musical legnépszerűbb dala, a Mi vagyunk a Grund jelenleg több mint nyolc millió megtekintésnél jár a YouTube-on. Az előadást, és különösen a Nemecseket alakító Vecsei H. Miklós alakítását az Index is szerette, itt lehet elolvasni a kritikánkat róla. Vecseihez hasonlóan az előadás legtöbb színésze a Víg fiatal, a fiatalok körében népszerű sztárjai közül kerül ki.
Geszti Péter és Dés László az egész országot fogja tanítani
Minek olvastuk el A Pál utcai fiúkat, ha ennyire nem tanultunk belőle semmit? A Vígszínház sikermusicalje megmutatja, miért is jó ez a regény.
A másik ok, amiért nehéz a jegyhez jutás, hogy az előadás népszerűségét látva megjelentek körülötte a jegyüzérek. Áprilisban például az Index egyik színházzal foglalkozó fórumában több tucat jegyet kínáltak a júniusi Pál utcai fiúk előadásokra eladásra, persze nem az eredeti árakon. Hivatalosan júniusra már nincs jegy, de a Jófogáson vagy a Vaterán is lehet venni jó drágán. Eredetileg erre az előadásra 1690 és 6990 forint közötti áron vannak jegyek. Ehhez képest a Jófogáson 9 ezer forintról indul a legolcsóbb ajánlat, a Vaterán pedig 11-12 ezer forintnál kezdődik a licit, de vannak 20 ezer forintos ajánlatok is.
A színház ez ellen nem sokat tehet azon túl, hogy igyekeznek minden felületen felhívni a nézőik figyelmét, hogy fokozottan ügyeljenek rá, hogy jegyeiket csakis megbízható, hivatalos jegyértékesítőtől vásárolják meg. Már ha van nekik, ugye.
A rendező múltja nem szempont
Mellékszál, mégis sokat mondó, hogy a Pál utcai fiúkat Marton László rendezi. Az a Marton László, akit körülbelül egy évvel a musical premierje után, 2017 őszén Sárosdi Lilla színésznő szexuális zaklatással vádolt. Néhány nap múlva nyolc másik nő is jelezte, hogy Marton velük is hasonló dolgokat művelt. Később kiderült, hogy egy kanadai színház szintén szexuális zaklatás miatt szakította meg a kapcsolatot a rendezővel még 2015-ben. A Vígszínház kirúgta Martont, de repertoáron lévő darabjait, így a Pál utcai fiúkat is, műsoron tartotta. Üzleti szempontból ez volt a jó döntés, hiszen a rendező lelepleződése a jelek szerint egyáltalán nem ártott az előadás sikerének.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Kultúr
Úgy fordították előnyükre a világválságot, mint senki más
Talán egyetlen nemzedéket sem érintett annyira a változás, mint az Y generációt.
március 21., 16:05
- Kultúr
Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre
Mennyire ismeri Goethét, a nőcsábász kalandort, aki megreformálta az udvart és az irodalmat?
március 22., 05:50
- Kultúr
A Peaky Blinders alkotója utánozhatatlannak nevezte Cillian Murphy alakítását Thomas Shelbyként
Steven Knight a többi színész teljesítményéről is elmondta a véleményét.
március 21., 21:25
- Kultúr
Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség
A Berlini Filmfesztiválon bemutatkozó rendező-forgatókönyvírót filmje hátteréről kérdeztük.
március 22., 15:16
- Kultúr
Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila
Ez az őrület egy formája.
március 22., 11:20
- Kultúr
Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya
Telefonon beszélt a hatóságokkal, miután holtan találtak a sztárpárra.
március 22., 14:04
- Címlapon
Kozák Tamás az árrésstopról: Május után jöhetnek a katasztrófa-forgatókönyvek
OKSZ-főtitkár: Az élelmiszer-drágulásról nem a kereskedők tehetnek.
2 órája
- Kultúr
Sárközi Ákos: Én vagyok az elszenvedője minden trollkodásnak
A séf meglepő dolgokat talált az ételekben.
március 22., 09:49
- Kultúr
Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott
A színész a mai televíziózásról is kifejtette a véleményét.
március 22., 06:03
- Kultúr
„Nem kell, hogy tetsszen, amit én csinálok” – reagált a tiltakozási hullámra a Munkácsy-díjas festő
Vészabó Noémi szerint ő csak „rossz ember” lehet.
2 órája
- Kultúr
Bojkottálja az Egyesült Államokat Donald Trump miatt a neves magyar zongorista
Lemondta jövő tavaszi fellépéseit.
március 20., 09:37
- Kultúr
Metál a harcmezőről: amikor Tolsztoj és Kafka találkozik a páncéltörő rakétákkal
Ha egy ország harcban áll, nem táncdalokra van szüksége.
március 21., 15:33
- Kultúr
A Sziget Fesztiválon éled újra a Hajógyári aranykorának klubélete
A fesztivál egy külön negyedet nyit az elektronikus zene szerelmeseinek.
március 21., 13:28
- Kultúr
Kisebb lázadás tört ki Takaró Mihályék kitüntetése miatt
Tompa Andrea, Tóth Krisztina és Garaczi László is beállt a Szépírók Társasága mögé.
március 20., 08:27
- Kultúr
Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk
A Disney most megint meggyalázott egy sokak által imádott meseklasszikust.
március 22., 19:22
- Mindeközben
Emily Ratajkowski videón mutatta meg elrontott hajvágását: „Ez életem legrosszabb frizurája”
6 órája
- Kultúr
Eladóvá vált a Bourne-franchise, miután a Universal elvesztette a jogait
A Skydance, az Apple és a Netflix is a potenciális vevők közt szerepel.
március 22., 21:22
- Kultúr
Ellopták és eladták Eminem több tucat kiadatlan dalát
Egy férfit már meg is vádoltak az ügyben.
március 21., 12:31
- Kultúr
Közzétették az első jeleneteket Leonardo DiCaprio új filmjéből, ami címet is kapott
Látott már terhes anyát gépfegyverrel lövöldözni?
március 22., 19:59
- Kultúr
Ez a filmecske két perc alatt olyat mutat, amire évtizedek múlva is emlékezünk
Mindenkiről szól.
március 21., 05:54
- Kultúr
„Mindaz, amit értékesnek tartanak életemben, Magyarországról származik”
André Kertész Szigetbecsének ajándékozott képeiből nyílt kiállítás a Capa Központban.
március 20., 21:20
- Címlapon
Lemondott a teljes Munkácsy-díj Bizottság
Többek között Vészabó Noémi kitüntetése miatt, megkeresésünkre a minisztérium is megszólalt.
5 órája
- Mindeközben
Papp Máté Bence elárulta a valódi okát annak, miért lépett ki a Fricska együttesből
7 órája
- Címlapon
Deniz az Indexnek: Nem olyan sz*r hely Magyarország, ahogy azt sokan állítják
A rapper szerint veszélyes dolgok ömlenek ránk az internetről.
3 órája
- Kultúr
Hogyan mondjuk el a gyerekeknek, hogy apa megcsalta anyát, anya megcsalta apát
A Főhős Te vagy! sorozat az Indexen, a regényfolyam epizódjainak nyitott a vége, szavazzon a folytatásról!
március 20., 12:56
- Kultúr
A nőnek csak kussolni volt szabad – film, amely lenyomta a Barbie-t és az Oppenheimert is
A verés állandó, a nő cselédnek sem jó.
március 21., 09:52
- Kultúr
Ez a doboz meghatározta a rendszerváltás előtti időszakot, az állam játékszerként használta
Azt remélik, nem tér vissza.
március 21., 05:55
- Címlapon
Háborúra készül Lengyelország, katonák százezreinek kiképzésébe kezdenek bele
A cél, hogy Lengyelországban minden felnőtt férfi hadra foghatóan képzett legyen.
7 órája