Egy vaskazetta őrizte Móra Ferenc titkos szerelmi levelezését

Milyen furcsa, hogy úgy voltam veled együtt az éjszaka, és úgy beszélek most veled róla, várva, hogy mikor vet lángot a papír, és pár óra múlva az udvariasság szalon-hangján kérdezzük egymástól telefonon, hogy hogy tetszik lenni? Melyik az áloméletünk, melyik az igazi életünk kis Tit?

– írta a lányával egyidős titkos szerelmesének 1933-ban, halála előtt alig egy évvel Móra Ferenc.

A sokak szerint leginkább elavult általános iskolai kötelező olvasmány, a Kincskereső kisködmön szerzőjéről kevesen tudják, hogy írt egy életében soha nem publikált erotikus versgyűjteményt, aminek kéziratát a róla elnevezett szegedi múzeum őrzi – és hogy szerelmi téren szabályosan kettős életet élt. Az erről tanúskodó izgalmas levelezés szintén a múzeumban van, ahol az Index Mi Vidékünk csongrádi projektjével jártunk.

Móra mellett a történet másik főszereplője, Kalmár Ilona menyasszony volt, és egy balatonföldvári szálló nyári bridzstanára, amikor 1932-ben megismerkedett a híres íróval és múzeumigazgatóval.

Két év telt el lopott pesti szállodai randevúkkal és rengeteg duplán írt levéllel: Feri bácsi, a házibarát leveleit a férj is olvasta, a szenvedélyes Ferkó küldeményei poste restante érkeztek „Tit” kezéhez.

Élet egy gasztrotündér mellett

Móra köztiszteletben álló ember volt Szegeden, ahol 1917-től kezdve igazgatta a városi múzeumot, közben helyi és országos lapokban publikált, sorra jelentek meg könyvei. Természetesen családja is volt,  harminc éve élt házasságban Walleshausen Ilonával, aki az 1920-as években két, több kiadást megért és a kortársak szerint gasztroforradalmi jelentőségű szakácskönyvet írt, elsőként adva meg a recepthez szükséges anyagok pontos mennyiségét.

„Móra Ferencné az a szakácsművészetben, ami Móra Ferenc az irodalomban: magyarabb és egyúttal európaibb, modernebb a pestieknél” – a Magyar Hírlap nem dekázta ki a dicséretet, bár Móra nem volt ennyire lelkes, előszót sem volt hajlandó írni a receptkönyvhöz. A dédunoka, Vészits Andrea szerint a család egyáltalán nem nézte jó szemmel a szegedi konyhában űzött legmagasabb konyhaművészetet. „Volt egy kis háború, forradalom, miegymás, az ország összement, rendszerek jöttek és mentek, Ilonka meg rendületlenül sütött-főzött. És el is sütött-főzött mindent. Kimegy a kéményen, amit összeverejtékezek, panaszkodott a férje, s ez így volt igaz. Ilonka elzsúrozott egy egész írói életművet”– írta Az apapa regényében.

A harminc évig tartó elhidegült, konvencionális házasságból egyetlen lány született.

Te Tit vagy, s én Quintipor

Móra az Aranykoporsó című regényén dolgozott, amikor 1932 júniusában beköltözött a balatonföldvári Zrínyi Szállóba. A negyvenszobás hotelben ő volt az egyetlen lakó, a vendégek szórakoztatására szerződtetett Kalmár Ilonának nem volt sok dolga. Az író bridzselni nem tanult meg, a regénnyel sem haladt, de rengeteg erotikus verset írt a fiatal nőhöz, akivel viszonyuk Móra 1934-es haláláig tartott.

Kalmár Ilona 1932 őszén férjhez ment Horváth Istvánhoz, az Országos Magyar Kereskedelmi Egyesülés főtitkárához. Móra vele is barátságot kötött, Horváth gyakran szerzett be számára könyveket a pesti antikváriumokban, és személyesen is találkoztak. A férj olvasta a Feri bácsiként aláírt, a Damjanich utca 42.-be címzett társasági témájú leveleket, de fogalma sem volt a „Nagyságos Földváry Ilona kisasszonynak” szóló, a Petőfi Sándor utcai postán poste restante maradókról.

„Én nem az vagyok neked, amit »barát«-nak szokás hívni, s a mi szerelmünk nem az amit »viszony«-nak hívnak. Te Tit vagy, s én Quintipor. Én az egész életemet szeretném neked adni és talán te se sajnálnád tőlem a tiédet”– írta Móra az egyik titkos levélben. A két név az 1932 decemberére végül mégiscsak megjelent, ókori római témájú Aranykoporsó szereplőire utal, a mindenkit elbájoló, kacér császári hercegnőre, Titanillára és a szerelmes ifjúra, Quintiporra.

Néha egy-egy tárcájában is üzent a nőnek intim pillanatokban elhangzott, nekik sokat jelentő mondatokkal. Rendszeresen randevúztak Budapesten, a Nyugati pályaudvar közelében lévő Britanniában (ma ez a Radisson Blu Béke Hotel), ahol a Móra-rajongó igazgató az egyik szobát az íróról nevezte el, és neki tartotta fenn.

A viszonynak az író halála vetett véget (Móra hasnyálmirigyrákban halt meg, amelynek létét családja mindvégig eltitkolta előle). Hiába szeretett volna, nem tudott gondoskodni bizonytalan anyagi helyzetű szerelméről.

„Változtatni ezen nem lehet persze, semmin, ami sors, a szerelem is azért soha se lesz elhatározás dolga, de azért

szeretnélek valahogy óvni és tartani téged, akkor is, mikor már nem leszek.

Valamivel, ami megment a megalázkodástól és lehetővé teszi neked az óvatosságot, nem felejtem el neked a tabáni kis házat, amit magamban sokkal határozottabban megígértem neked, mint hangosan. [...] Mostanában sokszor van az az érzésem, hogy már útban van Pesten a fekete csónak, s néha kedvem volna siettetni is. Ilyenkor azzal kapom föl a fejemet, hogy nem lehet! Most azért akarok még többet dolgozni, mint eddig. Sietni kell, még egészen le nem száll a korai este. [...] Mindig látom, azt az ijedt kis arcodat, amivel egyszer azt mondtad egy nagyon félénk gyerek őszinteségével: – Én csak attól az egytől félek, hogy majd éhen kell halni” – írta még 1933-ban.

Kalmár Ilona ötven évvel élte túl Mórát, tanúja volt két szerette öngyilkosságának. Nevelt fia, a férje első házasságából született ifj. Horváth István a Szegedi Egyetemi Ifjúság Színjátszó Társaság rendezője és színésze volt. Szerelmével 1941-ben öngyilkos lett, mert a zsidótörvények miatt nem házasodhattak volna össze. Tit férje 1944 októberében, Szálasi hatalomra jutása után vetett véget életének.

Kalmár Ilona  a holokausztot a pesti gettóban vészelte át, ahová Móra leveleit és hozzá írt verseit is magával vitte. 1945 után a Kiskereskedők Országos Szabadszervezetében dolgozott főpénztárosként, innen ment nyugdíjba a hetvenes években. 1986-ban tüdőrák vitte el.

Végrendeletében a szegedi Móra Ferenc Múzeumra hagyta a vaskazettában őrzött titkos levelezést, amely ekkor egyesült a korábban már átadott „publikus” levelekkel (ezek már a hatvanas években megjelentek Móra Ferenc levelesládája címmel). Az 1932-es balatonföldvári találkozáskor született Címtelen könyv nevet viselő, 2014-ben kiadott erotikus versfüzérrel együtt nyilvánvalóvá vált, hogy az Aranykoporsó múzsájaként emlegetett Kalmár Ilonával nem csupán plátói volt Móra viszonya, de erről évtizedekig csak az irodalomtörténészek tudtak, a szélesebb nyilvánosság számára a történet néhány éve vált ismertté. 2014-ben Nyáry Krisztián egy másik pikáns dokumentumot is publikált, Móra Ferenc "szerelmi tízparancsolatát", ami testi kapcsolatuk szenvedélyességéről tanúskodik.

Az alig két évig tartó szerelem emlékét a kis Tit ötven éven át őrizte, és gondozta magányosan: valamikor a hatvanas években elkezdte átmásolni Móra nehezen olvasható kézírású leveleit egy kis füzetbe. A történet egy híres és öregedő író késői szerelme és erotikus kalandja, aminek véget vetett a nem sejtett betegség, de arról keveset tudunk, Ilona mindezt hogyan élte meg. Fiatalkori arca ott van a fotókon, olvashatjuk néhány levelét, alakja egy regény szereplőjébe lett gyúrva – Ilonából ennyi maradt, a titkaira mindig is jól vigyázott.

Hogy még Móra előtt sem tárulkozott fel igazán, azt az író egy 1933-as leveléből sejthetjük:

„Tudod, én sokat gondolkodtam azon, mért írsz te olyan keveset olyan nagy papírra, mikor te nem vagy tékozló természetű, és mért nem írsz semmit abból, ami belül van? Ha mindenedet nekem adod, ami elvehető, mért nem adod azt, amit nem lehet elvenni, csak kapni? Sok mindent gondoltam, hogy mért nem veted le a lelked ruháit is előttem, – azt is hogy Te talán nem is tudsz róla – azt határoztam el, hogy ezt is abba a fejezetébe írjam szerelmünknek, amiről legjobb nem gondolkozni.”

A cikk megírásában nyújtott segítségért köszönet Medgyesi Konstantinnak és a szegedi Móra Ferenc Múzeum munkatársainak. Aki beleolvasna Móra szerelmes levelezésébe, hamarosan megteheti: 2019. szeptember 12-én, a titkos randevúk helyszínén a Teréz körúti Béke Hotelben egyestés tárlatot rendeznek.

(Borítókép:  Móra Ferenc és Kalmár Ilona, feltehetően Budapesten 1932 őszén / Móra Ferenc Múzeum / Szeged)