A szegedi szecessziónak sajátos íze van

A magyar építészetben különösön fontos szerepe van a szecessziónak, azon belül is az alföldi városok építészetének, és azok között is Szegednek. A híres nagy árvíz után ugyanis szinte zöldmezősen, a semmiből épült fel az egész város, és a 20. század elején még mindig bőven volt elég hely ahhoz, hogy a belvároson rajta hagyja a nyomát az új, divatos stílus. Ez pedig az éppen akkoriban terjedő szecesszió volt, annak is leginkább a magyaros irányzata, mely erre a vidékre kiváltképp jellemző.

Az alábbiakban a legszebb, legérdekesebb palotákból válogattunk ki párat, amelyeket kényelmes sétával bejárhatunk a belvárosban. 

Akit érdekel a szegedi szecesszió, az ezen a honlapon talál egy csomó izgalmas információt, és egy jó kis túratippet is - amit mi is alapnak használtunk. Sőt, három közeli (ma Szerbiához tartozó) városban, Szabadkán, Zentán és Palicson is bemutatja a stílushoz tartozó kincseket, ha valaki az egész környéken képbe akar kerülni a magyaros szecessziót illetően.

Márer-ház (1911)

Joggal hihetnénk, hogy ennek a furcsán játékos háznak a homlokzatára azért kerültek azok a baglyokat idéző fejek, mert itt működött az orvosi egyetem könyvtára. Pedig ez csak a véletlen műve. Az épület lakóház volt a szocializmus előtt, sőt, eredetileg nem is annak, hanem paprikamalomnak szánták.

A legkorszerűbb technológiával, vasbetonnal kezdték felhúzni a falait, amikor kiderült, hogy nincsenek meg a szükséges engedélyek. Hosszú huzavona kezdődött, amelynek során a "hogy néz már ki ez a ház" érv éppúgy előkerült, mint a "biztos nem fog-e összedőlni?" Végül a projektet eladta a beruházó, és a névadó Márer Ármin gabonakereskedő lakóházat csinált belőle. Szerencsére felépült, és ma is áll, műemlék.

Egész meglepően csavaros a homlokzata, az a baloldali erkélyfülke egy 20. század végi, posztmodern építésznek is dicsőségére vált volna.

Raichl-palota (1910)

Szegediek számára ez a ház alighanem úgy ismert, hogy a Ságvári, mivelhogy a benne működő gimnázium sokáig Ságvári Endréről volt elnevezve. A szecesszió rajongói számára viszont ez a Raichl-palota. Kötözködőbbek hozzáteszik, hogy "vagy Raichle-palota", merthogy néha így írta a nevét az építész. Ezt a házat ugyanis magának építette a környék szecessziós sztárépítésze, Raichl(e) J. Ferenc, bérpalotának, befektetésül.

Ma kicsit lepukkant állapotban van már szegény. Nem csak azért, mert az iskolává alakítás során a földszintjéről eltűntek a boltok nagy üvegablakai, és ugye a belsejét is alaposan átpofozták, hanem kívülről is ráférne egy renoválás, nagy darabokban hiányzik róla a vakolat - még szerencse, hogy a fák jótékonyan takarják a sebeket. 

Ungár-Mayer-palota (1911)

Raichle J. Ferenc mellett a régió másik kiemelkedő szecessziós mestere Magyar Ede volt. Tökéletes egyensúlyt tudott teremteni a házaival, mint amilyen ez is. Olyan elemeket gyúr egybe, amelyek már külön-külön is a giccs határán mozognak, ám az ő keze alatt együtt sem válnak azzá. 

Nőalakok tartotta kupola, rengeteg koszorúval díszítve, amely egy hatalmas virágban végződik? Már leírva is meredek, de az Ungár-Mayer-palota láttán csak az jut eszünkbe,

hú de gyönyörű.

A szegedi szecesszió egyik szimbóluma ez a ház, alighanem ennek a csodálatos sarokdísznek, és persze központi elhelyezkedésének köszönhetően. Pedig a hullámzó falak ellenére tulajdonképpen konzervatív, sok szempontból inkább visszafogott, eklektikus épület. Nem úgy mint az alkotó főműve, a Reök-palota.

Reök-palota (1907)

Ezt a csodálatosan hullámzó palotát Reök Iván folyammérnök rendelte magának, családja tagjainak, na meg persze bevételi forrásnak: a házban jó pár bérbe adható lakás és üzlethelyiség is volt. Állítólag a megrendelő szakmája miatt tervezett a homlokzatra Magyar Ede ennyi vízi attribútumot és hullámot. Kicsit túl is tolta: azt beszélik, a vízi tündéreket ábrázoló falfestmények olyan megbotránkoztatók voltak, hogy azokat a családtagok lekapartatták.

Persze a megrendelő amúgy nyitott volt modern dolgokra, és ezért némi csalafintaságra is hajlandó volt. Az építési hatóságnak egy neobarokk homlokzattervet adtak be, hogy megkapják az engedélyt, pedig eszük ágában sem volt valami hagyományosat alkotni. Csapongó homlokzat, nyitott és zárt erkélyekkel, hullámzó korlátokra csavarodó növények és más csudák. Itt aztán megcsillogtathatta mind azt, ami miatt sokan

Romantikus, és sajnos nagyon labilis lelki alkat is volt az építész, mindössze 35 évesen önkezével vetett véget életének, és egy sokat ígérő magyar építészkarriernek.

A házban ma a talán legzseniálisabb nevű magyar kulturális intézmény működik, a Regionális Összművészeti Központ. Rövidítése ugyanis pont ugyanaz, mint a ház eredeti neve: REÖK.

A szegedi zsinagóga (1903)

Bár ez nem vegytiszta szecesszió (nem úgy, mint a szomszédos Szabadkán a Komor-Jakab páros remekműve), de annyira lenyűgöző épület, hogy semmiképp nem maradhat ki a felsorolásból. A képek alapján talán nem tűnik óriásinak, pedig valódi épülethegy. Baumhorn Lipót, az egyik legismertebb magyar zsinagógatervező annyira ügyesen gyúrta egybe a szecessziót a historizáló és mór elemekkel, hogy mégsem érezzük nehézkesnek.

Nem véletlenül került bele az épület a 111 év, 111 híres ház című könyvbe. Kissé önkényesen, az 1899-es évhez, amikor tervezték - de hát sűrű évek voltak azok, másképp nem fért volna bele ennyi remekmű a kiadványba.

Az egy-kétszintes házak alkotta városképből közül nem lóg ki az épület, pedig ez Magyarország második, Európa (egyes adatok/számítások/megközelítések szerint a világ) negyedik legnagyobb zsinagógája. 48 méter hosszú, 35 méter széles, 48,5 méter magas és gyönyörű.

Református palota (1912)

A református palota elég ellentmondásos kifejezésnek hangzik elsőre, pedig erről van szó. Több egyházi intézmény számára épült, de voltak benne bérbe adható lakások is. Az evangélikusok is hasonlót építettek Pesten: igaz, ők a templomukat vették körbe egy neoromán stílusú bérházzal.

A ház szecessziója nem olyan csapongós, mint a Reök-palotánál, inkább a rendkívül szokatlan tömegformálás teszi izgalmassá. A furcsa alaprajzú (ötszögletű, nagyon tompaszögű) saroktelekre Magyar Ede egy egészen furcsa épületet tervezett.

A szecesszió az erkélyekkel telerakott különös belső udvarral és a homlokzati képekkel jelenik meg. 

Móricz-ház (1910)

Míg Magyar Edének szinte minden alkotása a városban áll, a már emlegetett Raichle J. Ferenc az egész régió építésze volt. Első alkotói korszaka ugyanis Szabadkára esett, ahol sokak szerint fő művének tartott lakóháza is áll. Ám onnan csúfos bukással kellett távoznia, tönkrement anyagilag, és politikailag is ellehetetlenült. Szegeden azonban sikerült talpra állnia, és a legsikeresebb építészek közé felküzdenie magát. Ide tervezett házai közül ma már több műemlék.

Ilyen például a Móricz-ház, mely izgalmasan íves, szabálytalan ablakai mellett a homlokzaton feltűnő szűrhímzés-motívummal hívja fel magára a figyelmet. 

A háttérben balra az 1904-re elkészült víztorony látszik. A Zielinski Szilárd, Korb Flóris és Giergl Kálmán tervezte épületen már eredetileg is volt egy kilátószint, ahogy ma is. A palotás város büszke volt a műszaki létesítményeinek dizájnjára is.

Gróf-palota (1912)

Raichle J. Ferenc mintha ezen a házon akarta volna megmutatni, mi minden fér bele a szecesszióba, vagy legalábbis ő mi mindent tud megvalósítani belőle. Az épület homlokzata igazán különös az "óriáslodzsába" zárt erkéllyel, a keleties aranymozaikokkal, hullámokkal, fodrokkal, csíkokkal és tornyokkal. Mintha a híres szabadkai családi palotáját felpakolta volna a második emeletre.

A város kiemelkedő pontjára került épület igazi presztízsingatlan volt. A földszintjén ügyvédi irodák, az emeleteken elegáns ügyvédi lakások voltak.

Deutsch-palota (1901)

A legöregebb épület a válogatásban, mégpedig a hazai szecesszió legnagyobb mesterétől, akinek nem nagyon volt szerencséje Szegeddel. Lechner Ödön az atyja a magyaros szecessziónak, annak a stílusnak, amely a régió igazi kincse, és amelyben a város legszebb palotái épültek. Neki mégsem áll itt egyetlen ilyen háza sem. A városházát kénytelenek voltak neobarokkra tervezni Pártos Gyulával, a Milkó-palotát meg neoreneszánszra.

A magyaros szecessziót egyedül a Deutsch-palotán villanthatta meg, de ott is csak a homlokzaton és a lépcsőházakon. Egy már szinte kész épület utcafrontját kellett megterveznie - meg is tette. Noha hasonló épületek már az 1890-es években készültek Budapeste, 1901-ben a szegedi polgárokat alighanem nagyon meghökkenthették ezek a különös minták, formák és a pártázat, ráadásul ezzel a furcsa színválasztással. A kék, a narancs és a zöld azért nem volt az a bevett kombináció akkoriban (sem).

Nézzük csak meg, mennyivel modernebb a szomszédos, eklektikus lakóháznál. A stílus aztán gyorsan elterjedt a városban, a néhány évvel későbbi nagy palotákhoz képest Lechner alkotása egészen visszafogott. A különös hangulatú épületben amúgy éveken át a szegedi bábszínház működött.

Beregi-ház (1903)

Ez is egy igen korai darabja a stílusnak, ám annál izgalmasabb. Tulajdonképpen egyesül benne az a két irányzat, mely a következő évtizedekben meghatározza a város fontos épületeit: a magyaros szecesszió és az északi téglaépítészet. A maga nemében egyedülálló kompozícióról van szó, amely egyáltalán nem hivalkodó. Ám ha megállunk előtte és elkezdjük tanulmányozni a pirogránit, kovácsoltvas és sgraffito díszítéseket, könnyen elveszünk a finom részletek között.

Az építész, Kótay Pál luxuslakásokat alakított ki a palotában, melyekhez a mosókonyhákat a tetőtérben helyezte volna el. Erről azonban le kellett mondania. Szeged városának vízhálózata ugyanis csak a második emeletig tudott vizet feljuttatni akkoriban.

Vasalóház (1913)

A szegedi Vasalóházat ugyanazért hívják így, mint valamennyi névrokonát a világban, New Yorktól Zuglóig: hegyes szögű saroktelekre épült. A mutatós, körgyűrűs szerkezet miatt tele van furcsa alakú telkekkel Szeged belvárosa, ahol az építészek megvillogtathatták kreativitásukat, elég csak Magyar Ede Református palotájára vagy Raichle J. Ferenc Gróf-palotájára gondolni. 

Ezen a házon a zsinagógát is tervező Baumhorn Lipót mutathatta meg, milyen is egy ízléses, mégis pompás, késő szecessziós palota. Érdemes alaposan szemügyre venni gyönyörű rézdíszeit. Hogy a háromemeletes épület mennyire kimagaslott a környezetéből akkoriban, azt jól mutatja a mellette álló kétszintes ház.

Ha elindulunk a jobboldali úton, néhány lépés után egy másik izgalmas műemlékbe, az Iparcsarnokba botlunk. De az már egy másik séta témája lehetne.