A bohócos horror még mindig kasszasiker
Erősen, 91 millió dollárra becsült bevétellel indított az Az – Második fejezet című amerikai horrorfilm az észak-amerikai mozikban (a filmről írt kritikánkat itt olvashatja). Annyira azonban mégsem volt erős a kezdése, mint az elődjéé. A 2017-es Az ugyanis 123,4 millió dollár jegybevételt hozott a forgalmazása első hétvégéjén.
A folytatás így is minden idők második legnagyobb nyitóhétvégi bevételét produkálta a horrorfilmek történetében. Ugyancsak a második legnagyobb premierhétvégi bevételt hozta a szeptemberi hónapok történetében, írja az MTI.
![MV5BYjBiNGMxYzUtZDQ2Mi00MzYxLTkxMmMtNDU2N2E4ZDM0NjhjXkEyXkFqcGde](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2943/29438/294384/29438433_16e73e8fabc34f487383a9f947cd18d3_wm.jpg)
Az Az - Második fejezet volt az egyetlen jelentősebb premier a hétvégén. Az utánjátszott filmek közül a Támadás a Fehér Ház ellen 3. - A védangyal bukása című akciófilm hat, a Jó srácok című vígjáték pedig 5,4 millió dollár értékben csalogatott nézőket a mozikba.