Kiderültek Harvey Weinstein módszerei, közzétették, mit írt neki az öccse
További Kultúr cikkek
Hamarosan megjelenik egy könyv Harvey Weinsteinról, az egykori nagyhatalmú hollywoodi producerről, akit csaknem száz nő vádol nemi erőszakkal és szexuális zaklatással, és akinek lebukása indította el a #metoo-mozgalmat, felhívva a figyelmet arra, hány és hány hasonló visszaélés történt az elmúlt évtizedekben a világ minden területén. A She Said című könyvről a Variety közölt összefoglalót.

A könyvet a New York Times két riportere írta, Jodi Kator és Megan Twohey. Kiderül belőle, hogy Weinstein filmgyártó cégének másik vezetője, a testvére, Bob Weinstein már két évvel a botrány kirobbanás előtt küldött egy feljegyzést Harvey-nak, amelyben azt írta:
A viselkedéseddel szégyent hoztál a családra és a cégre. Sosem reagáltál máshogy, mint hogy az áldozatokat hibáztattad, vagy különféle módokon kisebbítetted a saját bűneidet. Ha tényleg azt gondolod, hogy nincs semmi baj a viselkedéseddel ezen a téren, akkor beszélj róla nyugodtan a feleségednek és a családodnak is."
A memót egy olyan vezetőtől kapták meg, aki évtizedeken át dolgozott együtt magas beosztásban Weinsteinnal; Irwin Reiter arról is beszélt a szerzőknek, hogyan zaklatta a producer a gyakornokokat és a színésznőket, és arról is, hogy még mindig érkeznek újabb vádak Weinstein ellen.
A könyvben megszólal Weinstein korábbi cége, a Miramax egyik asszisztense, Rowena Chiu is, aki egyike volt az első vádlóknak, de 15 éven keresztül névtelen maradt. Chiunak ugyanis 1998-ben, miután a vád szerint Weinstein egy hotelszobában erőszakoskodott vele, egy megállapodást ajánlott, és ennek része volt egy titoktartási kötelezettség is. Weinstein ez után visszavette őt a Miramaxhoz, hogy közel tartsa magához, és szemmel tudja tartani, betartja-e a szerződést. Chiu a könyvben elmondja: emiatt olyan súlyos depressziója alakult ki, hogy az öngyilkossággal is megpróbálkozott.
A könyv bemutatja Weinstein korábbi ügyvédjét, Lisa Bloomot, aki rengeteget tett azért, hogy elnémítsa és hiteltelenítse a filmmogul áldozatait. Legfőbb fegyverei a megfélemlítés és a lejáratás voltak; ő volt az, aki segített elhallgattatni Weinstein egyik leghangosabb vádlóját, Rose McGowant is azzal, hogy hamisan hisztérikusnak, összeférhetetlennek állította be - a színésznő ez után valóban nem is kapott szerepet Hollywoodban egy évtizeden keresztül. (McGowanról és szerepéről a #metoo-mozgalomban ebben a cikkben írtunk részletesen.)
Úgy érzem, megvan minden eszközöm, hogy segítsek neked a világ Rose-ai elleni küzdelemben, mert már annyiukat képviseltem. Készíthetünk róla egy olyan cikket, amelyben azt állítjuk, teljesen szét van esve, így ha valaki rákeres a nevére, ezt fogja megtalálni, és elveszíti a hitelét"
- írta Weinsteinnek a könyvben utánközölt memóban Lisa Bloom, aki azóta közölte, "kolosszális hiba" volt, hogy annak idején Weinsteint képviselte, és megköszönte a Weinsteint lebuktató újságíróknak, hogy "szembesítették a hibáival".
Ne maradjon le semmiről!