Haláldeszkából urbánus ikon: ez a budapesti gördeszkázás története

Míg manapság az elektromos rolleresek "az utca rémei", négy évtizeddel ezelőtt a gördeszkás fiatalok után kiabáltak a felháborodott autósok és gyalogosok. Ezért is lett a D17 Galéria új, a budapesti gördeszkázás történetét bemutató kiállításának a címe az, hogy Az utca nem játszótér. A tárlat kurátora Petrányi Zsolt, a Műcsarnok egykori főigazgatója, aki egyike volt a magyar gördeszkásoknak a hőskorban.

Ez a kiállítás valami hasonló a hazai deszkás közösségnek, ami a cseheknek volt a nálunk pár hónapja bemutatott King Skate című dokumentumfilm. Ahogyan írtuk, a rendező, Šimon Šafránek ezt a filmet nemcsak a cseh közönségnek szánta, inkább egy életérzést próbált átadni, és ezért bánt csínján a helyspecifikus információkkal. Az utca nem játszótér koncepciója egyszerre hasonló és teljesen más. Ahogyan az ember belép a kiállítótérbe, azonnal két óriási térkép fogadja Budapestről. Az egyiken az elmúlt pár évtized deszkás parkjai, a másikon pedig az ismertebb utcai helyek vannak feltüntetve évszámokkal és pár képpel.

A kiállítás szervezői itt azonnal egy kérést is intéznek a látogatókhoz: bárki nyugodtan hozhat eredeti fotókat az adott helyszínekről, illetve bővítheti is a listát. És egyébként is minden pluszinformációra nyitottak, az egyik térkép mellett található fotónál valaki ceruzával fel is írta, hogy ki az az ismeretlen deszkás, akit a képen lehet látni. Az ominózus fénykép egyébként 2010-ben készült, de a tárlat anyagának nagy része inkább a kétezres éveket megelőző időszakról szól, mert lehet, hogy az internet nem felejt, de nem is emlékszik mindenre, a múltja nélkül pedig nehéz értelmezni bármilyen jelenséget.

A térképek után egy festett idővonal mentén lehet végigmenni, és újságcikkek, fotók, felvételek és egyéb relikviák mellett mindenhol fel van tüntetve, hogy

• melyik évtizedben mik voltak a legnépszerűbb szabadidős sportok (nem akarunk spoilerezni, de a gördeszka és a BMX az, ami stabilan tartja magát);
• mikor mik voltak a legnépszerűbb trükkök folyamatábrákkal;
• milyen fontosabb állomások voltak, például mikor épültek meg az első rámpák, mikor voltak az első bemutatók és így tovább.

Az egyik legtanulságosabb ábra egyébként mind közül talán az, ami bemutatja, hogyan viszonyult a mindenkori átlagfizetéshez egy profi gördeszka ára, illetve az ablakba kihelyezett deszkák, amik megmutatják a látványos evolúciót a keskeny, kicsi műanyag, a saját hajlítású és festésű deckeken át a mai, tényleg profin összerakott gördeszkákig.

A gágyétól az aszfaltlovasokig

A gördeszkázás szülőhazája Kalifornia, ezt nagyjából mindenki tudja, de ennyivel nem lehet letudni az eredettörténetet, főleg az egykori keleti blokkban. Mielőtt az első gördeszka megjelent volna Magyarországon, ott volt a gágyé, vagyis a nyári szánkó, ami egy golyóscsapágyakkal felszerelt deszka volt három vagy négy kerékkel, és amin nem állva, hanem ülve vagy térdelve közlekedtek. A magyar sajtó egyébként dicséretesen up to date volt a maga módján, hiszen Amerikában még sokan maguk szerelték a görkorcsolyakerekeket a deszkákra, amikor mi már írtunk a gördeszkázásról.

Haláldeszka

Azért arra, hogy itthon is meghonosodjon, hogy megjelenjenek a hazai gördeszkások, egy évtizedet várni kellett, és ugyan szívesen gondoljuk azt, hogy ez a mozgásforma mindig is az ellenkultúra része volt, úgy tűnik, hogy az akkori hatalom a maga módján a keblére ölelte a gördeszkázást.

Az utca, a város sportja ez, amit egyszerűsége, szerény igényei, sport- és művészi lehetőségei miatt még gyártási licenc vásárlásával is érdemes lenne meghonosítani, amíg exporthasznunk is származna belőle

- cikkezett 1977-ben az Új Tükör.

Szívesen látták ezt a sportot különböző ifjúsági rendezvényeken, az első igazi találkozó például az 1978-as városligeti majálison volt. Persze nem győzték hangsúlyozni az újságok közreműködésével, hogy gördeszkázni bizony veszélyes, volt ahol ördögi járművecskének nevezték, és volt, aki már akkor Tények-színvonalú szófordulatokkal élt.

Jó lenne valahogy megakadályozni a közúton való gördeszkázás divatját. Mert hiába jók a reflexek, a gördeszkán nincsen fék, és könnyen haláldeszka lehet belőle.

- írta az egyik újság. Ezért is került az első magyar gyártású, Pemü-Triál gördeszkára egy némi jó indulattal féknek nevezhető szerkezet.

A szocialista gazdaság sajnos ennél többet nem tudott hozzátenni, ezért a DIY-vonal náluk is elég erősen jelen volt, a gördeszkákat, az elemeket is sokszor maguk gyártották a fiatalok, a korszak fő védőfelszerelése pedig a munkáskesztyű volt. Idővel - a viszonylag engedékeny közhangulat ellenére - egyre inkább előtérbe került a lázadás, a szabadság iránti vágy. Az, hogy kimész a haverokkal gurulni a budai hegyoldalon, nem fért bele az ifjúsági sport akkori koncepciójába, ami ugye azt jelentette, hogy a gyermek iskola után szépen, okosan elmegy edzésre, ahol az edző irányítása alatt fejlődik, aztán majd eldől, hogy felhagy vele, vagy élsportoló lesz - meséli Petrányi Zsolt.

Nem véletlenül vált szimbólummá, hiszen sokkal több köze volt a nyugati gondolkodáshoz, mint a kelet blokkhoz. Úgy éreztük, hogy mi ilyen kis kívülálló csoport vagyunk, hogy van bennünk egy kis nyugatorientáltság

- tette hozzá.

Az aranykor

A második korszak az 1980-as évek közepén köszöntött be, ekkorra csak a kemény mag maradt, akik fokozatosan felfedezték a várost, ekkor terjedt el az utcai deszkázás, ekkor fordult a gördeszkázás még jobban szembe a rendszerrel, a korábbi generációkkal.

Nem úgy használtuk a várost, ahogyan a szüleink vagy a hivatalos intézmények akarták. Szerintük a pad arra való, hogy leüljünk rá, a korlát arra, hogy megkapaszkodjunk benne, a járda pedig arra, hogy gyalogosok közlekedjenek rajta, nekünk viszont más céljaink voltak ezekkel a tárgyakkal. Ekkoriban védőfelszerelést sem hordtunk, a saját határainkat is feszegettük. Tudtuk, hogyha odacsapjuk magunkat, akkor két hétig nem tudunk lábra állni, de vállaltuk ezt a kockázatot. Ez az irányzat egyébként a mai napig jelen van, és sokan nagyon magas színvonalon művelik. A pool versenyeken úgy repülnek három métereket, hogy semmilyen védőfelszerelés nincs rajtuk

- meséli Petrányi Zsolt.

Ekkoriban persze még mindig aranyáron lehetett beszerezni a gördeszkákat. Ha valaki szerencsés volt, akkor volt egy ügyes kezű ismerőse, aki elkészítette a szükséges alkatrészeket, ha valaki rendelt egy magánbolton keresztül, akkor hosszú hónapokat kellett várnia, Bécsbe pedig a valutakeret miatt az egész családnak ki kellett mennie, hogy haza lehessen hozni a drága sporteszközt, aminek az ára sokszor jóval több volt mint az átlagos magyar kereset.

Az aranykor sokak szerint a rendszerváltás utáni időszak volt, sorra nyíltak a boltok, és a kereskedők felismerték, ahhoz, hogy nőjön a forgalom, tovább kell népszerűsíteni a sportot, versenyeket kell szervezni, pályákat kell építeni, mert kellenek a kihívások, kellenek az eszközök. Egyre több nemzetközi sztár látogatott el az országba, ekkor volt a közösség a legnagyobb és a legaktívabb. Jó példa erre az 1990-ben megrendezett  Lutra-kupa országos verseny.

A kétezres években egyre több önkormányzati építésű pálya bukkant fel országszerte, akik pedig ezekkel nem voltak megelégedve, saját elemeket készítettek, hogy gyakorolhassák a trükkjeiket. Az internet is megtette a maga hatását, a DVD-k és a magazinok forgalma visszaesett, és a Youtube ütötte be az utolsó koporsószeget. Persze ez nem jelenti azt, hogy a közösségépítés teljesen a világhálóra költözött volna, 2008-ban - akkor még hivatalos engedélyek nélkül - szervezték meg az első budapesti deszkás felvonulást, majd 2009-ben ezt követte a Deszkás Piknik, amire már minden illetékes szerv áldását adta. Petrányi szerint a kétezres évek első évtizedének végén körülbelül 600-700 lehetett azoknak a száma, akik magasabb szinten űzték ezt a sportot. Most a hazai amatőrök száma 4000-5000 közé tehető.

Keretes szerkezet

A Deák 17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galéria négy évvel ezelőtt nyitott, mégpedig egy másik gördeszkás kiállítással, ez volt a Talajfogás. Igaz, ennek teljesen más volt a koncepciója, nem a deszkázás hőskorának állítottak emléket, hanem azt akarták bemutatni, hogy milyen szoros kapcsolata van ennek a sportágnak a különböző művészeti ágakkal, és itt nem csak arra kell gondolni, hogy a deszkák alja milyen remek felület a képzőművészek számára, hogy mennyi olyan deck van, amit az ember ikonként kitenne a falára.

Kaposi Dorka galériavezető a kiállítással a deszkázás kreatív oldalát szerette volna bemutatni, számára a gördeszka egy urbánus ikon. És ez már sok-sok éve így van, még akkor is, ha a fiatalok csak a saját életük perspektívájáig látnak

- mondta az aktuális kiállítás kurátora. Ha már fotókról és videókról van szó, Petrányi Zsolt szerint azt is érdekes megfigyelni, hogyan változott a gördeszkázás dokumentálása, a kiállítás gerincét is archív fotók és felvételek adják.

Az eredeti nagyításokat akartuk használni. Úgy éreztük jobb egy gyűrött, összefirkált fotó, így könnyebben értelmezhető a folyamat egy kívülálló számára is. A kiállítással kapcsolatban három fotóst szeretnék kiemelni. Az egyik az Ifjúsági Magazin egykori fotósa, Urbán Tamás, aki a hetvenes évektől a kilencvenes évekig dokumentálta az eseményeket, és az ő képeinek az adja a különleges értéket, hogy nem csak a mozgásra figyelt, hanem az emberekre, a kontextusra is. A másik Bődi Zoltán, az első magyar deszkások egyike. Őt amerikai magazinok fotósainak munkája inspirálta, és az ő képeivel voltak tele a hazai újságok. A harmadik Pelle Tamás, ő képviseli a fiatal fotográfusok generációját

- mesélte Petrányi.

A gördeszkázásra lehet extrém sportként tekinteni, de valójában egy életstílus, egy igazi szubkultúra annak minden függelékével együtt, mint például a vizuális kultúra. Jó példa erre a budapesti Rios Crew munkássága, vagy a 7réteg zine.  A fotókkal, rajzokkal, grafikákkal teli kiadvány arról kapta a nevét, hogy a gördeszka hét rétegből áll össze. 2008-ban jelent meg az első kötet.

A laikusoknak éppen azt szeretnénk megmutatni, hogy a gördeszkások nemcsak hangoskodnak és szétcsúszkálják a padokat, korlátokat, hanem hanem alkotó és gondolkodó emberek. Akik alapvetően különlegesen viszonyulnak a világ dolgaihoz

- nyilatkozta 2011-ben Galkó Máté, a kiadvány társszerkesztője.

A kiállításon ugyan csak egy aprócska falfelületet kapott, de ugyanolyan fontos ebben a közösségben zene. Negyven év hosszú idő, és nagyon sok minden megváltozott, az első hazai deszkások még progresszív rockot hallgattak, majd jött a hardcore punk, ami tökéletes zenei aláfestés volt akkor is, ha a magnóból bömbölt, akkor is, ha walkmanen hallgatta az ember. Ez volt a másolt kazetták fénykora is, így terjedtek a nyugatról érkezett zenék. Majd a kilencvenes években megérkezett a melodikus punk és a hiphop is.

Ugyan nem szabad alábecsülni a közösség erejét, de a toborzásnál a popkultúra különböző ágai is megtették a hatásukat. Míg a nyolcvanas években sokan voltak, akik népszerű amerikai filmek hatására döntöttek úgy, hogy deszkára állnak (pl. Vissza a jövőbe, Gördeszkás Love Story és Rendőrakadémia IV.), a kétezres években a Tony Hawk's Pro Skater-játéksorozat is adott egy komolyabb lökést a fiataloknak. És tessék, most ott tartunk, hogy a 2020-as tokiói olimpiai játékokon a gördeszkázás is versenyszám lesz. Igaz, itthon sokaknak van fenntartása ezzel kapcsolatban, hiszen ez tényleg inkább egy életstílus és nem sport. A 2020-as világversenyen mi valószínűleg nem is leszünk jelen, hiszen a nemzetközi sikerekhez fedett, fűtött parkokra lenne szükség, ilyen pedig nincs. Persze ez nem mindig volt így, a kétezres évek elején ott volt például az óbudai Converse Hangár, vagy később a Bronzöntő a csepeli üzem területén, ami 2012-ben zárt be, mert nem tudott önfenntartóan működni.

Az utca nem játszótér kiállítás ingyenes, és 2019. december 14-ig tekinthető meg a    Deák 17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galériában (1052 Budapest, Deák Ferenc utca 17. I. emelet).