Elmegy az ember nyaralni, aztán majdnem eltapossák a zombik

Akárcsak a szörnyek maguk, a zombik népszerűsége is halhatatlan: George Romero 50 évvel ezelőtt Az élőhalottak éjszakájával megteremtette a zombifilmek szabályait, és azóta azokat követik  - kisebb-nagyobb változtatásokkal - sorozatok, videojátékok, társasjátékok, és úgy két évtized óta a flashmobok is. Zombie walk néven ugyanis az Egyesült Államokból indulva egy újabb tömeges, társas marhaság indult útra, aminek a lényege az, hogy egy csomó ember beöltözik zombinak, aztán végigcsászkál a városon. Európában nem új a jelenség, volt már zombie walk Strasbourgban, Stockholmban, de a legjobb helyszíne egész biztosan a Barcelonától fél óra kocsikázásra található Sitges.

Két ok miatt is: az egyik az, hogy minden októberben már 50+ éve itt rendezik meg a kontinens legnagyobb horrorfilmes fesztiválját. Ez az a fesztivál, ahol a zsűri egyik tagja az első Hegylakó rendezője, ahol Glenn Danzig az egyik sztárvendég, és ahol a tömeg üdvrivalgásban és tapsviharban tör ki, amikor a vásznon valakit látványosan meggyilkolnak. (Hogy fair legyek: csodálatos monológokat és egyéb katarzisokat is megtapsolnak.) A filmfesztivál mellett a másik ok pedig az, hogy Sitges egy kedves kis tengerparti város, szűk utcákkal, azokban még szűkösebben zsúfolt kocsmákkal és tapas bárokkal, amik előtt a

A stílusosan a Sant Sebastià-templom és városi temető előtt megtartott gyülekező előtt már egész Sitges zombilázban égett, a filmfesztivál déltől biztosított egy komplett sminksort, ahol pár száz embert érkezési sorrendben élőhalottra maszkíroztak, de a legnagyobb turistalátványosságok körül úgy lehetett zombimaszkokat kérni az árusoktól, mint karikatúrát a Halászbástyánál. Már egész nap lehetett zombikba botlani a városban, a filmfesztivál vetítésein, a food truckoknál, a központban már húzták az emberek a műbeleiket maguk után, pedig még el sem kezdődött a rendezvény. Amire amúgy saccra legalább 1500 zombi és sokszor ennyi bámészkodó gyűlt össze. A templom előtti téren Charles Band producer (többek között a Puppet Master-filmsorozat készítője) indította a menetet egy startpisztollyal, a csoszogás pedig elindult lassan, céltudatosan, keresztül kasul a spanyol kisváros turizmussal amúgy is terhelt utcáin.

A ráérős tempó szerencsére megengedte azt, hogy minden egyes beöltözött embert tüzetesen megnézzek magamnak, volt itt valaki, aki egy komplett rohadó tetemet aggatott magára, amit mozgatni is tudott, voltak tematikus zombik (edzők, stewardessek, búvárok, vegyvédelmi ruhások, teniszezők, stb.), és voltak olyan lusták is, akik megoldották a kihívást egy bohócmaszkkal, vagy két csík művérrel.

Messze a legjobb érzés az egészben, hogy mennyire családos program volt, nemcsak a nézők, hanem a résztvevők oldaláról is, a kisgyerekek bőven kivették a részüket a hörgésből és a vérengzésből, ahogy a kölykök is röhögve szaladtak ki a sorból, amikor egy-egy felnőtt, láncot húzó, vagy éppen injekciós tűkkel teletűzött fejű zombi ordítva elindult feléjük. Hogy aztán 10 másodperc múlva nevetve álljanak vissza a megüresedett helyükre.

A zombi walk másfél órán keresztül tartott, de egészen biztos vagyok benne, hogy ennél még azok is többet törődtek a maszkjukkal, akik csak megvették a boltban és a fejükre húzták. A cél után mindenki abbahagyta a hörgést, szétszéledt, az indulás után pedig a Sant Sebastiá előtti tér már makulátlan volt, csak egy-egy művérfolt árulkodott arról, hogy itt élőhalottak gyülekeztek.