Ambrus
-2 °C
1 °C
Index - In English In English Eng

Fischer Iván: Nem helyes, ha az kap többet, aki ügyesebben lobbizik

DSC 6338
2019.11.19. 13:33

Tegnap derült ki, hogy több produkciót is le kell mondania a Budapesti Fesztiválzenekarnak (BFZ), mert a megszüntetett kulturális taót kompenzálni hivatott többlettámogatásból csak 200 millió forintot kap, ami az utóbbi évekre jellemző tao-támogatásának kevesebb mint az ötven százaléka. Mivel a BFZ nagyjából annyi pénzre számított, mint a taós időszakban, a zenekar most nehéz helyzetbe került, leépítésekre is számítani kell. Fischer Iván zeneigazgatót megkérdeztük, mi lesz az egyik legsikeresebb és legnépszerűbb magyar kulturális produkció sorsa.

Miért tervezték ilyen alapon a következő évad terveit, ha tudták, hogy a tao megszűnése miatt elképzelhető, hogy kevesebb pénzt kap a BFZ?

Folyamatosan hallottunk arról, hogy lesz kompenzáció, és fel sem merült, hogy ne bízzunk ebben. De a zenekar tervei elsősorban a hosszú távú célok érdekében alakulnak ki. Körülbelül 10 évvel ezelőtt új korszakot kezdtünk, új célokat tűztünk ki. Azelőtt, az első húsz-huszonöt évben az lebegett a szemünk előtt, hogy létrehozzunk egy világszínvonalú zenekart Magyarországon. Be akartunk törni a nemzetközi élvonalba. Hatalmas siker lett ebből, bár óriási versenyhátrányból indultunk.

A nagy fesztiválokon és koncerttermekben velünk egy sorozatban játszó nemzetközi csúcszenekarok munkáját 3-4 milliárd forintos támogatás segítette, nekünk ennek töredékéből kellett helytállni. Jó hangszereink sem voltak, a BFZ-nek nincsenek állami hangszerei, mi olyan hegedűkön, csellókon muzsikálunk, amit a bécsiek, berliniek, londoniak a kezükbe sem vennének. Hősies munka volt ez, nem hiába nevezték a Fesztiválzenekart „zenei aranycsapatnak”. Sikerült betörni abba a kis megbecsült körbe, ahol nagyon nagy a tolongás. Sokszor hallani, hogy amerikai és európai zenekarok vezetői kutatásokat végeznek, konferenciákat tartanak, sztárkarmestereket szerződtetnek, vagyonokat költenek annak érdekében, hogy zenekaruk színvonalát emeljék. Ez így soha, szinte senkinek nem sikerül, ugyanis a színvonal nem pénzkérdés.

A Fesztiválzenekar sikerének két titka van. Egyrészt a Kodály által létrehozott énektanítás és a hazai zeneiskolai hálózat biztosította a tehetségeket, másrészt a BFZ az első pillanattól olyan csodálatos mentalitású csapat lett, amely kimagaslik a világ összes zenekara közül. Miután már rendszeresen ott játszottunk a vezető ligában, úgy éreztük, hogy új célokra van szükség.

Ezért indították el azokat a produkciókat, amik közül többet most kénytelenek lemondani?

Eldöntöttük, hogy átalakítjuk a zenekar tevékenységét, és arra koncentrálunk, hogy a zenét minél több emberhez juttassuk el. Adni akartunk, megosztani a zene élményét minél több hallgatóval. Bár erre senki nem kért minket, kialakult egy erős felelősség a közösséggel szemben. Megterveztük a közösségi koncertek rendszerét. Minden generációnak kidolgoztuk a nekik megfelelő koncertformát: a kisgyerekeknek a Kakaókoncerteket, a gimnazistáknak a Lásd, amit hallasz filmversenyt, a fiataloknak az éjféli koncerteket, emellett házhoz vittük a zenét, ahova kellett: idősotthonokba, vagy akar utcára, terekre. A hátrányos helyzetű gyerekeknek a Zenevár koncerteket kínáltuk, és kidolgoztuk azt is, mi segíti az autista gyerekeket a zenehallgatásban. Csodálatos korszak volt ez, hihetetlen élményt szerzett a találkozás a közönségnek és zenészeinknek is. Tehát az utóbbi években úgy alakítottuk ki a terveinket, hogy az megfeleljen ennek a célnak, miközben ügyeltünk arra is, hogy megőrizzük kivívott helyünket a nemzetközi porondon, és hazai bérletvásárlóink is elég koncerthez jussanak.

Mennyi pénzt kapott a taóból a BFZ a korábbi taós időszakban?

Az utóbbi évek átlaga 414 millió forint volt, ez lélegzethez juttatott bennünket. A tao kiváló rendszer volt, mert a jegybevételhez kötötte a támogatást. Kár, hogy többen visszaéltek vele, és ezért meg kellett szüntetni. Azért sajnálom, mert helyes lépés volt összekapcsolni a támogatás gondolatát a hasznossággal. Nem helyes, ha az kap többet, aki ügyesebben lobbizik, vagy akinek jobb kapcsolatai vannak.

A hasznosságot kellene vizsgálni, hatástanulmányokat készíteni, és felismerni, hogy a kultúrára mekkora szükség van. Szerintem hatalmas, erre csak egy példát mondanék. A társadalom öregszik, és az idősebb kornak értelmet kell adni. A zene szinte varázseszköz, aki zenét hallgat, sőt, aki valamilyen hangszert tanul, amit hetvenéves korban is el lehet kezdeni, sokkal tartalmasabb életet él, mint az, aki oda van szegezve a számítógép képernyője elé, és ki se mozdul otthonról. A zene felemel, békét teremt az emberek között, valódi boldogsághormon. Nagy szükségünk van rá.

Mennyire veszélyezteti a BFZ meglétét a mostani támogatási rendszer?

Inkább elmondanám, milyen lenne a jó rendszer: először is legalább 3 vagy 5 évre stabilitást kell biztosítani, mert a zeneéletben előre tervezünk. Az énekes sztárok naptára 4-5 évre előre tele van, a karmestereké, hangszeres szólistáké 2-3 évre. A turnékat legalább 2 évre előre kell tervezni. Emellett jó lenne a szempontokat, célokat is tisztázni. Amikor a világ élvonalába való betörés volt a célunk, és ez sikerült is, abban bíztam, talán kissé naiv módon, hogy a nemzeti büszkeség mögénk állítja a támogatókat. Fel kellett ismernem, hogy a nemzeti büszkeség mellett más szempontok is vannak, és a hazai támogatási rendszert régi beidegződések is meghatározzák.

Például a magyar kultúrafinanszírozási rendszerben nagyon fontos a struktúra: azt hallottam néha állami vagy fővárosi vezetőktől, hogy nekik nem kötelességük a Fesztiválzenekart támogatni, mert mi alapítvány vagyunk, nem állami intézmény. Németországban viszont senkit nem zavar, hogy a Berlini Filharmonikusok szintén alapítvány, egyszerűen büszkék rájuk és minden segítséget megadnak nekik. De nem szeretnék panaszkodni, hullámzott ez a rendszer, voltak jó időszakok is, amikor a BFZ jelentős támogatást kapott államtól, fővárostól is, amiért hálás vagyok. Jöttek aztán hullámvölgyek is, most is abban vagyunk. Jó lenne azt is tisztázni, hogy a mi közösségi elkötelezettségünk érdemel-e egyáltalán támogatást, van-e rá szükség. Mi ezt lelkesedésből kezdtük el, és most borzasztó szomorú, hogy abba kell hagynunk legkedvesebb sorozatainkat. Én úgy érzem, nagy szükség van szép zenére az iskolákban, az idősotthonokban, a téren is. Rengeteg pozitív visszajelzést kapok, például a TérTáncKocerten táncoló gyerekektől, akiknek ez egész életükre szóló élmény, hogy bár korábban még soha nem jutottak fel Budapestre, most itt táncolhatnak a Fesztiválzenekar zenéjére a Bazilika előtti téren. A zenekar tagjainak, és nekem személyesen is nagy szomorúság, hogy ezekre a koncertekre most nem lesz lehetőségünk.

Milyen alapon döntötték el, hogy mely programokat hagyják abba?

Nincs mese, a BFZ stabil működése érdekében nem tervezhetünk veszteségesen, hiszen tönkremennénk. Rettenetes érzés választani. Most mit dobjunk oda: ezeket a jótékonysági koncerteket, vagy a kivívott világsikert? Mondjunk le turnékat, veszélyeztetve hitelünket, és azt az egyedülálló esélyt, hogy egy magyar zenekart évről évre visszavárnak a nagy fesztiválokra? Vagy hagyjuk cserben bérletvásárlóinkat, akik háromszor is megtöltik a Müpa nagytermét? Rettenetes ez a választás, de a zenekart meg kell menteni, a létét nem szabad veszélyeztetni, mert ha van nemzeti érték, akkor ez az.

(Borítókép: Fischer Iván. Fotó: Bődey János / Index)