A nő, aki Horthy és Kádár feleségét is öltöztette

Clara - Divatkirálynő a vasfüggöny mögött: ezt a címet viseli a Nemzeti Múzeum új kiállítása a divattervező Rotschild Kláráról. És ebben a címben semmi túlzás nincs: Rotschild Klára valóban a divat királynője volt Magyarországon hosszú évtizedeken át. Horthy és Kádár felesége is hordta a ruháit, a szalonja egyedülálló jelenség volt a szocialista Magyarországon. Semmi nem állhatott az útjába: sem családi tragédiák, sem a korabeli sajtóban tárgyalt botrányai, sem a zsidótörvények, sem a holokauszt, sem a világháború, sem a divatszalonok államosítása, de még összetűzése egy másik híres botrányhőssel, Gábor Zsazsával sem.

Miért utazhatott állami pénzen évente kétszer Párizsba inspirálódni, modelleket vásárolni elit divatbemutatóihoz? Mi tette Rotschild Klárát a 20. század magyar divattörténetének egyedülálló alakjává? A Rotschild-kiállítás kurátora, Simonovics Ildikó divattörténész sok éves kutatással járt utána ezeknek a kérdéseknek, ami nyomán egy könyv is született Rotschild Klára – A vörös divatdiktátor címmel (a kötetet december elején mutatják be). A kiállítás megpróbálja megválaszolni őket, de a tervezőt övező egyéb pletykák, legendák és titkok nyomába is ered.

Természetesen emellett láthatunk egy csomó ruhát, estélyiket, kosztümöket, menyasszonyi ruhákat Rotschild Klára szalonjából, és mivel ma már minden kiállításnak interaktívnak is kell lennie, megtapogathatjuk korabeli anyagok mai változatait, és Zólyomi Zsolt parfümőr jóvoltából megszagolhatjuk a kor legkedveltebb illatait is. Sőt, fel is próbálhatunk két Rotschild-ruhát: egy estélyi ruha menyasszonyi változatát 1958-ból és egy estélyit, ami az egyetlen fennmaradt modellalbum egyik modellje 1963/64-ből.

A lány, aki a szabászasztalon született

De legyenek bármilyen szépek is a ruhák, az igazi izgalmakat mégis Rotschild Klára élete tartogatja. A kiállításon szerencsére kellő részletességgel tárgyalják ezt a nem mindennapi életutat, videófelvételeken pedig megszólalnak a szalon egykori munkatársai és családtagjaik, valamint Rotschild Klára rokonai, barátai, vevői is. Ami elénk tárul, az a tehetség, a szorgalom, a kitartás, a szerencse és a tudatos imidzsépítés olyan elegye, amiből végül létrejöhetett a Rotschild Klára brand az elitdivat szempontjából létező legalkalmatlanabb helyen és időben, a szocialista Magyarországon.

Rotschild Klára 1903-ban lényegében beleszületett a divatba. Ahogy később (nyilván már a legendaépítés részeként) mondták róla, ő volt a lány, aki a szabászasztalon született. Zsidó származású édesapja, Rotschild Ábrahám Adolf, és édesanyja, Spirer Regina is szabómesterek voltak saját műhellyel. Édesanyja hat évvel Klára születése után saját szalont nyitott a Váci utcában, amikor a szülők elváltak, az anya lányaival ebben a lakásként is szolgáló szalonban élt tovább.

Klára először huszonéves korában, a Rotschild kontra Somogyi per révén került be az országos hírekbe. Somogyi Pál Károly a pesti élet ismert alakja, botrányairól híres aranyifjú volt. Klára 1930 szeptemberében elment hozzá, hogy apja szalonjának kintlévőségeit behajtsa a régóta tartozó Somogyitól. Az állítólag “mániás elmezavarban” szenvedő férfi azonban fizetés helyett megverte és kidobta a lakásból. Klára a testi és lelki sérülések miatti szégyenében öngyilkosságot kísérelt meg, gyógyszerrel megmérgezte magát. A sikertelen öngyilkossági kísérlet után pszichiátriára került, hetekig kezelték. Ezután indított nagy összegű kártérítési pert Somogyi ellen, amit meg is nyert. Ugyanebben az évben meghalt az édesanyja, halálát a korabeli beszámolók szerint “méhrák és elhájasodás” okozta.

Horthy menyasszonyától Tito feleségéig

Négy évvel később már Klára állt a Deák tér 3. alatt nyitott saját szalonja élén, amiből rövid idő alatt a város egyik legsikeresebb üzlete lett. A kiállítás elemzi a szalon sikerének okait is, eszerint Klára szüleitől szerzett szakmai tapasztalata és tehetsége mellett nem ártott a Somogyi-perben szerzett ismertsége és a kártérítésből származó tőkeinjekció sem. Emellett az első perctől figyelt a sajtókapcsolataira, és arra, hogy a kor legnépszerűbb társasági hölgyeit, az akkori influenszereket magához édesgesse. Már ekkor kiterjedt szakmai és magánéleti kapcsolati hálója volt, ami nagyon jól jött neki később a nehezebb időkben.

Mindez és az a tény, hogy időközben kikeresztelkedett, sem mentette meg attól, hogy a fajvédő párt vezérének felesége ne akarja árjásítani, azaz saját magának megszerezni a szalonját. Máig nem tudni, hogy milyen szálakat mozgatott meg Rotschild Klára, de 1942-ben még mindig övé volt a szalon. 1944-re több munkatársának szerzett svéd menlevelet Raoul Wallenbergtől, akihez szintén bejáratos volt. Klára egészen Budapest ostromának kezdetéig dolgozott, amikor tüdőgyulladásban elvesztette utazó ügynök férjét. Soha többet nem ment férjhez, gyereke sem született.

1945 nyarán már újra aktív: testvérével újranyitja a Deák téri szalont, ahol nem kisebb vendég fotózza a bemutatóját, mint a híres fotós, Robert Capa. 1949-ben államosítják az üzletet, de Rotschild Klárát ez sem állíthatja meg. Egy ideig ugyan kénytelen biztosítási ügynökként dolgozni, de később eléri, hogy az Állami Textilkereskedelmi Vállalat szabónőként alkalmazza, majd rábízzák az újonnan épített Váci utcai különlegességi női ruhaszalont. 1957-re már ő a rendszer első számú divatszakértője, 1964-ben Kádár János feleségének és Jovanka Broznak, Tito feleségének rendez házi divatbemutatót. Jovanka Broz lesz a szalon legikonikusabb kliense, “a keleti Jackie Kennedy”, akinek állítható, testének változásait követő szabóbábujára folyamatosan, a távollétében is készültek a Rotschild-kreációk. Vele szemben Kádárné Tamáska Mária a legenda szerint azzal küldte vissza Rotschild Klára ajándékba küldött szőrmekabátját, hogy

Nagyon kedves Klárika, de én nem vagyok filmszínész.

Valójában nem a rendkívül puritán asszony, aki hazafias kötelességből rendelt évente egy-két kosztümöt a szalonból, hanem férje mondta azt egy szőrmebundára, hogy ő nem a Várkonyi színigazgató.

A kiállítás egyik legérdekesebb része, hogy a ruhák mellett elolvashatjuk, hogy kinek is készült az adott darab. A szalon híres klienseit szinte mindenki ismeri: Kádárné és Tito marsall felesége mellett a szovjet külügyminiszter, Andrej Gromiko felesége, Farah Pahlavi, a perzsa sah neje, és persze az akkori művészvilág színe-java: Psota Irén, Tolnay Klári, Szász Endre felesége, Lula asszony, Váradi Hédi, Fischer Annie, Kovács Margit, Törőcsik Mari és Halász Judit. De láthatjuk, hogy nem csak a művészvilág és a politika képviseltette magát a szalonban: a SOTE anatómia professzorasszonya, pszichiáter, fotóművész, nagykövetné, sportújságíró is akadt a vendégek között, de volt olyan nő is, aki tanári fizetéséből gazdálkodta ki a ruhák borsos árát.

Az egyik leghíresebb klienssel viszont nem járt jól a szalon: Gábor Zsazsa, a magyar származású hollywoodi színésznő 1968-as budapesti látogatásakor csináltatott jó pár öltözéket, de fizetni már nem akart értük. Mire a szalon vezetője úgy döntött, hogy akkor nem adja ki a művésznőnek az éjjel-nappal megállás nélkül készített ruhákat.

Miért pont ő?

A legizgalmasabb kérdés persze az, hogy miért pont Rotschild Klára lett az az egy tervező a szocialista Magyarországon, aki elit szalont vihetett, utazhatott, minőségi anyagokból dolgozhatott. A tárlat magyarázata szerint ennek számos oka volt, de a legnyilvánvalóbb az, hogy ő volt az egyik legjobb. Már a háború előtt is, és utána is ő maradt “a tervező” Magyarországon. De azért kellett az is, hogy mesterien tudta építeni a kapcsolati hálóját, és a szalonja amolyan kirakat volt, ami mutatta a szocialista divatipar versenyképességét. PR-fogásnak sem volt utolsó: akárcsak az Egri Bikavér, az aranycsapat vagy szegedi paprika, a Rotschild-szalon is az élhető Magyarországot testesítette meg. Ügynök viszont nem volt, nem kellett jelentenie soha, ahogy a kiállításon olvasható, a szalonból “bőven elég információt szolgáltattak a lehallgatókészülékek és a mindenütt jelenlévő beépített ügynökök”.

Van abban valami bizarr, ahogy az egyik kiállított fotón a mindig tökéletesen elegáns Rotschild Klára Dunára néző panorámás lakásának teraszán pózol, miközben Chanel jellegű kosztümjének hajtókáján ott virít a Munka Érdemrend arany fokozata.

1974-ben felső fogsora pótlására implantátumot kapott, és ettől kezdve kialakult benne az a meggyőződés, hogy elrákosodik az ínye a pótlás helyén. Rendkívüli fájdalmai voltak, és bár rákról szó sem volt, a szervezete kilökte az implantátumot, aminek eltávolításáról Rotschild Klára hallani sem akart. Rendkívül hiú ember volt, minden nap járt fodrászhoz, makulátlan megjelenésére mindig ügyelt. 1976 októberében még nagy sikerű bemutatót rendezett, majd novemberben kiugrott konyhájának ablakából a ház belső udvarára. Miután meghalt, a szalon továbbra is működött, de már nem úgy, mint az életében. Nem okvetlenül a ruhák, a kollekciók lettek gyengébbek, inkább az a kapcsolati háló hiányzott, ami a személyéhez kötődött.

(A Clara - Divatkirálynő a vasfüggöny mögött 2020. április 30-ig látható a Magyar Nemzeti Múzeum Rotundájában és a közelmúltban felújított egykori Kertészházban.)

Borítókép: Budapest 1974. szeptember 18. Rotschild Klára divattervező (k) az üzletében a textíliák között válogat.
MTI Fotó: Szlukovényi Tamás