Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMMihályi Győző ellen indul vizsgálat az Újszínházban történt szexuális zaklatás miatt
További Kultúr cikkek
Mihályi Győző ellen indul vizsgálat az Újszínházban 2016-ban történt zaklatás ügyében, írja az ATV.hu. Az elkövetőről korábban csak annyit lehetett tudni, hogy egy állami kitüntetéssel is rendelkező, ismert színész.
A név onnan derült ki, hogy az ATV Híradónak a Színházi Dolgozók Szakszervezete azt az üzenetet juttatta el, hogy az elnöküket érintő bejelentés kivizsgálására etikai bizottságot hoztak létre. A szakszervezet elnöke pedig Mihályi Győző. Az etikai bizottság első ülését december 9-én tartja, a vizsgálat eredményéről a bizottság tájékoztatni fogja a nyilvánosságot, közölték.
A hvg.hu írt elsőként arról, hogy az Újszínház vezetése, azaz Dörner György igazgató pénteken levelet kapott az intézményt fenntartó Fővárosi Önkormányzattól, melyben azonnali tájékoztatást kértek egy, a színházban történt állítólagos szexuális visszaélésről. A portál szerint a főváros illetékesei azt tudakolják Dörnertől, hogy érkezett-e bejelentés 2016 elején a színház vezetéséhez, és ha igen, milyen intézkedések történtek. Ha érkezett bejelentés, de nem volt vizsgálat, úgy az elmaradás okára kérdeznek rá, illetve arra, hogy milyen belső szabályok léteznek a munkavállalók védelmére.
A portál megkereste Dörner Györgyöt, de amikor azt kérdezték tőle, meg tudja-e erősíteni, hogy történt-e szexuális visszaélés az általa vezetett színházban 2016-ban, állítólag azt felelte: „Köszönöm a kérdését, és minden jót kívánok”, majd letette a telefont.
Információink szerint a színész lefogta az áldozatot és a ruhája alá nyúlt. A hvg.hu forrásai szerint az ügyben csak annyi intézkedés történt, hogy „a két felet elkülönítették egymástól, azaz az volt az igazgatói kérés, hogy a továbbiakban ne dolgozzanak együtt”.
Az ügyben az Index korábban Dörner Györgyöt és Mihályi Győzőt is megpróbálta elérni, de egyikük sem vette fel a telefont, és az üzenetünkre sem érkezett válasz.
Legutóbb Gothár Péter, a Katona József Színház rendezője ismerte el, hogy távoznia kell a színháztól, mert egy évvel ezelőtt erkölcsileg elfogadhatatlan módon közeledett egy munkatársnőjéhez.
Mint megírtuk: a Fidesz és a KDNP megszavazza a parlament jövőheti záróülésén a kulturális finanszírozásról szóló törvénycsomagot, ami vétójogot adna az igazgatói kinevezéseknél Kásler Miklós miniszternek, amennyiben egy színház állami forrásokat is elfogad. A kormánypárt frakcióvezetője, Kocsis Máté megjegyzése szerint ez a Gothár-botrányra adott válasz. Kocsis ugyanis úgy fogalmazott:
A Gothár-féle zaklatószínházak követelik a pénzt a kormánytól, miközben nem engednek betekintést az ügyeikbe, és akár évekig is eltussolnak bűncselekményeket.