Angelika
-1 °C
3 °C
Index - In English In English Eng

Alföldi Róbert: A nemzet színészei azért hallgatnak, mert félnek

2019.12.10. 12:32

Bár ők is tudják, hogy baj van, a nemzet színészei azért nem szólalnak fel a kultúrtörvény ellen, mert félnek – jelentette ki Alföldi Róbert a hétfő esti tüntetés előtt Gulyás Márton politikai aktivista Partizán című műsorában, pedig úgy gondolja, hogy nemcsak a szakma egyik felének kellett volna megjelennie a Madách téren.

„Velem nagyon sokan közösséget vállalnak nem nyilvánosan. (...) Szerintem azért maradtam magamra, mert azt gondolták, hogy amit én képviselek, az nem hatékony.” Alföldi Róbert úgy látja, a hallgató pályatársak azt gondolják: meg kell próbálni egy asztalhoz ülni és kiegyezni, illetve a kormány által felállított szabályok szerint működni.

A színész-rendező szerint morálisan semmiképpen sem védhető a pályatársak hallgatása, azt azonban örömteli fejleményként értékeli, hogy a legutóbbi tüntetés végre összehozta a független és kőszínházakat. „Az, ami most történik, nagyon jó, bár hamarabb kellett volna megtörténnie. Nem tudom, hogy lesz-e ennek bármiféle hatása, de az tény, hogy a törvény átfogalmazása, átsatírozása ennek is köszönhető.”

A Madách téri tüntetés és az összefogás kapcsán azt is kifejti: a kussolás, valamint a kulisszák mögötti kiegyezés ugyan egyre inkább elfogadottá vált a szakmában, de most végre „beszarás” van, mármint a „pecsenyesütögetők” oldalán.

Alföldit az zavarja a legjobban, hogy semmiféle kultúravíziót nem lát a kormány döntései mögött. „Ez nem arról szól, hogy a kormánynak van egy hosszú távú, valódi víziója arról, hogy milyen magyar kultúrát akar. Én azt gondolom, hogy ezeket a döntéseket sokkal pitibb dolgok működtetik. Emberi gyarlóságok, féltékenységek, irigységek, frusztrációk, igazságtalanságok és féligazságok.”

„Lehet-e beszélni fideszes kultúrdzsihádról 2010-től kezdődően?” – kérdezi tőle egy ponton Gulyás. „Természetesen – válaszolja Alföldi. – Igazából ki van sajátítva egy fogalom, ami alapján valóban a hatalom iránti lojalitást nevezzük nemzetstratégiának. Tehát ha nem értesz egyet azzal, amit a jelenlegi kormány csinál, akkor te semmilyen módon nem tudod a nemzetstratégiát építeni. Miközben én azt tanultam, hogy a nemzet megmaradásának abszolút feltétele a minél inkább kiművelt ember, hogy minél szélesebb spektrumát láthassa a világnak mindenki, aki ebben az országban él."

A Vidnyánszky vezette Magyar Teátrumi Társaság közleményét – amely arról szól, hogy az új törvénycsomag jobb helyzetbe hozhatja a magyar kultúrát – Alföldi egyenesen cinikusnak és gyávának nevezte, sőt, úgy gondolja, hazudnak, amikor annak keltik hírét, majd jobb helyzetbe kerül a kultúra. Közben arra is kitér, hogy a társaság elnökéről, Vidnyánszky Attiláról „azt lehet gondolni a kulisszák mögött ”, hogy pont ő a leginkább érintett ezekben az intézkedésekben. „Erről konkrét információja egyikünknek sincsen. Azt lehet tudni, hogy Attila be van kötve a hatalomhoz.”

A Nemzet Színésze címet tizenketten viselhetik egyszerre. A cím jelenlegi birtokosai: Almási Éva, Andorai Péter, Bodrogi Gyula, Cserhalmi György, Csomós Mari, Haumann Péter, Király Levente, Máthé Erzsi, Molnár Piroska, Szacsvay László, Tordy Géza és Törőcsik Mari.