Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMPeter Handke kitüntetése ellen tiltakoztak a Nobel-díjátadó előtt
Átadták kedden Oslóban a Nobel-békedíjat Abij Ahmed Ali etióp miniszterelnöknek, aki az Eritreával elért békekötés érdekében tett erőfeszítéseiért kapta a kitüntetést, Stockholmban pedig 12 tudósnak és két írónak adták át a rangos elismerést – írja az MTI.
Abij Ahmed díját némileg beárnyékolta, hogy Etiópia a kormányfő vezetésével feszített tempóban dolgozik, hogy minél gyorsabban befejezzen egy nílusi gátat, ami miatt Egyiptom és Szudán tiltakozik, ugyanis veszélyeztetheti az ivóvízkészletüket.
Ez ugyanakkor közel sem kavart akkora botrányt, mind Peter Handke díja: a jugoszlávok mellett a 90-es években kiálló osztrák író elismerését a Nobel-bizottságban lemondások is követték, és sokan tiltakoztak ellene a díjátadót megelőzően Stockholmban is. Handke kitüntetéséből diplomáciai balhé lett, a ceremónia előtt Albánia, Koszovó, Törökország, Bosznia-Hercegovina és Horvátország is jelezte, hogy bojkottálni fogja az eseményt.
Szarajevóban a boszniai háború túlélőinek egyesülete hatalmas kijelzőt állított fel, amelyen gonosztevőként, koponyák mellett látható az osztrák szerző. Törökországban Recep Tayyip Erdogan elnök Twitter-üzenetében rasszistának és gyilkosnak nevezte Handkét, akinek kitüntetése - szerinte - az emberi jogok megsértésének megjutalmazását jelenti. Hashim Thaci koszovói elnök kijelentette, hogy
az igazság fog győzedelmeskedni, nem a hazugságok, a letagadás és az ál-Nobel-díjak.
Stockholmban a négy tudományos kategória 12 díjazottjának és két írónak – a tavalyi és az idei díj nyerteseinek – adták át a Nobel-díjat. A Svéd Királyi Tudományos Akadémia minden tudományos kategóriában a maximálisan megengedett három személyt jutalmazta:
- a sejtkutatás területén elért eredményeiért két amerikai és egy brit tudós, William Kaelin, Gregg Semenza és Peter Ratcliffe vehette át az orvosi-élettani Nobel-díjat,
- a csillagászati kutatások terén elért úttörő eredményeiért egy kanadai-amerikai és két svájci tudós, James Peebles kozmológus, Michel Mayor asztrofizikus és Didier Queloz csillagász a fizikai Nobel-díjat,
- a lítiumion-akkumulátor kifejlesztéséért egy amerikai, egy brit és egy japán tudós, John Goodenough, Stanley Whittingham és Josino Akira a kémiai Nobel-díjat,
- a globális szegénység enyhítéséért végzett munkájáért pedig három közgazdász, Abhijit Banerjee, Esther Duflo és Michael Kremer a közgazdasági Nobel-díjat kapta meg,
- a 2018-as irodalmi Nobel-díjat Olga Tokarczuk lengyel írónőnek, a 2019-es elismerést pedig Peter Handke osztrák írónak adták át kedden Stockholmban.