Antal, Antónia
-3 °C
-1 °C
Index - In English In English Eng

Egy budapesti színház élén mégiscsak váltás jöhet

2019.12.12. 15:23

A Karácsony Gergely által vezetett fővárosi önkormányzat első színházigazgatókról szóló döntésével megerősítette három színház vezetését: Mácsai Pál és Novák János tovább vezethetik az Örkény és a Kolibri Színházakat, a Budapest Bábszínházban pedig az igazgató átadta eddigi helyettesének, Ellinger Edinának a vezetést. Egyetlen kivétel van, és ezt mind a Vidnyánszky Attila vezette Magyar Teátrumi Társaság, mind a kormányközeli média felrótta ezekben a színházi szempontból viharos időkben a városvezetésnek, politikai tisztogatást emlegetve. A Margitszigeti és Városmajori Szabadtéri Színpadokat működtető Szabad Tér Színház élére egyetlen pályázó volt, az intézményt 2002 óta vezető Bán Teodóra, a pályázatot mégis érvénytelenítették, és most újat írtak ki. Az okok nehezen érthetőek.

Noha a Fővárosi Önkormányzat november 27-i ülésének előterjesztésében olvasható, hogy a szakmai bizottság – a többi pályázathoz hasonlóan – egyhangúan támogatta az egyetlen pályázót, Bán Teodórát, az adott szakasz végén mégis szerepel egy mondat:

A Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. jövőbeli működésének strukturális áttekintése okán javasolom a T. Közgyűlésnek a Szabad Tér Színház ügyvezetői pályázatának eredménytelenné nyilvánítását és az új szempontok figyelembevételével új pályázat kiírását.

Az „új szempontokat” ugyanakkor nem részletezi az előterjesztés, ahogy nem olvasható semmi a 27-i ülés a napokban feltöltött jegyzőkönyvében sem erről. Az ülésen ugyanakkor határozat született arról, hogy új pályázatot írnak ki a színház vezetésére.

Most pedig az új pályázat is elérhetővé vált, azonban az szinte szóról szóra megegyezik azzal, amelyet az előző ciklus előtt, öt éve írt ki az önkormányzat. Egyetlen lényegi eltérés van benne, e szerint:

A Színház – a művészeti szabadságát nem érintve – a BVA Budapesti Városarculati Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság által meghatározott általános városmarketing célkitűzésekkel összhangban, a BFTK Budapesti Fesztivál-és Turisztikai Központ Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társasággal összehangoltan, a szinergiákat kihasználva működik.

De mivel a BFTK művészeti és ügyvezetője Bán Teodóra, ez aligha magyarázza az új pályázat kiírását. Ugyanakkor Bánt öt éve nevezte ki erre a címre Tarlós István, így a mandátuma hamarosan lejár. (A Szabad Tér Színház vezetésére kapott ötéves megbízatása pedig le is járt, ezért írták ki a pályázatot, nem idő előtti menesztés történt.)

Kerestük Karácsony Gergely és a kultúráért felelős alpolgármester, Gy. Németh Erzsébet hivatalát, ahol későbbre ígértek tájékoztatást arról, miért volt szükség új pályázat kiírására. Amint válaszolnak, frissítjük cikkünket.

Az eljárás miatt a Magyar Színházi Társaság és a kormányközeli színházi szakembereket tömörítő Magyar Teátrumi Társaság is tájékoztatást kért a fővárostól.

A Szabad Tér Színház fő profilját a Budapesti Nyári Fesztivál jelenti, amely során a Városmajori Szabadtéri Színpadon színházi előadások és koncertek mellett az elmúlt években színházi szemlét is tartottak, amelyen a kritika által is sokra tartott előadásokat mutattak be az ország vidéki színházaiból, többek között olyanokat is, mint a mai, "ellenzéki" áthallásokkal tűzdelt Állami Áruház. A másik fő helyszín a Margitszigeti Szabadtéri Színpad, ahol opera-, musical-, balett- és táncelőadásokat mutatnak be a koncertek mellett. A Szabad Tér szervezi emellett a budapesti adventi vásárt is a Városháza parkban. A Budapesti Nyári Fesztivál nézőszáma 100 ezer feletti a sajtóhírek szerint.

Az új pályázattal egy időben a Vígszínház vezetésére is kiírták a pályázatot.

Ne maradjon le semmiről!