Erhard
2 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

Olcsón megúszható gyerekjáték volt a Szépművészeti kifosztása

FNYIP19840510015
2020.02.17. 21:12
1983 novemberében felbecsülhetetlen értékű reneszánsz festményeket, köztük két Raffaellót lovasított meg a Szépművészeti Múzeumból egy olasz és magyar tagokból álló banda. Az eset hetekig lázban tartotta az országot, a sajtó nyugati típusú bűncselekményt emlegetett, a lapok az évszázad betöréseként cikkeztek a képlopásról. Az olasz-magyar koprodukcióban elkövetett műkincsrablásról most "A Budapest-művelet" címmel olasz-magyar dokumentumfilm készült.

„Én nem akartam a magyaroknak ártani, az Isten szerelmére! (...) Számunkra csak egy lopás volt” – mondta a budapesti Szépművészeti Múzeum 1983-as műkincsrablásának egyik olasz elkövetője, aki több mint 35 évvel az eset után néhány társával együtt kamera elé állt egy olasz-magyar koprodukcióban készült dokumentumfilm, A Budapest-művelet (olaszul: Operazione Budapest) kedvéért. Gilberto Martinelli és Nagy Anna ennek a regénybe, illetve filmvászonra illő bűncselekménynek járt utána, azt remélve, hogy a film egyszer majd a nyolcvanas évek Magyarországának fontos történeti forrásává válik.

Az egész országot megrázó, majd hetekig lázban tartó műkincsrablásról a magyar sajtó az évszázad betöréseként számolt be, a nyomozásba az Interpol is azonnal beszállt. Az akkor még ismeretlen személyazonosságú elkövetők 1983. november 5-én, az éj leple alatt, hét rendkívüli értékű, Itáliából származó reneszánsz remekművet – köztük Raffaello (befejezetlensége ellenére) akkor csaknem 20 millió dollárt érő Esterházy Madonnáját – lovasítottak meg. A festmények összértékét a lopást követő évben, 1984-ben, 1 milliárd 436 millió forintra becsülték.

„Döbbenet telepedett november 6-án, vasárnap este a rádióhallgatókra, televíziónézőkre – az ország egészére –, amikor elhangzott a hír: szombaton a késő éjszakai órákban ismeretlen tettesek betörtek a budapesti Szépművészeti Múzeumba, s hét, ott kiállított nagy értékű festményt tulajdonítottak el” – számolt be az esetről a Népszava néhány nappal később, 1983. november 9-én.

A műkincstolvajok Raffaello Esterházy Madonnáját és az Ifjú képmását, Gianbattista Tiepolo Mária hat szenttel és Giandomenico Tiepolo a Pihenő szent család Egyiptomba menekülés közben című alkotásait, valamint Tintoretto Női mellképét és Férfi mellképét, továbbá egy ismeretlen festő művét, Giorgione képmását vitték el. “Ha szabad így fogalmazni, a hozzáértő pengeforgatók részben a legszebb mazsolaszemeket lopták ki a kalácsból” – írta 1983-ban az Új Tükör is.

A Szépművészeti Múzeum akkori főigazgatója, Garas Klára ekkor már csaknem húsz éve – 1964-től – vezette az intézményt. A történtek után megrendülten nyilatkozott az MTI-nek:

Legértékesebb képeinkből loptak el. Mindenekelőtt a két elrabolt Raffaello-kép, az Esterházy madonna és az Ifjú képmása felbecsülhetetlen értékű, annál is inkább, mert Raffaello-mű kevés lelhető fel a világ múzeumaiban. (...) A többi eltűnt alkotás is az olasz reneszánsz legszebb festményei közé tartozik, a Tintoretto- és Tiepolo-képek szintén rendkívül értékesek. A múzeumi veszteségek történetében ez a műkincsrablás a legnagyobbak közé tartozik, s talán nemcsak Európában. (...) A Szépművészeti Múzeumból ellopott alkotások valóban az európai és az egyetemes művészet legjelentősebb alkotásai közé tartoznak.

Bár az éj leple alatt megfújt alkotások végül megkerültek, Garas Klára 1984-ben saját maga kérte nyugdíjazását, mert felelősnek érezte magát a képlopás miatt. "Azt hiszem, én vagyok a világon az egyetlen, akitől egyszerre két Raffaellót is elloptak" – mondta.

Az olasz és magyar festménytolvajok nem bóklásztak céltalanul a hosszú hétvégére bezárt múzeumban (november 7., a nagy októberi szocialista forradalom évfordulója ekkoriban még ünnepnap volt), és nem találomra választották ki az ellopott remekműveket – pontosan tudták, hogy miért jönnek. A Szépművészeti egyik Állatkerti körútra néző ablakán keresztül jutottak a már előre kiszemelt műtárgyak közvetlen közelébe. A filmben az olaszok maguk is bevallják, mennyire egyszerű dolguk volt: az épület fel volt állványozva, a riasztó néhány nappal korábban bedöglött, az utcán alig volt bárki, a biztonsági személyzet pedig, mondjuk úgy, nem sok energiát fektetett a múzeum műtárgyainak védelmére – az elkövetők ráadásul korábban kifigyelték az őrök éjjeli rutinját is.

November 5-én, szombat este – a bekrepált riasztó ellenére – csupán három őr teljesített szolgálatot a Szépművészetiben. Este nyolckor kezdték a múzeum bejárását, amivel nagyjából kilencre végeztek. Ezután a szolgálati helyiségbe vonultak vissza, majd mikor éjfél körül újabb ellenőrzésre indultak, már csak a képek hűlt helyét találták. A helyszíni szemlét a látási viszonyok miatt csak reggel tudták megkezdeni. A tettesek egy Parana USA PV 68 SQ feliratú, de Olaszországban gyártott csavarhúzót, egy olasz feliratú műanyagzsákot és némi piros-fehér-zöld fonállal átszőtt kötelet hagytak a helyszínen, továbbá néhány elmosódott ujjlenyomatot és lábnyomot is sikerült rögzíteni. A nyomozókutya a városligeti Gundel étterem parkolójáig tudta követni a nyomokat.

A visszakerült képek a Szépművészeti Múzeumban, jobbra Dr. Garas Klára főigazgató. (1984)
A visszakerült képek a Szépművészeti Múzeumban, jobbra Dr. Garas Klára főigazgató. (1984)
Fotó: Szabó Ferencné / FORTEPAN

Néhány nappal később a százhalombattai hőerőmű zsilipjénél egy szintén Olaszországból származó zsákot találtak, amelyből az ellopott képek vakkeretei kerültek elő. Miután ennyire nyilvánvalóvá vált az olasz érintettség, a hatóságok számba vették azt a több ezer olaszt, akik ekkoriban az országban tartózkodtak, ezáltal hamarosan ötvenre csökkent a gyanús elemek száma. A nyomozás során arra is felfigyeltek, hogy a rablás másnapján Letenyénél három, Hegyeshalomnál két olasz állampolgár hagyta el az országot, illetve hogy a két társaság nagyon nagy valószínűséggel kapcsolatban van egymással.

A szerelembe bukott bele az olasz meló

A lebukáshoz persze egy nő is kellett: hamarosan egy aggódó apa jelentkezett a rendőrségen, akinek kamaszkorú lánya egyik napról a másikra eltűnt. Hogy mit érdemes tudni a 17 éves Jónás Katalinról? Jól beszélt olaszul, Olaszországba akart férjhez menni, és céljának megfelelően kereste is az olasz férfiak társaságát. December elején találták meg a biharkeresztesi határátkelőnél, amikor épp hazafelé tartott Bukarestből. A lány bevallotta, hogy olasz szerelme után utazott Romániába, aki megígérte neki, hogy hamis útlevéllel Olaszországba szökteti, majd ott feleségül veszi. A lány csak Bukarestben tudta meg, hogy az egész országot lázban tartó műkincsrablást a vőlegénye és a cimborái követték el, méghozzá egy görög étolajgyáros, Efthimiosz Moszkoklaidesz és testvére megbízásából.

A lányra egyébként nagy szükségük volt az olaszoknak, ő tolmácsolta ugyanis az udvarlója üzeneteit a műkincsrablás magyar résztvevőinek. Kovács Gusztáv és Raffai József a lány vallomásának köszönhetően hamarosan rendőrkézre jutott: Kovács előbb tagadott, és több mint egy hónapon keresztül kitartott az ártatlansága mellett, Raffai azonban egy négyórás kihallgatás után beismerő vallomást tett, majd Törökbálinton maga mutatta meg, hova ásták el Raffaello nejlonzacskóba csomagolt, Ifjú képmása című művét. Hogy miért volt erre szükség? A kép biztosítékként szolgált, hogy az olaszok biztosan visszajöjjenek és kifizessék a nekik ígért pénzt.

A két magyar bűntársnak a korabeli cikkek szerint tízezer dollárt ígértek az akcióban való részvételért cserébe. Arra az egyébként joggal felmerülő kérdésre, hogy hogyan értették meg egymást az olaszokkal, amikor Jónás nem volt ott, Kovács a bíróságon úgy válaszolt:

Mutogattunk, kérem.

A bírósági tudósítások szerint elképzelni sem tudták, hány forint lehet tízezer dollár. “Sok… Nagyon sok pénz” – mondták, és tényleg csak ez lebegett a szemük előtt. Valójában halvány lila gőzük sem volt róla, mennyi pénz is ez.

A többi kép egy Fiat és egy Lada csomagtartójában tette meg az utat Görögországba, és hiába hallgatták ki a görög megbízót, nem lehetett tudni, hogy hová rejthették őket. Végül miután a hatóságok elkezdték begyűjteni az olasz műkincsrablókat, egy telefonos bejelentés alapján a festmények is előkerültek a görögországi Ageion városka egy elhagyott kolostorának kertjéből. A képeket egy zöld bőröndben rejtették el, amelyet a kolostor mellett vezető nemzetközi főútról dobhattak a kolostorkert kerítésén át az udvarra.

A páratlan értékű festmények az utaztatás és a tárolás módja miatt jelentősen sérültek, különösen Raffaello Esterházy Madonnája, amely Máriát örökítette meg a gyermek Jézus és a még szintén gyermek Keresztelő János társaságában. A műkincsek ezután rendőri felvezetéssel térhettek vissza a Szépművészetibe.

Olcsón megúszták az olaszok

A magyarok pere áprilisban kezdődött: Kovácsot 12 év fegyházra, Raffait hét év börtönre ítélték, a 17 éves Jónás Katalin pedig 6 hónap felfüggesztettet kapott. Ehhez képest a műkincsrablás főkolomposai, az olaszok olcsón megúszták: a bandai tagjai 4 év 6 hónapot, illetve 4 év 9 hónapot kaptak – és végül csak a rájuk kiszabott büntetés egy részét kellett leülniük. A történetről talán még ennél is többet mond, hogy a képtolvajlás görög megrendelője bizonyítékok hiányában nem kapott büntetést.

Ivano Scianti, Graziano Iori, Giordano Incerti és Carmine Palmese a saját bevallásuk szerint elsősorban csajozni jöttek Magyarországra (valójában egyéb érdekeltségeik is voltak), ahol olcsó volt az élet, és nemcsak jók voltak a nők, hanem még buktak is rájuk – ekkoriban nem csak Jónás szeretett volna olasz férjet fogni magának. Raffaival és Kováccsal is a bulizás hozta őket össze, állításuk szerint hamar megkedvelték a roma srácokat. A film arra is utal, hogy az elkövetők nem voltak ismeretlenek a hatóságok számára, de hogy pontosan milyen bűncselekményeket követtek el, az nem hangzik el. Nagy Anna, aki a film forgatókönyvírója, operatőre és vágója is volt, az Indexnek mindenesetre elmondta: nemcsak műkincsrablásban utaztak, hanem másban is, de különböző bandák soraiba tartoztak. “Sciantiék voltak, akik főleg régiségekre specializálódtak a nyolcvanas években.”

A filmben szereplő olaszok ironikusan úgy fogalmaztak, hogy a műkincsrablás idején a hazájuk krémje tartózkodott Magyarországon. “Az akkoriban nálunk járatos olaszok jó nagy része nem teljesen legális üzletekből élt: arany, valuta, áruk, mindenféle rögtönzött bizniszek” – magyarázza Nagy Anna. És hogy hogyan sikerült ennyi év után felvenni a kapcsolatot az olasz elkövetőkkel? “Ivano Sciantit más perei kapcsán találtuk meg: a mai napig vannak bírósági ügyei, így az ügyvédjén keresztül vettem fel vele a kapcsolatot. Giordano Incertit és Graziano Iorit pedig egyszerűen az interneten találtam meg. Nem mondtak azonnal igent, de annyit sikerült elérni, hogy legalább meghallgatták a filmmel kapcsolatos terveinket. Ebből látták, hogy nem nyomozói, hanem inkább történeti munkát végzünk. Valószínűleg ezért is fogadták el a felkérést” – válaszolja a kérdésemre Nagy Anna.

A Budapest-művelet magyar alkotója bevallottan tartott az olaszokkal való találkozástól, ezért az interjúk előtt igyekezett folyamatosan tájékoztatni a legközelebbi hozzátartozóit az aktuális tartózkodási helyéről. “Én jobban tartottam tőlük, mint ők tőlem, de még ennél is erősebb volt bennem a kíváncsiság. Akármilyen kapcsolataik vagy múltjuk van, kedvesek és vendégszeretőek voltak velünk, hiszen végül ők maguk hívtak meg minket az otthonaikba.”

A döbbenet után az egész ország nevetett

A Budapest-művelet rendezője, a több dokumentumfilmet is jegyző Gilberto Martinelli egyébként egy félfüllel elcsípett éttermi beszélgetésnek köszönhetően hallott először az 1983-as műkincsrablásról, és bár rögtön beleszeretett a témába, az esetről az átlagosnál jóval több információval rendelkező ismeretlent – akármennyire is szerették volna megtalálni – végül nem sikerült előkeríteniük.

Nagy Anna ennél kicsit távolabbról érkezett a téma közelébe: “Ókori filozófiatörténetből doktoráltam Rómában, szóval nem éppen kortársakkal foglalkoztam. Viszont nyertem egy Lazio tartományi ösztöndíjat a New York Film Academyre, amihez a második szakaszban egy stage is tartozott. Gilbertót már ismertem korábbról, tőle kértem tanácsot, hol töltsem a 6 hónapos gyakorlatot. Miután megtudtam, mivel foglalkozik éppen, az ő cégénél kötöttem ki. Amúgy nem áll annyira messze egymástól a filozófiatörténet és a dokumentumfilm: ahogy a fragmentumokban is vannak hiányok, amiket az értelemadás végett pótolnunk kell, a bírósági és levéltári anyagokban is vannak például titkosított, eltüntetett anyagok, amiknek a hiányát valahogy értelmezni kell, anélkül, hogy ráerőltetnénk a mi elméleteinket a történelemre.”

Posted by Budapest-művelet / Operazione Budapest on Tuesday, February 4, 2020

Gilberto Martinelli és Nagy Anna dokumentumfilmje persze nem tud, és nem is akar minden kérdést megválaszolni. Bár kapcsolatba léptek a műkincsrablás magyar érintettjeivel is, azok nem szerettek volna kamera elé állni – ahogy többen mások sem. Az alkotók szerint ez valamelyest érthető, tudomásul vették a döntésüket, és nem keresték őket többet. A filmben ennek ellenére néhány pillanat erejéig feltűnnek: a bevágott bírósági jeleneteken jól látható, ahogy a két huszonéves férfi megrendülve, könnyes szemmel fogadja a rájuk kiszabott büntetést.

Nagy Anna az Index érdeklődésére azt is elmondta, hogy nem minden információ került vagy kerülhetett bele az elkészült filmbe. “Talán úgy mondanám, hogy az eset súlyára és főként összetettségére hívtuk fel a figyelmet. Sok minden nem került bele a filmbe. Például konkrétumok a rendőrségi munka, vagy az olasz szálban a különböző alá nem támasztható feltételezések kapcsán. Egyrészt azért, mert nem a leleplezés volt a célunk, hanem a mechanizmusok megértése. Másrészt a tényeket próbáltuk megkülönböztetni a hipotézisektől: ez utóbbiakat legfeljebb a néző mondhatja ki magának.”

A Budapest-műveletben az olaszok mellett olyanok is megszólalnak, akik a szépművészetis képlopás ügyét egészen közelről ismerték, például azért, mert annak idején ők próbálták meg felgöngyölíteni a szálakat. A dokumentumfilm szakértői között van Barabási Albert-László világhírű magyar hálózatkutató is, akinek az egyik filmbeli példáját Nagy Anna az eset összetettsége kapcsán külön is kiemelte az Indexnek: “Ez azt érteti meg, hogy gyakran a nagy horderejű dolgok végrehajtói sincsenek tisztában azzal, milyen erők, megelőző események, stb. helyezték őket abba a pozícióba, hogy végrehajtsák azt a bizonyos tettet, és nem ismerik a következményeket sem, csak meglovagolják az adódó lehetőséget.

Nehéz a hálózat minden ágát és csomópontját, összes mechanizmusát felkutatni.

A múzeumnak azért haszna is származott az ügyből: mivel még a csapból is a Szépművészeti neve folyt, a lakosság körében megindult a múzeum újrafelfedezése. A Népszava két hónappal a műkincslopás után, 1984 januárjában így számolt be a múzeum látogatottságáról: “Rég látott pezsgés tölti meg a termeket. Néhány remekmű eltűnt ugyan, viszont itt krimi zajlott. A helyszín pedig még akkor is érdekes, amikor a rablók már rég eltávoztak.” Ráadásul miután a képek előkerültek, 1984-ben – 1945 után először – Budapestre érkezett az olasz miniszterelnök, Bettino Craxi.

Nem csoda tehát, hogy a Szépművészeti Múzeum kifosztása a nemzeti emlékezet része lett: még a képek megkerülése évében könyv (Zombori Attila: Képes könyv), majd egy évvel később játékfilm (Szurdi Miklós és András Képvadászok című munkája Kern Andrással és Andorai Péterrel), valamint kabaréjelenet (Markos-Nádas: Notre-Dame-i teremőrök) is készült az egész országot felkavaró műkincsrablásról. Sőt, a Szépművészeti kifosztása adta az alapötletet egy 1987-es számítógépes játék, a Commodore-64-en futott és Amerikában forgalmazott Catch a Thief elkészítéséhez is.

A film mellékprojektjeként ráadásul egy három nyelven (angolul, olaszul és magyarul) megjelenő társasjáték is készült rablásról, amelyben a játékosoknak az európai nyomozók bőrébe bújva kell az ellopott képek és a műkincsrablók nyomára bukkanni. Hogy honnan jött az ötlet? “Az elkövetők többször is említették, hogy a betörés úgy ment, mint egy gyerekjáték” – ad választ a kérdésre Nagy Anna. “Az ötlet adta magát, de abban is biztosak voltunk, hogy a cél a rendőrökkel való azonosulás kell, hogy legyen.”

A Budapest-művelet című dokumentumfilm a díszbemutató után várhatóan áprilistól lesz majd újra látható a magyar mozikban.

(Borítókép: Móré Miklós Munkácsy-díjas festőrestaurátor nagyító alatt vizsgálja Raffaello Esterházy Madonnáját a Szépművészeti Múzeum restaurátorműtermében, ahol helyreállítják a károk részletes és alapos felmérése után az előző év novemberében elrabolt, majd szerencsésen megkerült festményeket. / Fotó: E. Várkonyi Péter / MTI)