Paulina
20 °C
35 °C

Börtöntöltelékből lett a hirtelen támadt szabadság arca Pillangó

Pill195 057 pillango ICE 0090
2020.03.20. 05:32

Pillangó vagyok, a magyar pillangó, de a becsületes nevem Deák Ferenc. No, nem a haza bölcse, sokkal inkább a haza bűnözője!

Ezzel az önmeghatározással indul a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ új kiállítása, a Felesleges Pillangó 30 évvel később címet viselő tárlat. Ahogy fenti idézetből kiderül, a kiállítás képein Deák Ferenc, vagyis a becenevén Felesleges Pillangó látható, akit Urbán Tamás fotóriporter 1988-tól egészen 1994-es haláláig követett, fotózott, dokumentált. A gazdag anyagot, amely 2500 kocka fekete-fehér negatívra és színes diára fotózott fényképből, majdnem 300 oldalnyi kéziratból, körülbelül 100 tárgyból és 150 rajzból áll, most mutatják be így, a teljességre törekedve először.

Ami a bűnözést illeti, valóban ez volt Pillangó életének meghatározó tevékenysége, Urbán is a szegedi Csillagbörtönben találkozott vele először, amikor később híressé vált javítóintézet- és börtönsorozatát készítette. Pillangó életének negyven évéből húszat töltött rácsok mögött, még felsorolni is sok, hogy hányféle bűncselekményéért: csalás, betörés, fogolyszökés, börtönzendülés, hatóság elleni erőszak, tiltott határátlépés, járműlopás, garázdaság, éjjel erőszakkal elkövetett magánlaksértés, fajgyűlölés, szemérem elleni erőszak és életveszélyt okozó testi sértés szerepelt a listáján.

Urbán saját bevallása szerint két ok miatt érezte úgy, hogy Pillangó nem csak egy a sok bűnöző közül. Az egyik nyilvánvalóan az extrém külseje volt, Pillangót ugyanis az arcától a lábfejéig tetoválások borították, mintegy négyszáz darab kisebb-nagyobb minta, melyek között, amolyan helykitöltőként körülbelül kétezer kis méretű horogkereszt is helyet kapott. (Amúgy nem a náci ideológia miatt választotta ezt a motívumot, de ez csak azoknak derül ki, akik hajlandóak kisilabizálni a falakra kirakott naplórészleteit.) Ez még ma is feltűnővé tenné, de a rendszerváltás idején teljesen példa nélküli volt Magyarországon. A másik ok, amiért Urbán felfigyelt rá, hogy érdeklődési körével, hobbijaival is kilógott a rabok közül. A tetoválások készítése mellett rajzolt, naplót írt, sokat olvasott, keresztrejtvényeket készített és megtanult jógázni.

Szabadulás a legjobb fényviszonyok között

Pillangó és Urbán kapcsolata jóval túlmutatott egy fotós és alanya viszonyán, Urbán amolyan önkéntes pártfogója lett szabadulása után Pillangónak, gondoskodott arról, hogy ne szórja el a pénzét, legyen hol laknia, legyen mit ennie és így tovább. Később barátok lettek, legalábbis a kiállításon látható videóban a fotós mint barátjáról beszél Pillangóról, a kiállítás katalógusában pedig elmeséli, hogy sírt a férfi búcsúztatásán. Ez a barátság lehet az egyik magyarázat arra, hogy miért olyan emlékezetesek ezek a képek, miért olyan lenyűgözően részletes ez az anyag, de magyarázhatja azt is, hogy a nagyszerű fotók ellenére miért érezheti magát mégis némileg kényelmetlenül a látogató.

Pillangó a fotók tanulsága szerint semmiből nem zárta ki Urbánt, nemcsak azt engedte meg neki, hogy fotózza, amikor eszik, tetovál vagy alszik, de fürdés vagy szex közben is megörökíthette. A kiállítás öt fejezetre tagolva mutatja be a fotós és Pillangó közös éveit a börtönből való szabadulástól addig, amíg Pillangó a Dunába nem fulladt. Az első rész a börtönből való kicsekkolás története, amit Urbán a legmegfelelőbb fényben dokumentálhatott, eddigre ugyanis már összehaverkodott Pillangóval, tudta, hogy követni akarja a társadalomba való visszailleszkedésének történetét. Ezért elintézte, hogy a férfit abban az órában engedjék ki, ami fotószempontból a legjobb.

Pillangó első terve az volt, hogy szabadulása után megöli a mostohabátyját, a kést, amit erre a célra tartogatott, a kiállításon is megnézhetjük. (Közvetlenül Pillangó egyik börtöntalálmánya, a rejszológép mellett.) A gyilkosságot végül Urbán akadályozta meg, akinek a segítségével Pillangó később be is perelte a bátyját, amiért szerinte kisemmizte őt a közös örökségből. Kár, hogy a gyilkossági terv háttere a szűkszavú kiállításból nem, csak a kiállítás katalógusából derül ki. A kiállításon néhány Pillangó életéről szóló információ és naplójának lapjai mellett csak Urbántól olvashatunk rövid idézeteket. Ezek íródhattak volna akár harminc évvel ezelőtt is, a kiállítás címén kívül ugyanis semmi nem utal arra, hogy eltelt három évtized a történtek óta.

Nők mosoly nélkül

Ez különösen a kiállítás Pillangó magánéletét, nőkhöz való viszonyát érintő részénél feltűnő. A tárlat Urbán szavaira alapozva arra helyezi a hangsúlyt, hogy mekkora nőcsábász is volt ez a Pillangó, akire főztek, mostak a nők, akik "egyéb irányú igényeit is kielégítették". Megismerjük Pillangó véleményét is ez ügyben, miszerint egyik nőhöz sem ragaszkodott túlságosan, jöttek, mentek, nem kell ezen izgatnia magát egy férfinak. Csakhogy Urbán képei sokkal nyomasztóbbak annál, mint ahogy a könnyed csajozást, a kölcsönösen laza, kellemes kapcsolatokat elképzeljük. Pillangó barátnői, akiket többször látunk a fotókon aktus közben, szinte soha nem mosolyognak. Egyetlen képen sincs igazi nevetés, a nagyon szorosan ölelt, szinte mindig meztelen vagy félmeztelen nők komolyak, még inkább komorak.

Az szintén csak a katalógusból derül ki, hogy akadt a barátnők között gimnazista is, akit Pillangó, ha éppen arra szottyant kedve, délelőttönként az iskolában látogatott meg. "Ilyenkor a tanárok féltek kimenni a folyosóra, inkább bent maradtak az osztályokban. Cirmi viszont nagyon büszke volt a lovagjára, kéz a kézben sétáltak a folyosón" – írja Urbán. Az is a könyvből tudjuk meg, hogy korábban a bátyja azzal tudta könnyen visszajuttatni a börtönbe Pillangót, hogy beárulta, hogy az akkor huszonéves férfinak viszonya van egy 14 évesnél fiatalabb lánnyal. A fotóknak és az ilyen történeteknek nem ártott volna egy 2020-as keretezés, ami némileg árnyaltabb annál, hogy "Pillangót imádták a nők".  

Ugyanígy hiányzik a mai keret Pillangó underground sztárrá válásának sztorijából. A rendszerváltás után éledező független sajtó hamar felkapta az extrém külsejű férfit, szerepelt az akkor még csak színpadon, nem tévében létező Friderikusz Show-ban, címlapot kapott a Zsaru magazinban, de a német Stern magazin közölt válogatást Urbán Pillangóról készített fotóiból. Valamiféle szimbóluma lett a hirtelen támadt szabadságnak, noha ő már a rendszerváltás előtt sem igazán hagyta, hogy bármilyen szokás, szabály vagy akár törvény korlátozza. 

Később rendszeresen fellépett a Sziámival, Müller Péter akkoriban egyre népszerűbbé váló zenekarával. Nyilván elsősorban a külseje miatt kellett a színpadra, ahol hol csak jógázott, hol énekelt is. Az sajnos nem derült ki a kiállításon, hogy Pillangót valóban befogadta-e a legendás underground szórakozóhely, a Fekete Lyuk közege, az alternatív zenészek, művészek, vagy csak amolyan színpadi látványosság maradt a végig erősen ivó, szabadulása után is újra meg újra kisebb bűncselekményekbe, verekedésekbe keveredő férfi. (Akit végül ki is tiltottak a Fekete Lyukból.)

Bőrét és fejét örökül hagyja

Sokat vakerálnak arról, hogy mi lesz, ha öreg leszek, hogy fogok kinézni. Én úgysem leszek öreg ember! Mindig fiatal maradok, fiatalon is patkolok majd el.

Pillangó, akinek (tudatos vagy ösztönös) imázsépítését bármelyik rocksztár megirigyelhetné, ez esetben kiváló jósnak bizonyult. Negyvenéves korában, 1994 májusában a Népszigeten ivott a haverjaival, amikor kitalálta, hogy átúszik a pesti oldalra, majd vissza. Odafelé sikerült is, majd elindult vissza, de ezt a barátai már nem várták meg, hazamentek. Napokkal később értesítette Urbánt egy rendőr ismerőse, hogy megtalálták Pillangó holttestét a Lánchídnál a Dunában. 

Fotós és alanya viszonyát jól jellemzi, hogy Pillangó még korábban úgy döntött, hogy ha meghal, kitetovált bőrét és fejét Urbánra hagyja. "A több napos ázás miatt, ha akartam, sem tudtam volna átvenni az örökséget". A hamvasztást viszont ő intézte, és ő szervezte meg a búcsúztatót is a Népsziget déli csúcsánál. Természetesen ezt is olyan gondosan dokumentálva, ahogy korábban Pillangó minden mozdulatát. És ez a teljesítmény van olyan emlékezetes, mint Pillangó tetoválásai és szabadságvágya.

(Urbán Tamás Pillangóról készített fotóiból az Index korábban készült Nagyképe itt olvasható.)

(Borítókép: Urbán Tamás / Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ)

Soha nem látott fejlesztések, vagy hatalomátvétel?

Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik, és vannak, akik az Indexet olvassák! Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!