Saját fia ölhette meg Szilágyi István színészt
További Kultúr cikkek
82 évesen életét vesztette Szilágyi István színész, akit legismertebb szerepe után leginkább csak Lópici Gáspárként emlegettek. A Budapesti Rendőr-főkapitányság közlése szerint vasárnap reggel, 7 óra 34 perckor kaptak bejelentést arról, hogy a XVII. kerületben egy családi házban egy férfi bántalmazza az apját.
A rendőrök a helyszínen elfogták a bántalmazót, a 49 éves Sz. Pétert, majd szemlét tartottak és megállapították, hogy a férfi halálát idegenkezűség okozta, azaz minden bizonnyal gyilkosság történt. A rendőrség a férfit őrizetbe vette, és indítványozta a letartóztatását.
A rendőrség Sz. Péter ellen emberölés gyanúja miatt indított eljárást.
Szilágyi Istvánt a Bors sorozat Sipos urától kezdve az Indul a bakterház piócás emberéig számos szerepben láthattuk, a legtöbben azonban a Keménykalap és Krumpliorr Lópici Gáspárjaként ismerik.
A népszerű karakterszínész a pályáját a színpadon kezdte: miután 1961-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, az egri Gárdonyi Géza Színházhoz szerződött. Ezt követte az Irodalmi Színpad, a Vidám Színpad, a Pécsi Nemzeti Színház és a Vígszínház. Az 1959-ben készült Égrenyíló ablak című filmben állt először kamerák elé, 1968-ban, a Bors című sorozat Sípos úr nevű karakterének megformálása után lett országosan népszerű. Legnagyobb sikerét az 1974-es Keménykalap és krumpliorr című tévésorozatban aratta a plakátragasztó Lópici szerepéért.
A '90-es években a Lottó reklámarca is volt, a szpotokban jellemzően egy hatalmas kupac készpénz szertelenül boldog tulajdonosát alakította. 1998-tól a Győri Nemzeti Színház tagja volt 2016-ban történt nyugdíjazásáig.
A színész nagyon szegény körülmények között élt, egészsége is megromlott, 2017-ben szürkehályogot távolítottak el a bal szeméről.
A bal szememet megoperálták, már alig láttam. De jól vagyok!
– nyilatkozta akkor a Borsnak. A színésznek az Aurora zenekar szervezett egy gyűjtést még 2017-ben, amiből hárommillió forint folyt be. Szilágyi István korábban a zenekar több videoklipjében is szerepelt.
Felesége Humenyánszky Jolán szobrászművész. Fia Szilágyi Péter operatőr, aki édesapjával 2016 óta rossz viszonyban volt, 2017-ben pedig úgy megverte, hogy bírósági ügy lett belőle. Másodfokon 2 év – végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztésre ítélték nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket okozó súlyos testi sértésért.
(Borítókép: Soós Lajos / MTI)
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.