Az Operettszínház munkatársai: Figyeltünk, hogy ne maradjunk kettesben az ügyvezető igazgatóval

Miután az egyik kollégánk zokogva jött vissza az ügyvezető igazgató irodájából, mindig odafigyeltünk arra, hogy az osztályunk egyik tagja se maradhasson kettesben Kriza Zsigmonddal, mert tudtuk, hogy akkor bármilyen atrocitás érhet minket

– mondja a korábban a Budapesti Operettszínház háttérstábjában dolgozó egykori munkatárs, aki két kollégájával együtt kijelenti: bár nagyon szerettek volna az intézményben dolgozni, a színházban uralkodó légkör, a folyamatos stressz, a fenyegetettség-érzet és a megalázások miatt végül felmondtak.

A három, egy területen dolgozó, az esetleges retorzióktól tartó, ezért nevük elhallgatását kérő nő azután nyilatkozott az Indexnek, hogy megjelent cikkünk a Budapesti Operettszínházban több volt és jelenlegi munkatárs szerint elviselhetetlen légkörről, amelyért a nekünk nyilatkozók dr. Kriza Zsigmond korábbi ügyvezető igazgatót és Kiss-B. Atilla főigazgatót teszik felelőssé.

Az Indexnek korábban a színház két munkatársa állította azt, hogy Kriza elviselhetetlen munkakörülményeket teremtett, bánásmódja megalázó volt, visszaélt a hatalmával. Egyiküknek  megengedhetetlen megjegyzéseket tett a szexuális életére és a testére is, erről pedig tájékoztatták Kiss-B. Atilla főigazgatót, aki tudomásuk szerint nem vizsgálta ki az ügyet, sőt egyiküket a panaszaira válaszul beküldte egy zárt ajtós, négyszemközti beszélgetésre a megvádolt igazgatóhoz.

Ahogy arról beszámoltunk, Kriza Zsigmond kinevezése után egy évvel, a hivatalos kommunikáció szerint „feladatai eredményes lezárására és más irányú szakmai feladataira tekintettel, közös megegyezéssel” távozott az Operettszínházból; ezt cikkünk megjelenése előtt Kiss-B. Atilla is megerősítette kérdésünkre. A cikk megjelenése után ugyanakkor egy nyilatkozatban már azt mondta, Krizára távozása előtt „rávetült a gyanú árnyéka”.

Megtörni az embert

Az Indexnek most nyilatkozó volt munkatársak (akik nem azonosak korábbi megszólalóinkkal) egybehangzóan azt állítják, szakmai és lelki értelemben is borzasztó volt a Kiss-B. és Kriza által vezetett Operettszínházban dolgozni. Felmondásuk nem volt egyedi eset: ahogy azt előző cikkünkben megírtuk, csak a színház adminisztrációs területéről több mint harmincan mondtak fel egy év alatt, volt olyan, aki egy-két napnál sem bírta tovább. Kriza erre akkor azt mondta: „Az intézményi fluktuáció véleményem szerint egy teljes vezetőváltás idején szokásos mértékű volt, figyelemmel arra is, hogy az intézmény működését hatékonyabbá kellett tennünk. Az elmúlt évi változások az intézmény személyi állományának nagyságához képest nem kirívó mértékűek.”

Az egy területen dolgozó három munkatárs arról számol be, „akkor kezdődött a pokol”, amikor 2019 decemberében, azaz az adminisztrációs területen messze leginkább kiemelt, legtöbb feladatot jelentő év végi időszakban – papíron – közös megegyezéssel távozott az osztályuk vezetője. „Reggel minden általunk ismert előzmény nélkül arra érkeztünk a színházba, hogy a felettesünk irodájának lecserélték a zárját; ő lement Kriza irodájába, aztán délelőtt 11-kor már el is ment. Pillanatok alatt eltűnt, és semmilyen tájékoztatást nem kaptunk a színház vezetőségétől sem a kialakult helyzetről, sem arról, azt hogyan tervezik megoldani.”

Mint mondják, felettesük távozása nemcsak emberileg volt furcsa, de az ő munkakörét később sem töltötte be senki, noha egyes feladatok megoldásának mikéntjét csak a középvezető ismerte. „Rendszeresen kellett a színházat fenntartó minisztériumba telefonálgatnunk, hogy megtudjuk, bizonyos feladatokat pontosan hogy is kell ellátni.”

De ami még különösebbé teszi az ügyet: a távozó vezető helyettese azt állítja, 

Mint mondják, az év végéig tartó időszakban mindennap 10-12 órát dolgoztak; állításuk szerint Kriza szóban közölte velük, ezt „elvárja” tőlük, hasonlóan ahhoz, hogy ne vegyék ki a megmaradt szabadságukat, de ezt kérésre nem volt hajlandó írásba adni. „Azt mondta, a túlórák nyilvántartása a közvetlen vezetőnk feladata, de őt »óva inti« ennek írásba adásától. Ezt elfogadtuk, ahogy már korábban is végigdolgoztuk a nyarat, nem vettük ki a szabadságunkat. Ennek ellenére megkaptuk tőle, »ő nem tudta, hogy mi a távozó vezetőnkhöz, és nem az Operettszínházhoz vagyunk lojálisak«, és a munkánk miatt különféle vizsgálatokra számíthatunk – miközben azt sem tudtuk, mire célozgat. Ez borzasztóan megalázó volt. Ahogy az is, hogy ennyi munka után is közölték: a mi nevünk lekerült a közalkalmazottak év végi jutalomlistájáról, és csak akkor kerül vissza, ha »bizonyítunk«.”

Azt állítják, folyamatos stresszben kellett dolgozniuk:

Ha csak felmerült, hogy találkozunk a vezetés tagjaival, görcsbe rándult a gyomrom, de olyan is volt, hogy csak a lehetőség említésére elsírtam magam.

Emellett olyan esetekről számolnak be, mint amikor egy – szerintük egyébként szakmailag jól elvégzett – munkájukról szólva Kriza tanácsadója – akinek beszámoltak – azt mondta, azért majd börtönbe fognak kerülni csalás miatt. Vagy amikor a minisztérium egy rutinvizsgálatot indított, azt mondták nekik, az miattuk van. „Mindenért mi voltunk a hibásak, még olyan ügyek miatt is, amikhez semmi köze nem volt a munkakörünknek. Az volt az érzésünk, Kriza a fellépésével megpróbálja megtörni az embert. Ilyen lelki terrort nem lehet hosszú ideig elviselni; még most is leizzadtam, csak hogy erről beszéltem.”

Nem érdekelte

Mindhárman fél-háromnegyed évet bírtak ki a fenti körülmények között; állításuk szerint kettejüknek ennyi idő alatt semmilyen kapcsolata nem volt Kiss-B. Atilla főigazgatóval (mindketten azt mondják, egyszer ráköszöntek, akkor Kiss-B. is visszaköszönt), míg harmadikuk egyszer beszélt vele. Ő azt mondja: egy kiemelten fontos, ráadásul határidős, a főigazgató intézkedését kívánó dokumentummal kereste meg Kiss-B.-t, de a titkárnője nem volt hajlandó átvenni az iratot. „Azt mondtam, akkor megvárom az igazgatót, és húsz percen keresztül álltam az ajtaja előtt, mint egy buldog.” Így végül ő egyszer bejutott, és személyesen tudott egyeztetni vele.

De ezen kívül, mint mondják, Kiss-B. megközelíthetetlen volt, a neki szóló levelekre, kérelmekre állításuk szerint egyáltalán nem válaszolt. Egyikük még az év végén megmaradt szabadságának kivételére vonatkozó igényére sem kapott semmilyen választ.

A kérelmem hetekkel később, minden aláírás nélkül érkezett vissza hozzám. Ez is nagyon megalázó volt: úgy éreztem, még arra sem vagyok méltó, hogy a munkáltatóm szóba álljon velem.

Az egyik munkatárs pedig megmutatott egy neki címzett, a postán 2020. július 2-án lepecsételt borítékot, amelyben egy 2020. január 16-ára dátumozott, közalkalmazotti státuszával összefüggő dokumentumot kapott meg fél év késéssel. „Ennyire mentek olajozottan a dolgok.”

Azt állítják, még olyankor is sikertelenek voltak a kommunikációs kísérleteik a főigazgatóval, ha a napi munkáról volt szó, ahhoz szerettek volna sürgős aláírást kérni, vagy ha a színház működése szempontjából létfontosságú ügyekről akartak egyeztetni. „A nemtörődömségével akadályozta a munkavégzésünket. Munkáltatónkként az osztályunk vezetőjének felmondása után sem tájékoztatott bennünket semmiről, hogy hogyan végezzük az új körülmények közt a munkánkat, vagy várható-e egy új vezető felvétele.”

Az egyik volt munkatárs azt mondja: a felmondásával együtt tájékoztatta az igazgatót, hogy távozásával a jogosultságok miatt egyes feladatok ellátása korlátokba ütközhet majd, ami súlyos problémákhoz vezethet az intézmény működésében, de ezt a levelet is válasz nélkül kapta vissza. „Ezen teljesen megdöbbentem” – mondja. (A korábbi cikkünkben megszólaló operettszínházi munkatárs is elmondta: neki is azt mondták, Kiss-B.-t kizárólag művészeti kérdésekben lehet megszólítani, sőt neki egy idő után konkrétan megtiltották, hogy vele beszéljen.) 

Úgy vélik, Kiss-B.-nek tudnia kellett a színházban uralkodó, sokakat megviselő légkörről, hiszen munkáltatóként hozzá érkezett be a rengeteg felmondás. Azt is elmondják, ők semmiféle vizsgálatnak nem látták nyomát a színházban, noha Kiss-B. korábbi cikkünk megjelenése után azt állította, kivizsgáltatta a szexuális zaklatásra vonatkozó panaszt. Emiatt az állítólagos vizsgálat miatt viszont soha nem keresték a panaszt tévő munkatársat, sem pedig a szintén panaszt benyújtó, zaklatások áldozataival foglalkozó Biztonságos Terek projekt koordinátorát – felelték ők az Index érdeklődésére.

A történtek miatt végül mindhárom az Indexnek most nyilatkozó munkatárs felmondott. „A távozásom oka egyértelműen az volt, hogy az ügyvezető fellépése és a főigazgató nemtörődömsége miatt ellehetetlenült a munkavégzésem, a folyamatos stressz és túlterheltség miatt pedig muszáj volt lépnem, hogy megóvjam a saját testi-lelki egészségemet” – fogalmaz egyikük. Volt kollégája hozzáteszi:

Én a mai napig sem dolgoztam fel ezeket az eseményeket, és folyamatosan a sírás kerülget, ha a színházban történtekre gondolok, annyira igazságtalannak érzem, hogy nekem kellett felállnom.

Mindhárman azt mondják: Kriza távozása után megkeresték Kiss-B.-t azzal, hogy így már szívesen visszatérnének a színházba, amelyet a történtek ellenére megszerettek, de erre nem kaptak lehetőséget.

Kerestük Kiss-B. Atillát és Kriza Zsigmondot is az elmondottak kapcsán. Kriza levelünkre a következő választ küldte: „Tájékoztatom, hogy megkeresését illetékességből továbbítottam Kiss-B. Atilla főigazgató úrnak. Kérem önt, hogy a Budapesti Operettszínház belső működésével kapcsolatos kérdéseit a jövőben az intézmény vezetőjéhez közvetlenül szíveskedjen megküldeni.”

Kiss-B. Atilla hétfői megkeresésünkre azóta sem válaszolt (ahogy korábban, a vizsgálatra vonatkozó kérdéseinkre sem). Az előző cikkünk előtti megkeresésre azt felelte: „A munkájukat megfelelően végző színházi dolgozóktól semmiféle érdemi panasz soha nem érkezett, az ügyvezető igazgató munkáját elismerték”, valamint: „előfordult, hogy olyan dolgozó, aki a munkája, magatartása vagy mulasztása miatti probléma érintettje volt, a várható munkáltatói intézkedés előtt szóban panaszkodott az ügyvezető igazgatóra. Ezen esetek közös jellemzője volt, hogy a munkáltatói intézkedéseket közvetlenül megelőzően történtek, az állítólagos sérelmek viszont több hónappal korábbiak, ködösek és általánosak voltak. Az ilyen eseteket – bár a panaszok motivációja nyilvánvaló volt – kötelességemnek éreztem megvizsgálni, és egyértelműen arra jutottam, hogy azok ténybelileg teljességgel alaptalanok.”

A színházat fenntartó Emberi Erőforrások Minisztériuma június 11-én közölte: „Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter utasítására felállt egy bizottság, amely kivizsgálja, hogy a Budapesti Operettszínház főigazgatója megtett-e mindent az adott ügy tisztázásával kapcsolatban.” A vizsgálatról azóta nem közöltek újabb információt.

(Borítókép: A Budapesti Operettszínház épülete a VI. kerület Nagymező utca 17-ben.

Fotó: Róka László / MTI)