Újabb világhírű bizánci templomot alakítanak mecsetté

Július elején döntött arról Recep Tayyip Erdogan török elnök, hogy Isztambul egyik leghíresebb műemlékét, a Hagia Szophiát ismét mecsetté alakítják. Az 537-ben felszentelt templom eredetileg Bizánci Birodalom legfontosabb székesegyháza és az ortodox keresztény világ központja volt, de az oszmán hódítás után mecsetté alakították. 1935-től viszont múzeumként fogadta a látogatókat, és a bizánci mozaikok jelentős részét is feltárták – ezeket most, hogy az épület újra mecsetként szolgál, imaidőben el kell takarni, így sokkal kevesebben láthatják őket, mint eddig. A döntés ellen tiltakozott az UNESCO, az Európai Unió, az amerikai, az orosz és a görög kormány, de Erdogan elnök kitartott a döntés mellett, ami szimbolikus szakítást jelent az atatürki szekularizáció korszakával, és amit egy közvéleménykutatás szerint a megkérdezettek 73 százaléka támogatott.

A Hagia Szophia után most egy újabb világhírű bizánci műemlék jutott hasonló sorsra: az isztambuli Khóra (Chora)-templom. A két épület sorsa nagyon hasonlóan alakult, eredetileg mindkettő ortodox templomnak épült a bizánci korban, majd az oszmánok mecsetté alakították őket, bár a Khóra-templomot nem azonnal, Konstantinápoly elfoglalása után, mint a Hagia Szophiát, hanem néhány évtizeddel később, 1511-ben Kariye-dzsámi néven. A belső tér mozaikjait és freskóit akkor a vallási előírásoknak megfelelően levakolták. Az egykori templom 1945-ben lett múzeum, és 1948 és 1959 között a Byzantine Institute of America gondos kutató és restaurátori munkával feltárta az évszázadokig eltakart műalkotásokat.

2005-ben az Egyesület az Alapítványokért és Történelmi Műtárgyakért és Környezetért nevű vallásos civil szervezet beadvánnyal fordult a legfelső bíróság szerepét betöltő Államtanácshoz, hogy semmisítse meg a Hagia Szophia és a Khóra-templom múzeummá alakításáról szóló kormánydöntéseket. Az egyesület azzal érvelt, hogy mindkét épület a Hódító Mohamed Szultán Vallási Alapítvány tulajdona, amit az államnak nem volt joga elvenni, és hogy alapítólevél értelmében "nem használhatók másra, mint ami a lényegi funkciójuk" – vagyis kizárólag mecsetként szolgálhatnak.

Sokáig úgy tűnt, hogy ez nem veszélyezteti a két múzeum létét, 2008-ban ugyanis az Államtanács visszautasította a beadványt, de az egyesület 2016-ban újra megpróbálkozott vele, 2018-ban az ügy az Alkotmánybíróság elé került, 2019. november 21-én pedig az Államtanács döntött a Khóra Múzeum megszüntetéséről, és visszaadta az épületet a  Hódító Mohamed Szultán Vallási Alapítványnak. Habár akkor ez a hír kevesebb figyelmet kapott, ezzel valójában a Hagia Szophia sorsa is eldőlt, hiszen megkerülhetetlen jogi precedens született. Nyilvánvaló, hogy az elmúlt tizenöt évben a politikai és a társadalmi környezet is alapvetően megváltozott, hiszen valójában nem jogvitáról van szó, hanem nagy jelentőségű identitáspolitikai kérdésről.

Tavaly novemberben azért eshetett kevesebb szó az ügyről, mert a Khóra-templomot 2013 óta restaurálták, és csak korlátozottan lehetett látogatni. A nagyszabású projektet kifejezetten a nagyértékű freskó- és mozaikegyüttes megóvása érdekében indították el, és a legjobb nemzetközi szakértők bevonásával folyt a munka, ami mostanra készült el – csakhogy közben a helyzet alapvetően megváltozott. Augusztus 21-én Erdogan elnök rendeletet adott ki, ami az Államtanács döntésére hivatkozva megnyitotta a mecsetet a hívők előtt, a múzeumot pedig megszüntette.

Mi lesz most a freskókkal?

A Hagia Szophia és a Khóra-templom esete tehát nagyon hasonló, de a két épület adottságai egészen mások. A Hagia Szophia hatalmas épület, ahol a bizánci műalkotások többsége viszonylag jól szeparálható részeken, a galériákon és az előtérben található. Mivel ezek nincsenek a központi térben, ahol a hívők összegyűlnek imádkozni, valószínűleg láthatók maradnak. A Hagia Szophia esetében csak az apszis 9. századi mozaikjának a sorsa bizonytalan, mivel a Szűz Máriát és a gyermek Jézust ábrázoló kép jól látható helyen van. Az épületben július 24-én tartották meg az első muszlim vallási szertartást, akkor egy függönnyel takarták el a mozaikot. A konzervatív sajtóban ennek ellenére emlegetni kezdték azt a teljesen megalapozatlan elméletet, hogy a mozaikok nem is eredeti alkotások, hanem az 1930-as években készítette őket Thomas Whittemore, a  Byzantine Institute of America szakembere, akit az Atatürk vezette kormányzat megbízott a Hagia Szophia restaurálásával. Nyilvánvaló, hogy ez a legrosszabb esetben akár hivatkozási alapul is szolgálhat az eltávolításukhoz – bár egészen biztos, hogy ebben az esetben az UNESCO kénytelen lesz a világörökségi címet elvenni.

Az eredetileg kolostortemplomnak épült Khóra-templom azonban jóval kisebb épület, belső tereit viszont olyan lenyűgöző gazdagságú és minőségű freskó- és mozaikegyüttes díszíti, hogy joggal nevezhetjük a bizánci művészet Sixtus-kápolnájának. A múzeum a honlapján máig büszkén idézi Paul A. Underood professzort, a világ egyik leghíresebb bizantinológusát:

A Kariye-dzsámi a késő bizánci művészet legjobb fennmaradt példája.

A templomot eredetileg a 4. században alapították, de sokszor újjáépült, a belső tér szinte minden egyes falfelületét borító freskók és mozaikok nagyobb részt 1315 és 1321 között készültek Theodórosz Metokhitész bizánci diplomata, filozófus, költő és tudós megbízásából (a mecénás az egyik ábrázoláson is feltűnik). A bizánci történelemnek ebben a késői korszakában, a negyedik keresztes hadjárat és a latin hódítás nagy traumája utáni időszakban az összezsugorodott birodalom már csak árnyéka volt önmagának. A művészetben viszont különösen innovatív és izgalmas periódus volt, mivel élénk kereskedelmi és kulturális kapcsolatok szövődtek Itáliával, és az antik örökséget akkoriban újra felfedező Nyugat hatása a bizánci festészetet is megtermékenyítette, friss energiákkal töltötte fel. Az oszmán hódítás miatt azonban nagyon kevés eredeti bizánci műalkotás maradt fenn, csupán néhány szerencsésen megmaradt műből következtethetünk az egykori gazdagságra.

A legfontosabbak a Khóra-templomban vannak, különösen a késő bizánci művészet remekműve, az Anasztaszisz, Krisztus pokolra szállásának ábrázolása a templomhoz hozzáépített kápolnában, a parekklészionban. Bárki is volt az ismeretlen művész (a neve elveszett, mivel a bizánci írott források is töredékesek), aki ezt a drámai erejű humanista festményt megalkotta, a kortárs Giottóval egyenrangú mester volt. De festett az egész oldalkápolna: az angyalok karával övezett Madonna őrködik a kupolában, a boltozaton az utolsó ítélet, az oldalfalakon püspökszentek. A templom három másik tere a külső és a belső narthex (vagyis előtér) és maga a templom (naosz) aranyalapú mozaikokkal díszített. A főhajóban is van egy főműnek számító alkotás, a bejárat fölötti Koimészisz mozaik, vagyis Szűz Mária elszenderedése.

És hogy mi lesz ezekkel? A török kormány mind a Hagia Szophia, mind a Khóra esetében azt hangsúlyozza, hogy semmilyen kulturális érték nem sérül a mecsetté alakítással. 

Hangsúlyozzuk, hogy a státusváltás a világörökségi értéknél nem ellentétes az UNESCO világörökségi egyezményében foglaltakkal. [...] Javasoljuk Görögországnak, hogy békéljen meg a történelmével, és saját muszlim polgárainak biztosítsa a lehetőséget a szabad vallásgyakorlathoz

– reagált a Khóra átalakítása miatti görög felháborodásra a török külügy szóvivője.

A Hagia Szophia kapcsán a török hatóságok korábban azt hangsúlyozták, hogy a mecsetek az imaidőn kívül szabadon látogathatók (a törökök a vallásnak valóban azt az iskoláját követik, amely szerint a mecsetekbe nem muszlimok is beléphetnek, ellentétben mondjuk a Maghreb-országokkal), sőt még belépődíjat sem kell majd fizetni, mint egy múzeumban. Azt is mondták, hogy a nagy európai katedrálisok idegenforgalmi hasznosítását sem akadályozza, hogy a máig a keresztény hitélet aktív helyszínei.

Csakhogy van egy hatalmas különbség: semmi nem írhatja felül, hogy az iszlám szigorúan tiltja az emberábrázolást és más vallások jelképeinek jelenlétét a mecsetekben. Még a legenyhébb értelmezés is kikényszeríti a keresztény műalkotások eltakarását az ima idejére, a Hagia Szophia és a Khóra-templom fénylő márvány kőpadlóját pedig állandóan el kell takarni egy modern szőnyegborítással, mivel a mecsethasználathoz a padló beborítása hozzátartozik. A Khóra azonban nem olyan hatalmas épület, mint a Hagia Szophia, és a mozaikok sem marginális helyeken vannak. Legnagyobb jóindulattal is legfeljebb annyi engedményt tehetnek a vallási hatóságok, hogy a két előteret és az oldalkápolnát nem használják vallási célokra, de a főhajó esetében elkerülhetetlen a képek letakarása, és elég nehéz ezt úgy megoldani, hogy tényleg csak időszakos jellegű legyen. Természetes folyamat, hogy idővel az átmeneti takarásokat, vásznakat felváltják az állandóbb jellegű borítások, és a mecset terét a vallásgyakorlathoz kötődő berendezési tárgyak uralják el. A szekularizáció korszakában a bizánci épületeket nemcsak szimbolikus, hanem praktikus okokból is múzeummá alakították, mivel a megtalált, restaurált műalkotások bemutatását nem tartották lehetségesnek a mecsetként történő további használat mellett. Valószínűleg 2020-ban ez ugyanúgy igaz, mint ahogy a 20. század közepén igaz volt.

(Borítókép: a templom apszisa az oszmánok által utólag beépített imafülkével – Getty Images/NurPhoto)