Antal, Antónia
-6 °C
-2 °C

A Fonó negyed százada

2020.09.09. 12:37
Születésnapi fesztivállal indítja az évadot a Fonó Budai Zeneház.

1995 őszén új hely nyílt az újbudai Sztregova utcában, méghozzá egy gyárnegyed közepén, ám hamar túlnőtt a környezetén. Nemcsak azért, mert élő zenére lehet táncolni, hanem mert jönnek a határainkon túlról is zenészek, táncosok, a világzene közönsége, jazzrajongók. Rendszerint napközben is belebotlani egy próbába, itt nincs backstage-büfé: a buli után együtt kéri ki a vendég a sörét a zenészekkel, és a pultos már ismeri: „a szokásosat”. Nincs este, hogy ne találkoznánk ismerőssel, a Fonóban tényleg kiderül, hogy „kicsi a világ”, és egy ekkora házban az egész Kárpát-medence elfér. 

Branka Trio 2 másolat 2
Fotó: Fonó Budai Zeneház

A szervezők is erre gondolhattak, amikor a jubileumi évad első programját Folkfőváros címmel hirdették meg. Az épület falát a nyáron kiütötték, így létrejött egy teljesen szabadtéri, illetve egy félig nyitott koncert- és táncházi tér. Ezzel párhuzamosan új légcserélő rendszert alakítottak ki, hogy a járványügyi előírások betartásával a lehető legbiztonságosabb környezetben tudják fogadni a közönséget. 

A 25 éves évforduló alkalmából Horváth László, a ház igazgatója kiemelte: 

A Fonót a határtalan kulturális koncepciók bölcsőjeként élem meg. A feladatunk, keresgélni a magyar kultúra rétegeiben, támogatni, felfedezni, elengedni az alkotókat, és megteremteni az ehhez szükséges hátteret.

Lukács József Lujó alapító tulajdonos is a sokszínűségre helyezte a hangsúlyt:

A Fonót azért alapítottuk, hogy legyen egy hely, ahol össze lehet jönni. Azt szeretném, ha mindenkinek lenne lehetősége a »kulturális« áradat mellett megismerni és kiválasztani azt, amit a sajátjának tekint, ami neki kapaszkodót ad.

Az intézmény jubileumi válogatással indítja az évadot. A Fonó25 Folkfőváros szeptember 16. és 19. között egyfajta keveréke a ház több kedvelt sorozatának. Hagyományosan a szerdai táncház kezdi a sort, amelyen Szalonna és Bandája zenél, de lesz Kamaracsütörtök a ZitheRandommal, Szlama Lászlóval, a Dalindával és a Babrával, pénteken pedig a duóké a fő szerep: Herczku Ági például Nikola Parovval, Borbély Mihály pedig Dresch Mihállyal lép színpadra. A hétvégén a Szászcsávási zenekar és a Csángálló muzsikál majd kifulladásig.