Nagy Ágnes nemállataiban benne van az univerzum

Egyetlen órási hibája volt Nagy Ágnes szobrászművész kiállításának a Várkert Bazár északi bazársora feletti teraszon: csak három napig tartott. Aki későn kapta a hírt, már le is maradt róla, méghozzá örökre, mert a lélegzetelállító háttér ugyanúgy része volt az élménynek, mint maga a mesebeli állatsereglet. 

Dürer rinocérosza, az egyik bronzból, a másik kerámiából, a háttérben az Intercontinentallal. A hátára fordult unikornis a maga kiszolgáltatottságában, ahogy a Duna szinte a mondabeli lény lábai alatt hömpölyög. Egy snittben látjuk a csillogó fémlangusztát és a Lánchidat. A kerámiabika mintha felöklelné a Magyar Tudományos Akadémia épületét. 

„Ezek nem állatok”, olvassuk a kiállítás címét, miközben nagyon is aprólékosan, anatómiai hűséggel megformált állatok ezek, csakhogy emberi, sőt, kozmikus tulajdonságokkal felruházva. Nagy Ágnes szobrai szinte szuggerálják az embert, készüljenek bár kerámiából vagy rozsdamentes acélból, teljesen mindegy, a hatás a felhasznált anyagtól függetlenül elementáris.

Kerámia helyett fém

Nagy Ágnes kilenc éve lépett a nyilvánosság elé első kiállításával, és ebből a kezdeti korszakból – amit három-négyéves erőgyűjtés előzött meg – származik például a kerámia-rinocérosz, de aztán az anyag változásán nyomon követhetjük a szobrász stílusának változását is. Ma már a csillogó fém dominál, miközben minden egyes darabnak először az agyagváltozata készül el. 

A szobrásznő életútja, pályaíve rendhagyó, már-már párját ritkító. Az Illatos úti Művészeti Iskolában, kerámiaformázó szakon végzett 1990-ben, majd a szakiskolával – a „Kisképzővel” – párhuzamosan a Medgyessy Ferenc Szobrászkörben alkotott, Berlinben részt vett egy nagyszabású szimpóziumon, a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában 1994-ben végzett. 

Akkoriban ismerkedtem meg a férjemmel, összeházasodtunk, és amikor a Képzőművészeti Főiskolára jelentkeztem, a felvételiről egyenesen a szülőszobára siettem. Sajnos nem vettek fel, és akkor jó másfél évtizedre el is távolodtam a képzőművészettől, a család, a gyermeknevelés lett jó darabig az első számú prioritás – mondja a művésznő, hozzátéve, hogy sokszoros volt a túljelentkezés, és eléggé el nem ítélhető módon nyíltan ki is mondták, hogy a fiúkat részesítik előnyben a felvételinél. – Utólag azt mondom, nem is nagyon bánom, hogy nem vettek fel, mert, hogy is mondjam... nem tudom, mondjam-e...

Amikor biztatom, hogy mondja nyugodtan, nekirugaszkodik.

Szóval, érzékelhető volt ott egy bizonyos züllöttség, ami valahogy átjött, és ami engem mindig is zavart, és a mai napig zavar. Ez nem az én világom, éreztem, nem odavaló vagyok. Ezért is van az, hogy a férjemmel a mai napig a magunk útját járjuk, egy kicsit a céhen kívül éljük az életünket. Egy pillanatig sem bántam meg, hogy ezt az utat választottam, mert cserébe felmérhetetlen szabadságot kaptam. Lehet, hogyha felvesznek az egyetemre, akkor ezt ma már nem csinálnám, így viszont annyi mondanivaló szorult belém, hogy alig győzöm kidolgozni magamból. 

Ennek a mondanivalónak a kibontakozása az a megannyi – nem külsőleg, hanem tartalmában, szombolikájában – antropomorf lény, amelyekkel, vagy inkább akikkel a Várkert Bazár Dunára néző teraszán találkozhattunk.

A bejáratnál mindjárt az Oroszlánnal. Amelynek hol a kevélység bűnét róják fel, hol a büszkeség erényében fürdik, hol a Sátán, hol maga Krisztus. Vagy az okos, hű, bátor és önfeláldozó Ló, Európa egyik zooszimbóluma. És a Zeusz főisten áldozati állataként számon tartott Bika, a legnehezebben megszelídíthető állat. Vígh Éva professzor asszony asszociációit olvasva a programfüzetben arra gondol az ember, vajon mindezek átfutnak-e Nagy Ágnes agyán, amikor állatait megformázza?

Nem feltétlenül, de amikor elolvasom ezeket a sorokat, akkor rádöbbenek, hogy igen, a szobraim ezt is jelentik. Az a nagyszerű a művészetben, hogy a közönség annyiféleképpen értelmezheti az alkotásokat, ahányféleképpen csak akarja, s könnyen lehet, hogy mindegyik érvényes interpretáció – véli a művésznő.

Akinek januárban és februárban – Erdész László szentendrei galériással együttműködve – alkalma volt Floridában, Palm Beachben is bemutatni alkotásait. A Várkert Bazár-beli kiállítás azonban eddig mindent felülmúló csúcs.

A Bazár igazgatójának javasoltuk a kiállítást ezen a varázslatos helyszínen, és ő a szobrokat látva örömmel ráállt – folytatta a művésznő. – Ennél csodálatosabb kulisszákat nem is tudnék elképzelni, amit a Duna, a Lánchíd, a szállodasor hozzátesz a szobraim keltette hatáshoz, azt más háttér nem tudta volna biztosítani. 

Ilyen az, amikor műalkotás és környezete egymásra talál. 

A kiállítás megnyitójáról készült látványos videó:

Borítókép: Nagy Ágnes Terra incognita - Ismeretlen föld című alkotása a szobrászművész Ezek nem állatok! című kiállításának megnyitóján a Várkert Bazárban 2020. szeptember 17-én. Fotó:  MTI/Mónus Márton