Farkas
10 °C
16 °C
Index - In English In English Eng

Hangfal a levegőben – Horvát Lili új filmjéről

felkeszules1 foto poste restante nagy
2020.09.26. 11:07

Azt hinnénk, hogy szerelmes filmmel már nem lehet újat mondani, hisz ezen a téren – még felsorolni is nehéz az etalonokat – már mindent elmondtak. De közben mégsem, s még az is lehet, hogy ez a történetfolyam végtelen, mindenki hozzáteheti a magáét. Horvát Lili hozzáteszi, legújabb filmje ugyanis a szokásos romantikus toposzon túl a két ember kapcsolatát részben a képzelet világába helyezi, ám csak a befogadó egyéni interpretációjának megfelelően. Ha odarohanunk egy parkolóban életünk szerelméhez, az meg nem ismer meg bennünket, akkor legalábbis elgondolkodunk, hogy akkor ez a sztori most létezik-e. 

Adott egy férfi, komoly, súlyos, megfontolt, és nem tudunk róla semmit azon kívül, hogy idegsebész és Amerikába jár orvoskonferenciákra. De van az a lélekállapot, az a találkozás, amikor ez elegendő. Hogy valaki ül századmagával egy előadóteremben, minket észre se vesz, arról pedig végképp nincs tudomása, hogy bennünk épp most születik meg a megfellebbezhetetlen érzés, hogy „na ő az”  –  méghozzá idestova negyvenévesen.

Ezt a pillanatot, és az ebből következő érzelmi állapotot mutatja be a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre, azt, hogy mi zajlik a nőben. Hogyan próbál az interneten fellelt gyermekkori felvételeken, nehezen előkerülő orvosi dokumentumokon keresztül közelebb kerülni a férfihez. Kutakodva a múltban és a virtuális térben, ha már a valóságban nincs ez a férfi, hiszen már az első találkozás alkalmával se ismeri meg. De kérdés, hogy ettől tényleg nincs-e?

A film a női érzelmi állapotok finom és megejtő ábrázolásán túl felveti azt is, hogy egy szerelem megéléséhez, annak létrejöttéhez kell-e a másik aktív részvétele vagy elég pusztán a lénye?

A film erre adott válasza az, hogy nem. Nem lényeges, hogy a valóságban ülünk ott azon a hangversenyen, nézünk egymás szemébe sokat mondóan lakberendezési tárgyak vásárlásakor a polcok felett, lépünk egy ütemre az utca két oldalán, vagy ezeket pusztán elgondoljuk magunknak mint akár meg is valósulandó történéseket. 

Stork Natasa úgy játssza Dr. Vizy Mártát, az Amerikából hazatérő, fényes karrierjét és egész ottani életét hátrahagyó idegsebésznőt, hogy föl se merül, hogy bárki más is játszhatná. Nélküle nem lenne meg ez a film, vagy nem így lenne meg. Belülről, valamiféle korát meghaladó érettséggel bontja ki azt a nőt, aki tisztában van értékeivel, elért eredményeivel és az érzéseivel is tökéletesen, egyedül ott billen meg egy kicsit egyébként teljesen koherens személyisége, hogy nem tudja, valóságérzékelését nem vesztette-e el. (De hát a szerelem megbillent.) Hogy ezt megtudja, pszichológushoz jár, mi, nézők is tulajdonképpen innen tudjuk meg, hogy amit látunk, nem feltétlen a valóság, hanem esetleg az ő képzelgése. 

Bodó Viktor (Drexler János) nem beszél sokat, inkább fizikai és pszichés valójában van jelen, elhisszük róla, hogy ő az, akire Márta vár majdnem negyven éve. Róla aztán még kevesebbet tudni, a film végén derül ki, hogy neki is van batyuja – de hát kinek nincsen? – gyermekeit egyedül nevelő apaként nyilván igencsak szembe kell néznie az élet nyújtotta mindennapi küzdelmekkel. Ezt is csak egy finom képsorból tudjuk meg, Márta az utcáról nézi a már-már idillikus családi jelenetet, egyszerre elérzékenyülve és szembesülve annak rá váró következményeivel. 

A lírai történet túl pozitív képet nem fest a hazai orvostársadalomról és az egészségügy unalomig ismert provinciális paramétereiről, a bebetonozott hierarchiáról, a középszer kirekesztő uralmáról és megkerülhetetlen irigységéről, megspékelve mindezt a „tarifarendszerrel”, a mindent jobban tudó, fontoskodó betegekkel és az otthonról hozott wc-papírral.

A rendező legfontosabb alkotótársa Stork Natasán túl Maly Róbert operatőr, aki nem mellesleg Horvát Lili korábbi, Karlovy Varyban díjazott filmjét és az Oscar-díjas Mindenkit is jegyzi. Ő, ha lehet, még egy plusz érzelmi réteget is ajándékoz képeivel a filmnek, a rendkívül közeli arcokkal, sőt, azok részleteivel kendőzetlenül mutatja meg az érzelmeket, fényeivel pedig (például Márta Szabadság hídra néző, ám lepusztult lakásának teljesen sötétre hangolásával) jelzi, épp milyen lelki-szellemi tónusokban mozgunk. A szerelmi aktus bemutatása pedig egyszerre szenvedélyes és ízléses, szakaszokra tagoltsága kifejezett rendezői bravúr. 

A film meglehetősen furcsa záróakkordja nyitva hagyja az interpretációs lehetőségeket: egy óriási hangfal, amit a férfi vesz a nőnek, egyszer csak, a helyszínre szállítás és a lakásba emelés következtében megáll a levegőben. Ott áll, fenn a magasban, az emelőszerkezet fogságában. Valószínű, hogy bekerül a nő lakásába, de hogy aztán azzal Márta egyedül hallgatja a Winterreisét, vagy pedig Drexler Jánossal, a nézőre van bízva. 

(Borítókép: Mozinet)